Egy nedves ember

Kern András humorról, betyárbecsületről és a színpad kis csodáiról

Megjelent: 2009. december

Kapcsolódó cikkek

Kern András Budapesten született 1948. január 28-án. Az 1962-es Ki mit tud?-on tűnt fel először paródiaszámával. Három évvel később, 1965-ben, tehát még mindig csak 17 évesen a Mi lesz? című amatőr filmjével elnyerte a XIII. Országos Amatőrfilm Fesztivál fődíját.

Hűséges típus: 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja.

Kiemelkedő színházi alakításai és rendezései mellett többtucatnyi filmben és tévéjátékban szerepelt, de filmrendezőként is letette a névjegyét. Szinkronhangját az egész ország ismeri, Woody Allent például csak az ő hangján tudjuk elképzelni.

Jó pár hanglemeze jelent meg, az első az 1985-ös Kern című volt, rajta az emblematikus Lövölde térrel. Gyakran szerepel a rádióban is, például rendszeresen ír és lép fel a Rádiókabaréban.

2003 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2007-ben Kossuth-díjjal ismerték el színházi és filmes munkásságát.

Vote it up
296
Tetszett?Szavazzon rá!