Egy rekorder élete

Mit tanulhatunk egy 95 éves sztáratlétától? Az ukrán-kanadai Olga Kotelko életéből kiderül, hogyan maradhatunk fittek

Kapcsolódó cikkek

Olga Kotelko kanadai atléta volt, aki mintegy 750 aranyérmet szerzett a világ legnagyobb szenior sportrendezvényén, a World Masters Gamesen. Hetvenhét éves kora óta versenyzett egészen idén júniusig, amikor 95 éves korában váratlanul elhunyt agyvérzésben. Pályafutása során 50 világcsúcsot állított fel, amelyek közül 37 még ma is érvényes. Idén három versenyen 14 rekordot ért el. Az alábbiakban életének néhány tanulságát idézzük fel Bruce Grierson könyvéből, amely még az idős sportfenomén halála előtt jelent meg.
 

Manapság már nem ritka a szenior sportoló. Minden nagyvárosi maratonon kitör a taps, amikor a bátor, fehér hajú versenyzők átcsoszognak a célvonalon. Olga Kotelko azonban különleges eset. Amióta betöltötte a kilencvenet, komoly probléma elé állítja a nemzetközi atlétikai versenyek rendezőit. Egyedül van a korcsoportjában – egyszerűen alig akad kilencvenen fölüli sportoló, akivel megmérkőzhetne.

Olga 1984-ben hagyta abba a tanítást és vonult nyugdíjba. Nem sokkal később egy szoftballcsapatban kezdett játszani, aztán 1996-ban, 77 évesen átváltott atlétikára. Magassága mindössze 152 centi, súlya 56 kiló, mégis rendkívüli erő lakozik benne. Tizenegy számban – többek között magas- és távolugrásban, valamint rövidtávfutásban – ért el világrekordokat különböző atlétikai tornákon az arizonai Tucsontól az ausztráliai Sydney-ig, a finnországi Lahtitól a brazíliai Porto Alegréig. Jelenleg több mint 30 világrekordot tart a korcsoportjában.

Ukrán bevándorló család tizenegy gyermeke közül hetedikként született a saskatchewani Vondában. De nem ukrán génjeinek köszönheti egészségét és vitalitását, hiszen már valamennyi testvérét túlélte. És nem is könnyű, stresszmentes életének tulajdonítható, hogy ilyen magas kort ért meg. 1956-ban, amikor a második lányával volt várandós, megszökött goromba férjétől. Brit Columbiába költözött, egy gyárban vállalt munkát, és esti iskolában szerzett képesítést. Idősebb lánya 1999-ben megbetegedett, és 53 évesen meghalt.

Olga Kotelko teljesítménye páratlan, mégis sokat tanulhatunk abból, ahogyan ő és idős sporttársai élnek. Mi is lehetünk olyanok, mint Olga? Valószínűleg nem. De hasonlíthatunk kicsit jobban hozzá? Feltétlenül.

– A hosszú élet 70-75 százalékban az életmódtól függ – mondja Angela Brooks-Wilson genetikus, aki 85 év fölötti egészséges embereket tanulmányoz. Persze bizonyos tényezőkre nincsen befolyásunk. Például előnyös, ha valaki nőnek születik egy biztos anyagi hátterű művelt családba, egy fejlett országban. De sok más életmódbeli összetevő nagyon is rajtunk múlik.

Ha egyetlen jó tanácsba belesűríthetnénk mindazt, ami sokat javítana a 65 fölöttiek életminőségén, az így hangzana: Izzadjon ki mindennap, mindig másképp, másokkal együtt!

Számos tanulmány vizsgálja a testedzés és a társasági kapcsolatok boldogsággal, egészséggel, vitalitással, alvási szokásokkal és a hosszú élettel való összefüggéseit. A legfontosabb mégis az izzadás. Egy könnyű séta vagy kerékpározás nem is számít? Dehogynem. Ám a komolyabb erőfeszítés, amely megizzasztja az embert, busásan megtérül. A kertben tenni-venni igazán remek időtöltés, viszont ahhoz, hogy valódi változást érjünk el, a testedzés hatására némi verítéknek, endorfinnak és adrenalinnak is termelődnie kell a szervezetünkben.

Az elmúlt néhány évben az Olgával és tucatnyi idős sportolóval folytatott beszélgetéseim során azonban arra a következtetésre jutottam, hogy nem a fizikai aktivitás az egyetlen, ami közös bennük. Ezek a dolgok pedig nem kizárólag a sportteljesítménnyel kapcsolatosak, s nem is feltétlenül genetikusan meghatározottak. Vagyis olyan dolgok, amelyeket ön is, én is megtehetünk, hogy Olga nyomdokaiba léphessünk.

Akadnak köztük magától értetődők, mint az egészségesebb étkezés (Olga nem tart speciális diétát, de nagyon sok vizet iszik), a fogmosás és a fogselyem használata. Ezeken kívül felfedeztem egyéb kulcsszokásokat is – a testedzés mellett –, amelyek növelik a vitalitást, az élettartamot és a boldogságot.

Olga világrekordjai
2014 augusztusában Olga 37 világrekordot tartott ezekben a korcsoportokban:

90 ÉVESEK
Öttusa (fedett pályás), diszkoszvetés (szabadtéri), 800 méteres síkfutás (fedett pályás), fedett pályás és szabadtéri rekordok 400 méteres síkfutásban

90–95 ÉVESEK
60 méteres síkfutás (fedett pályás), súlylökés (fedett pályás), kalapácsvetés (szabadtéri), 200 méteres síkfutás (fedett pályás), fedett pályás és szabadtéri rekordok súlydobásban, távolugrásban és hármasugrásban

85, 90 ÉS 95 ÉVESEK
Gerelyhajítás (szabadtéri), dobóötpróba (szabadtéri), fedett és szabadtéri rekordok magasugrásban

Ezenkívül ő tartja két váltófutás rekordját 4x100 és 4x200 méteren a 80 fölöttiek korcsoportjában.

Rutin. A napirend szorosan összefügg a szellemi teljesítménnyel és az eredményességgel, s úgy tűnik, egyre fontosabbá válik, ahogy öregszünk. Ha életünk hétköznapi teendőit szokásokká, rutinos cselekvésekké alakítjuk, szellemi kapacitásunkból több jut a számunkra fontos dolgokra. Ám a rendszeresség könnyen unalmassá, monotonná válhat. A rutinszerű élet kevés stresszel, de kevés fejlődéssel is jár. Igyekezzen tehát mindig olyan új tevékenységeket felfedezni, amelyek kihívást jelentenek, de nem túlságosan megterhelők.

Olga rutinjába beletartozik a reggeli zabkása, a napi edzés, a szigorúan betartott alvásidő és a vasárnapi templomba járás. De azt is tudja, mikor kell megtörni a rendet. Ha alkalma nyílik valami újat kipróbálni, reflexszerűen igent mond rá – ezért versenyzett már tucatnyi országban Ausztráliától Finnországig.

Nyugalom. A klasszikus menedzsmentstratégia szerint minden feladatnak meg kell határozni a legfontosabb 20 százalékát, és arra kell fordítani az erőfeszítéseink 80 százalékát. Olga a megmondhatója, hogy bár ő minden versenyen megtesz minden tőle telhetőt, az eredmények nem hazudnak: a nagy versenyek azok, ahol belead apait-anyait.

A prioritások meghatározása révén sikerült fajunknak fennmaradnia, a stressz kezelésének pedig óriási a jelentősége a magas kor elérésében. Őseink „akkor voltak aktívak, amikor erre szükség volt”, állítja William Meller, a Kaliforniai Egyetem evolúciós orvostudományi professzora, de valahányszor módjukban állt tartalékolni az energiáikat, megtették.

Sok veterán sportoló szed gyulladáscsökkentőket, de Olga nem tartozik közéjük. Odafigyel a teste jelzéseire, és ha úgy érzi, valamije kicsit rakoncátlankodik, visszavonul, és hagyja, hogy magától rendbe jöjjön. Ideje van a futásnak, és ideje a pezsgőfürdőzésnek, mondhatná a Prédikátor könyve.

Jóság. Jót tenni nem csupán jó érzés, de hozzájárul családunk, közösségünk és önmagunk egészségéhez is. A kedves emberek ösztönös és mélyről jövő figyelmet keltenek másokban. Úgy vagyunk programozva, hogy felismerjük azokat az embereket, „akik segíthetnek rajtunk a nehéz helyzetekben”, sejteti egy Berkeley Egyetemen nemrég végzett kutatás.

Nem véletlen, hogy összefüggés van az önkéntes munka és a hosszú élettartam között – az önkéntes munka pozitív visszajelzést ad, s ez erősíti az önbizalmat és az önbecsülést; megteremti azt, amit a japánok ikigainak neveznek: a hitet abban, hogy az ember életének értelme van.

Hit. Miben? Az nem igazán számít (az ésszerűség határain belül). Egyes társadalomtudósok szerint a hit olyan személyiségvonás, amely arra ösztönöz, „hogy rejtvényekben gondolkozzunk, hogy az élet sötét foltjait megoldandó feladatoknak tekintsük”, ahogy James W. Fowler teológus és valláspszichológus megfogalmazta.

Azok az emberek, akik hisznek valamiben, általában minden területen jobban boldogulnak. Jobb hinni valamiben, mint nem hinni semmiben – de közben fogadja el, hogy a hite idővel változhat.

A hívők átlagosan két évvel tovább élnek, mint a hitetlenek, függetlenül attól, miben hisznek. Bármiféle meggyőződés – egy elképzelés, filozófia vagy akár a társadalmi igazságosság elve – pótolhatja a vallásos hitet.

Ha nem kedveli, ne csinálja! Don McGrath ötven, 50 fölötti sportolóval készített interjúkötetében arra a megállapításra jut, hogy a legfontosabb dolog, ami az élvonalbeli sportolókban közös, hogy élvezik, amit csinálnak. Az izzadság, a taktikázás, az izomfájdalom – ez mind játék, nem munka.

Találjon egy sporttevékenységet, amelyet szívesen űz (biciklizés, bowlingozás, tenisz vagy futás futópadon), és menjen el játszani. Egy nap talán azon kapja magát, hogy valami megerőltető dolgot csinál, talán csak azért, mert kedveli az illetőt, akivel csinálja. Később már magát a tevékenységet is megkedveli. Akkor pedig visszatér, és újra csinálja. Hát, valahogy így kezdődik.

Kezdje el most! Még dédelgeti magában a reményt, hogy egyszer újra formába lendül? Nem késő középkorúan belefogni, ha ügyel a fokozatosságra, sőt bizonyos értelemben a legjobbkor kezd hozzá – már lenyugodott, de még nyughatatlan, tehát készen áll. A teste, amelytől már elidegenedett, azt súgja önnek: jöjjünk össze újra! Nosza!

Vote it up
207
Tetszett?Szavazzon rá!