Egy sokra megy

A Reader’s Digest cikke segített egy anyának, hogy megmentse kislánya életét

 

As they usually did on weekends, Patricia Severac, her husband, Gustavo and their two young daughters, Valentina, age 4 and Victoria, 11 months, had driven the 400 kiliometres from their home in the City of Corrientes in northeastern Argentina to Monte Caseros to visit Gustavo’s parents.

Sitting in the dining room where the family was celebrating Father’s Day this June 2009, Patricia could not stop thinking about her youngest daughter. She had taken the 11-month-old baby to see her pediatrician because she had noticed something unusual – a deviation - in Victoria’s right eye.

 “I don’t see anything strange, but when a mom sees something, I listen,” the pediatrician told Patricia, and recommended she take Victoria to an opthamologist. However, the opthamologist, too, saw nothing wrong with the baby’s eyes.

Now at her in-laws, feeling uneasy and not paying attention to the family conversation, Patricia picked up the June 2009 issue of Reader’s Digest that was lying on the dining room table. Flipping through the magazine, an article caught her attention. “The Picture that saved my Baby’s Life,” told the story of a mom who had discovered her daughter was suffering from retinoblastoma, a serious cancer of the retina, because a family photo had shown her daughter’s eyes to look strangely white. Some of the symptoms described in the article, such as strabismus (crossed eye), were the same as Victoria was showing.

“That article paralyzed me. First, because I learned about this terrible disease, and second, because my baby girl was the same age as the baby in the picture and showed one of the symptoms described,” she says.

The story described the presence of leucocoria, a condition that makes the pupil look white. This condition is most evident in photos taken with flash. “I spent that weekend taking pictures of my little girl, but there was nothing odd in them,” she says.

Patricia couldn’t forget the article. She felt it was some kind of sign; that it gave credibility to her mother’s instinct that something wasn’t right. She couldn’t stop comparing the little girl in Reader’s Digest with Victoria.

Back home, Patricia took Victoria back to another pediatric opthamologist who did something the previous one had not: he dilated the baby’s pupils. They were strangely white. The diagnosis was “bilateral congenital cataracts.” Patricia immediately contacted her family pediatrician and asked to be referred to another specialist.

That same day, Patricia met with Dr. Susana Frid, who told her that the previous diagnosis was wrong and that baby Victoria was suffering from cancer—retinoblastoma—in both eyes.

 “This condition spreads very quickly,” Dr. Frid told Patricia, and urged her to take Victoria to Garrahan Pediatrics Hospital in Buenos Aires (about a thousand kilometers away), as soon as possible for treatment.

Patricia and Gustavo, both lawyers, left their jobs and headed to Buenos Aires. They had to leave their four-year-old daughter, Valentina, who stayed with her maternal grandparents.

At Garrahan Pediatrics Hospital, opthamologist Dr. Fandiño confirmed the diagnosis, and gave Paticia and Gustavo the worst news possible: Victoria’s eyes would have to be taken out in order to remove the cancerous tumors.

The couple was in shock. Only a few days before, Victoria had been playing with her sister and now she was being taken into an operating room to undergo a surgical procedure that would leave her blind.

An hour into surgery, however, the doctor came out of the operating room and told Patricia and Gustavo that they might be able to save one eye. “We are going to give the left eye a chance, but don’t get your hopes up because if we encounter any problems, we’ll have to remove it as well, ” Dr. Fandiño told them. Victoria was lucky; they were able to save her left eye.

The surgery was followed by six hard cycles of chemotherapy, one every 21 days, lasting eight months in all. After four months, Valentina joined them in the city. The oncology area in the hospital became a common living space where the family spent their days with others in the same situation.

 “When we learned about Victoria’s condition, the first thing we thought was ‘Why us?’ ‘What did we do to deserve this?’”, says Patricia. “Then, when we met other parents and their wonderful children, who were in situations much more difficult than ours, we understood ‘Why not us?’ and we felt truly thankful.

“Victoria taught us to live. Even in the hardest of times, she was cheerful, she brought us happiness; she laughed and played. If she has that strength, we couldn’t afford to be weak,” says Patricia. “I envision her in the future as a strong woman, always fighting for what she wants and helping others.”

Victoria lived up to her name – “victory”– and at the end of the treatments, the cancer was in remission and her sight was saved. Now, almost three years after she was diagnosed with cancer, she is like any other little girl her age (she turns 4 on July 19). Every three months, Patricia takes her to Buenos Aires for a check up.

Over the past couple of years, Patricia has worked hard with politicians at the federal and provincial levels to make it mandatory for children under the age of two to have an examination by an opthamologist. This is the age at which retinoblastoma is detected and major damage to their eyes can be prevented. She continues this work today.

Patricia firmly believes that “mothers have an instinct, and when the time comes to use it, you should be strong and empowered to save your child.” The Reader’s Digest article published in June of 2009 is Patricia’s treasure.

Patricia Severac, valamint a férje, Gustavo, két kislányukkal, a négyéves Valentinával és a tizenegy hónapos Victoriával szokás szerint ezen a hétvégén is megtették a 400 kilométeres autóutat az északkelet-argentínai Corrientesben lévő otthonukból Monte Caserosba, hogy meglátogassák Gustavo szüleit.

A nappaliban ülve, ahol a család 2009 júniusában az apák napját ünnepelte, Patricia gondolatai szüntelenül a kisebbik lánya körül forogtak. A 11 hónapos kicsit nem sokkal korábban gyermekorvoshoz vitte, mert valami szokatlant – eltérőt – vett észre a jobb szemén.

– Nem látok semmi különöset, de ha egy édesanya észrevesz valamit, azt komolyan veszem – közölte az orvos Patriciával, és azt ajánlotta, vigye el a gyermeket egy szemészhez. A szemész azonban szintén azon a véleményen volt, hogy a gyermek szemének semmi baja.

Az anyósáéknál Patricián újra nyugtalanság vett erőt, és ezért nem is igazán tudott figyelni a családtagok beszélgetésére, a kezébe vette hát a Reader’s Digest egyik 2009-es számát, amely az ebédlőasztalon hevert. Ahogy átlapozta a magazint, felfigyelt egy cikkre. Az Életmentő fénykép című írás egy édesanyáról szólt, aki rájött, hogy a kislányának retinoblasztómája van (a szemben lévő ideghártya kifejezetten csecsemő- vagy kisgyermekkorban jelentkező rosszindulatú daganata), mert egy családi fotón a kislányának a szeme furcsán fehér színűnek tűnt.

A cikkben ismertetett némelyik tünet, például a strabismus (kancsalság), kísértetiesen hasonlított a Victorián észleltre. – Ettől a cikktől teljesen lebénultam. Egyrészt, mert tudomást szereztem erről a szörnyű betegségről, másrészt pedig azért, mert a kicsi lányom pontosan olyan idős volt, mint a fényképen szereplő gyermek, és a leírt tünetek közül nála is látható volt az egyik – meséli Patricia.

A cikk ismerteti a leukocoriát (köznyelven macskaszemet), amelytől a pupilla fehérnek tűnik. Ez leginkább a vakuval készült fotókon szembetűnő. – Az egész hétvégét azzal töltöttem, hogy felvételeket csináltam a kislányomról, de semmi furcsát nem észleltem rajtuk – meséli az édesanya.

Patricia nem tudta kiverni a fejéből azt a cikket. Úgy érezte, ez igazolja, amit ő anyaként ösztönösen megsejtett, nevezetesen, hogy valami nincs rendben. Nem tudta megállni, hogy ne hasonlítsa össze a Reader’s Digestben szereplő kislányt Victoriával.

Miután hazaértek, Patricia egy másik gyermekszemészhez vitte el Victoriát, aki olyasmit tett, amit az előző orvos nem: kitágította a gyermek pupilláit. Azok furcsa módon fehérek voltak. A diagnózis: „veleszületett kétoldali szürkehályog”. Patricia haladéktalanul felvette a kapcsolatot a család gyermekorvosával, és kérte, hogy irányítsák egy másik szakorvoshoz.

Még ugyanazon a napon Patricia találkozott dr. Susanna Friddel, aki közölte vele, hogy a korábbi diagnózis téves, és a kis Victoria mindkét szeme rákos – azaz retinoblasztómája van.

– Ez a betegség nagyon gyors lefolyású – mondta Frid doktornő Patriciának, és sürgette, hogy lehetőség szerint minél hamarabb vigye el kezelésre a kis Victoriát (a mintegy ezer kilométerre lévő) Buenos Aires-i Garrahan Gyermekkórházba.

Patricia és Gustavo, akik mindketten ügyvédek, szabadságot vettek ki, és Buenos Airesbe indultak. Négyéves kislányukat, Valentinát nem vihették magukkal, ő az anyai nagyszülőkkel maradt. A Garrahan Gyermekkórházban dr. Fandiño szemészorvos megerősítette a korábbi diagnózist, és a lehető legrosszabb hírt közölte a szülőkkel: Victoria mindkét szemét ki kell venni, hogy eltávolíthassák a rákos daganatokat.

A házaspárt sokkolta a hír. Alig pár napja Victoria még a nővérével játszott, most pedig műtőbe viszik, hogy olyan operációt hajtsanak végre rajta, amelynek a következtében megvakul.

Egy órája tartott már a beavatkozás, amikor az orvos kijött a műtőből és közölte a szülőkkel, hogy talán meg tudják menteni az egyik szemet. – Adunk egy esélyt a bal szemének, de ha bármilyen probléma merülne fel, azt is el kell távolítanunk – mondta nekik dr. Fandiño. Victoriának szerencséje volt. Az orvosok meg tudták menteni az egyik szemét.

Az operációt kemoterápiás kezelés követte. A gyógyszereket átlagosan háromhetenként adták be; a terápia összesen nyolc hónapig tartott. Négy hónap múlva Valentina is csatlakozott a családhoz Buenos Airesben. A kórház onkológiai részlege közös lakterükké vált, ahol hasonló helyzetben lévő betegekkel és családjaikkal töltötték a napokat.

– Amikor megtudtuk, mi a baja Victoriának, az első gondolatunk ez volt: „Miért éppen mi? Mit vétettünk, hogy ezt érdemeljük?” – mondja Patricia. – Aztán amikor találkoztunk más szülőkkel és csodálatos gyermekeikkel, akik sokkal nehezebb helyzetben voltak, mint mi, akkor szembesültünk a „Miért nem mi?” kérdéssel is, és őszinte hálát éreztünk.

– Victoria élni tanított bennünket. Még a legnehezebb pillanatokban is vidám volt, örömet szerzett nekünk, nevetett és játszott. Ha benne ennyi erő van, akkor mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy gyöngék legyünk – mondja Patricia. – Úgy képzelem, ha felnő, erős asszony válik belőle, aki mindig harcolni fog azért, amit akar, és segíteni fog másokon.

Victoria nem hazudtolta meg a nevét – a Viktória jelentése „győzelem” –, és mire a kezelések véget értek, a rák visszahúzódott, a kislány látása megmaradt. Ma, csaknem három évvel az után, hogy rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála, olyan, mint a többi négyéves kislány. Patricia háromhavonta Buenos Airesbe viszi őt ellenőrző vizsgálatra.

Az elmúlt években Patricia együttműködött sok politikussal annak érdekében, hogy a két év alatti gyerekek számára tegyék kötelezővé a szemészeti vizsgálatot. Ez az az életkor, amikor a retinoblasztómát még idejében fel lehet fedezni, és megelőzhető, hogy a szemet súlyosabb károsodás érje.

Victoria édesanyjának szilárd meggyőződése, hogy „létezik anyai ösztön, s amikor eljön az idő, hogy használjuk, erősnek kell lennünk és képesnek arra, hogy megmentsük a gyermekünket”. A Reader’s Digest cikkét, mely 2009 júniusában jelent meg, Patricia kincsként őrzi.

Vote it up
285
Tetszett?Szavazzon rá!