Elcserélt babák

Két asszony tért haza a kórházból újszülött gyermekével. Nem sejtették, hogy a baba, akit a karjukban tartanak, valaki másé

Kapcsolódó cikkek

A két szőke, kék szemű kisgyerek türelmetlenül veri kanalával a tányért, várva, hogy megkapja végre az ígért süteményt. Anyukáik nem bánják az éktelen ricsajt. Nevetgélnek, cseverésznek, és szemmel tartják fiacskáikat. Olyan szeretettel gondoskodnak mindkét gyermekről, hogy lehetetlenség megmondani, melyik baba melyik asszonyé. Egy barátság idilli képe. Ez az idill azonban hatalmas traumával kezdődött.
 

Egy szép tavaszi napon, 2013 májusában a 32 éves Ionela Neaga háromnapos babájának első fürdőjét készítette elő. Fáradt volt, ezért megkérte a keresztlányát, Ancuţa Eneát, segítsen be a kicsi fürdetésénél. Ancuţának volt egy pár hónapos babája, így gyakorlottabban bánt a csecsemővel, mint Ionela, akinek elsőszülött gyermeke ekkor már 13 éves volt.

Ancuţa ellenőrizte a víz hőmérsékletét a könyökével, majd vetkőztetni kezdte a babát. Ionela odanyújtott neki egy ollót, és megkérte, hogy vágja le a pici csuklójáról a karszalagot, amit a szülészeten tettek rá azonosítás céljából. Szerette volna eltenni emlékbe. – Add ide, elrakom – nyújtotta Ionela a kezét a karszalagért.

A fiatalasszony azonban nem mozdult, a műanyag karkötő átlátszó téglalapjára meredt. – De hisz nem az ő neve van ideírva! – bökte ki végül.

– Hogy érted, hogy nem az ő neve? Mi van ráírva? – hüledezett Ionela.

– Ştefan – mondta Ancuţa, és tekintetével Ioneláét kereste.

Ionela arca kivörösödött a szoba melegében. Fáradtságtól csillogó kék szeme tágra nyílt a csodálkozástól. – Ştefan? Az nem lehet… Ramona Ştefannal feküdtem egy szobában. Mutasd!

Szinte kitépte a karszalagot Ancuţa kezéből. Amikor a saját szemével is meggyőződött róla, hogy a Neaga név helyett Ştefan áll a karkötőn, a lába egyszerre elgyengült. Remegő kézzel keresni kezdte a telefont, hogy felhívja Ramonát.
 

Öt nappal korábban, május 15-én a húszéves Ramona Ştefan belépett a romániai Oneştiben található kórház szülészetének zsúfolt liftjébe. A rózsás arcú, fekete hajú, kék szemű kismama elveszettnek tűnt a betegek és nővérek tömegében. Az orvos azt mondta, farfekvéses a babája, ezért a kitűzött időpont előtt, császármetszéssel fogják világra segíteni. Ramona most azért jött, hogy felvételre jelentkezzen. A liftben együtt utazott egy várandós anyával, aki mindenáron telefonálni próbált. Mindketten ugyanazon az emeleten szálltak ki.

Ionela Neaga egy nappal korábban érkezett a kórházba. Még két hete lett volna a szülésig, de az utolsó két hónapban problémák léptek fel, ezért az orvos jobbnak látta, ha korábban befekszik. Az utóbbi időben Ionela alig aludt, a vérnyomása gyakran volt magas. Az ötödik hónaptól gyógyszert szedett a koraszülés megelőzésére. Most a szülészetről tért vissza a kórterembe. Próbálta elérni telefonon a férjét, Gheorghét, hogy megkérje, hozza be neki a jó előre összepakolt táskát. Annyira belefeledkezett a gondolataiba, hogy észre sem vette a kismamát, akivel együtt utazott a liftben.

Másnap viszont már hosszasan beszélgettek egymással. A tizenkét évnyi korkülönbség dacára azonnal megkedvelték egymást. Ramona elmondta Ionelának, hogy másnap lesz a császármetszése, Ionela pedig elpanaszolta, hogy fogalma sincs, mi fog vele történni másnap.

Május 17-én reggel két gyermek született Oneşti szülészetén: Elian (Eli) Mihăiţă Ştefan 8 óra 20 perckor, 3 kiló 35 dekával; Eduard (Edi) George Neaga pedig 10.03-kor, 3,4 kilogrammos testsúllyal jött világra. Császármetszéssel születtek, és anyukáik a műtét után az intenzív osztályon ébredtek. Ramonának nem voltak fájdalmai, azonban nem tudott felkelni az ágyból. Ionelát súlyos fejfájás gyötörte. Pár óra múlva behozták nekik a két bepólyált babát. Ramona elvette a kicsit a nővértől, gyengéden megcsókolta, és készített magukról egy fotót a telefonjával. Ionelának csak megmutatták a gyermekét, és megnyugtatták, hogy a kisfiú egészséges. Ő is szeretett volna fényképet készíteni, hogy elküldhesse a férjének, de annyira fájt a feje és annyira kimerült, hogy képtelen volt erre.

Másnap ugyanabba a kórterembe kerültek. Most már a babák is mellettük lehettek. Mindkét ágyon, mindkét szekrénykén és mindkét baba pólyáján ott szerepelt a szülők neve.

Ramona türelmetlenül várta, hogy végre otthon lehessenek, ezért kérésére már május 19-én hazaengedték. Ionelát csak másnap, 20-án bocsátották haza. A két nő megbeszélte, hogy tartják a kapcsolatot.
 

Amikor Ramona hazaért a kórházból, csörgött a telefon. Keresztanyja, Viorica hívta, hogy felajánlja a segítségét a baba fürdetésénél. Mivel a kórházban már megmosdatták a babát, Ramona jobbnak látta, ha nem fürdetik kétszer egy ilyen hűvös napon. Másnap, amikor megint megszólalt a telefon, Ramona azt hitte, ismét csak Viorica jelentkezik.

Azonban nem a keresztanyja, hanem Ionela telefonált. Sürgetve arra kérte Ramonát, nézze meg a fia karszalagján álló nevet.

Habár Ionela úgy döntött, telefonál a biztonság kedvéért, meg volt győződve róla, hogy minden rendben van, és biztosan mindkét kisfiú karszalagjára a Ştefan családnév került.

Ramona odafordult az anyjához, aki a karjában tartotta a babát, és kérte, hogy nézze meg, mit írtak a szalagra. – Neaga! – kiáltott fel az asszony csodálkozva. – Itt az áll, hogy Neaga!

Szavait Ionela is hallotta a vonal másik végén. Ramona először nem is értette, ki telefonál, holott tudta Ionela nevét, csak azt érezte, hogy valami borzalmas dolog történik.

Kétségbeesett sikolya belehasított a csendbe: – Dan! Gyere gyorsan!

Férje, a 32 éves, barna hajú, kék szemű és meleg mosolyú Dan az udvaron állva is hallotta a sikítást.

A gyomra hirtelen összerándult. Feltrappolt a lépcsőkön, és sietve nyitott be a szobába, ahol a felesége, az anyósa és újszülött kisfia tartózkodott.

– Mi történt? Meghalt? – szaladt ki a száján, de még ugyanabban a pillanatban nyugtázta, hogy a baba szerencsére jól van.

A két család még aznap este elindult a kórházba.
 

– Nem látja, mennyire hasonlít magára? – kérdezte a csecsemőorvos Ramonát, aki karjában tartotta a kisbabát.

– Már csak tudom, kit segítettem világra! – mondta ingerülten a Ionela műtétjét végző orvos.

A kórházi személyzet végül megnyugtatta a két anyát meg a rokonságot, hogy mindössze elírás történt. Ionela megkönnyebbült. Azt a szörnyűséget, hogy netán elcserélték volna a gyermekét, el sem tudta képzelni. Mindannyian hazatértek.

Ramona elűzte magától a gyötrő kételyt, hogy a kisded, akit a karjában tart, nem az övé. Végignézte a saját csecsemőkori képeit, és a fotókon elképesztő hasonlóságot vélt felfedezni a baba és kiskori önmaga között. Mégis, a következő napokban valahogy elvesztette az étvágyát, s minthogy a baba nem akart szopni, lassan apadni kezdett a teje.

Miután hazatért, Ionelát ismét elfogta a kétség. Bármennyire szerette volna, ha a karjában szundikáló kicsi a sajátja, nem bírta elviselni a gondolatot, hogy talán mégsem. Bizonyosságot akart, így végül DNS-vizsgálatért folyamodott. Kiderült, hogy a teszt elvégzéséhez Bukarestbe kell utazni, az eredményekre pedig körülbelül egy hetet kell várni.

Időközben Ionelának eszébe jutott valami. A kórházban azt hallotta, hogy Ramona kisfia egyfajta emésztési zavarral, reugritációval született. Csakhogy ezt az ő kisbabája kórházi jelentésébe írták bele! Amikor találkoztak, Ionela közelről megnézte Ramona babáját, és a kicsi erősen emlékeztette a nagyobbik fia, Razvan csecsemőkori vonásaira. Elővette hát a Razvanról készült régi képeket, és a fotókon döbbenten látta viszont ugyanazokat a hosszú szempillákat, ugyanazt a kék szemet és a jellegzetes gödröcskét az állon. A kétség befészkelte magát a szívébe, és lassan megbetegítette Ionela testét.

Az egyetlen dolog, ami tartotta benne a lelket, hogy táplálnia kell a kicsit, aki a gondjaira lett bízva. Reménykedett benne, hogy a DNS-vizsgálat mindent tisztáz majd.
 

Május 27-én, egy héttel az után, hogy hazatértek a szülészetről, Ionela és a férje autóba szállt, és elindult Bukarestbe. Velük tartott egy nővér is a kórházból. A fővárosi laboratóriumban a szülőktől vért, az újszülött szájából pedig kenetet vettek. Azt ígérték, hogy az eredmény tíz napon belül meglesz.

Június 10-én Ionela telefonnal a kezében türelmetlenül várta, hogy Gheorghe, aki elment a teszt eredményéért az oneşti-i hivatalba, hírt adjon. Ő és a férje mindennél jobban kívánták, hogy a gyermek, aki oly nagyon a szívükhöz nőtt, a saját vérük legyen.

Délután öt óra volt, mire Gheorghe végre kézhez kapta és remegő kézzel felnyitotta a borítékot. Az eredmény láttán a férfi zokogni kezdett. A papíron az állt, hogy az egyezés „nulla”. A gyermek nem az övék.

Gheorghe képtelen volt tudatni a hírt a feleségével. Ancuţát hívta fel és kérte meg, hogy menjen el a házukba, és adja Ionela értésére a dolgot. Ahogy Ancuţa belépett a kapun, és Ionela megpillantotta keresztlánya arcát, már tudta, mi a helyzet. Mindketten sírni kezdtek.

Ramona nem akarta hallani a hírt. Tudta, hogy Neagáék aznap kapják meg az eredményt. Öt óra tájban felmászott a cseresznyefára, hogy leszedje a gyümölcsöt, és lekvárt főzzön belőle. Kapaszkodott felfelé, mintha fel akarna mászni az égbe, ki ebből a világból, amely bármikor összeomolhat, és elszakíthatja a gyermektől, akit a sajátjának érez. Ekkor megszólalt a telefon. Keresztapja, Mihăiţă, sürgette, hogy vegye fel.

– Nem veszem fel, bárki legyen is! – kiabálta a fiatalasszony.

Gheorghe hívását végül Mihăiţă fogadta. Ionela férje beszámolt neki a DNS-teszt eredményéről, és közölte, hogy indulnak a kórházba. Ott várnak Ramonára és Danra, hogy tisztázzák a helyzetet.
 

A két család újra találkozott a kórházban. A szülészet dolgozói az eredmények láttán már nem bizonygatták, hogy nem történt tévedés. De a súlyos hibát senki sem vállalta magára. A kórház nyomozást rendelt el.

Ionela beletörődött a helyzetbe. Nem akart mást, csak hogy megkapja a saját babáját és végre hazatérhessenek. Ramona viszont továbbra sem tudta elfogadni, hogy a gyermek, akit a szülés után a kezébe adtak, nem az övé és hogy mostantól egy másik babát kellene szeretnie. – Ő az én kicsikém! Mindenki azt mondja, hogy hasonlít rám! – zokogta Ramona.

Végül azonban ő is belátta, hogy jobb tiszta vizet önteni a pohárba, és úgy döntött, maga is DNS-vizsgálatot kér, sőt a két kicsitől is mintát vétet. Magában azt gondolta, hogy biztosan Ionela gyermekét cserélték el valaki máséval. Csakhogy a kórházban a fiúk születése napján rajtuk kívül csupán egy leányka jött világra.

Ramona gyorsított vizsgálatot követelt. Kiderült, hogy pluszköltség fejében hamarabb is elvégzik a DNS-tesztet. Az összeget a kórház állta.

Június 17-én, a Neaga és a Ştefan család egy hónapos fiaikkal elindult Bukarestbe. A két anya egymás mellett ült a babákkal a kórház autójának hátsó ülésén. Ionela, aki ekkor már biztos volt benne, hogy a másik asszonynál lévő gyermek az övé, megkérte Ramonát, hadd fogja meg egy kicsit a babát. A két egészséges, gömbölyded, életerős csecsemő nagyon hasonlított egymásra: mindkettőnek szőke haja és kék szeme volt.

Ramona megengedte Ionelának, hogy szoptatni próbálja a csöppséget. A baba azonban nem akarta elfogadni az anyatejet, mert ekkorra már hozzászokott a tápszerhez.

A két nap múlva kiállított jelentés szerint a szülészeten a kisfiúkat elcserélték. A két család harmadszorra készült találkozni a kórházban.
 

A fegyelmi vizsgálat tükrében szankciókat rendeltek el az Oneşti-i Városi Kórház dolgozói ellen. A szülészet vezetőjének, dr. Cornelia Cămăraşunak és Luminiţa Antohi vezető asszisztensnek le kellett mondania a tisztségéről. A szülésnél jelen lévő öt nővér fizetését három hónapon át tíz százalékkal, egy nővérét öt százalékkal csökkentették, és négy nővér figyelmeztetést kapott.

A büntetés persze nem fogható ahhoz a szenvedéshez, amin Ionelának és Ramonának keresztül kellett mennie. A trauma ráadásul nem szűnt meg akkor, amikor a két anya június 19-én végre a saját gyermekével tért haza otthonába. Egyikük sem tudta pontosan, miként bánjon a kicsivel. Ramona egy héten át képtelen volt gondoskodni a babáról. A férje éjjel-nappal velük maradt.

– Rengeteget fogytam, elvesztettem az életerőmet, és semminek sem tudtam örülni – mondja az asszony.

Ionela könnyebben alkalmazkodott a helyzethez, gondját viselte gyermekének, de kínzó fejfájása nem szűnt. Idő kellett hozzá, hogy legyűrje a trauma okozta depressziót.
 

A két anya olyan gyakran találkozik egymással, amilyen sokszor csak lehet. Ez a szeptemberi nap is egyike azoknak az örömteli alkalmaknak, amikor a két fiúcska együtt játszhat.

Ionela kimegy a hűtőhöz, hogy elővegye a beígért finomságot: a tiramisut, amelyet Ramona és Eli látogatására készített. Bőségesen megrakja a fiúk tányérját… és ekkor egy időre csend lesz. De csak kis időre. A gyerekek hamar magukba tömik a süteményt, és hangos játszadozásba kezdenek. A két anya boldogan nézi őket. Mindketten úgy érzik, mintha az élet nem egy, hanem két gyermekkel ajándékozta volna meg őket.

– Ha Eli nyűgös, abban a pillanatban megnyugszik, amikor megérkezünk hozzájuk – mondja mosolyogva Ramona. Eli mintha értené a szavait: szívből jövő kacagással nyújtja ki karját a kisfiú felé, akit a sors egy végzetes tévedés következtében elválaszthatatlan barátjává tett.

Vote it up
218
Tetszett?Szavazzon rá!