Elnyelte a homok

A Michigan-tó partján szó szerint a föld nyelte el a kisfiút, még mielőtt segítségért kiálthatott volna. Harc kezdődött az idő ellen

A két fiú keresztülverekedte magát az ösvényt jelző alacsony kerítésen, és követte apját a homokdomb tetejére. Pár perce még odalent, a Michigan-tó partján élvezték a júliusi délutánt. A két család az Indiana Dunes nemzeti parkban nyaralt, ahol a hatalmas tó keleti partján a hullámok és a szél lágy homokdűnéket hordott össze.

Kőhajításnyira a tóparttól, megmászásra csábítóan emelkedik ki a dűnék közül a 38 méter magas, meredek Mount Baldy. Greg Woessner és hatéves fia, Nathan, hirtelen elhatározással úgy döntött, hogy barátaikkal, Keith Karrow-val és fiával, a hétéves Colinnal nekivág a domboldalnak.

A nőket és a testvéreket hátrahagyva jókedvűen igyekeztek a dűne tetejére. Már túl voltak az út felén, amikor Nathan hirtelen úgy eltűnt, akár a föld nyelte volna el. Colin kiáltozni kezdett: – Nathan eltűnt!

A két férfi megfordult. Az értetlenség pillanatait növekvő pánik követte. – Beleesett a lyukba! – mutatott Colin a lábától nem messze egy fél méter átmérőjű lyukra, amely sima volt, és mély, akár egy kút. Greg letérdelt a homokba, és szólongatni kezdte a fiát. Nathan hangja valahonnan a sötétség mélyéről érkezett: – Félek, papa!

Bár tisztán hallották, amit mond, nem látták a fiút. – Közel lehet! – vélte Keith a hang alapján, de hiába nyúltak be a lyukba, nem tapintottak ki semmit. Greg megfogta Keitht a bokájánál, és így tartotta, míg barátja teljes testével belemanőverezte magát az üregbe. Karját kinyújtva tapogatódzott a sötétben, de nem érte el Nathant. Greg visszahúzta Keitht, talpra ugrott, és keresgélni kezdett a közelben valami kötél vagy bot után. Körülöttük azonban nem volt más, csak homok. A férfi ekkor térdre vetette magát, és kézzel ásni kezdett. Keith követte. Nathan rémülten zokogott. – Nyugodj meg, és légy jó fiú – kiáltott le Greg –, kiszedlek onnan!

Ám a lyukat ekkor egy szempillantás alatt megtöltötte a gyorsan pergő, finom homok, és a nyílás szája úgy tűnt el, mintha ott sem lett volna.
 

Nathan édesanyja, Faith, fel sem fogta Colin szavait, aki keresztülrohant a strandon, és lélekszakadva adta elő, mi történt. Csak annyit értett belőle, hogy a fia veszélyben van. Talpra ugrott, és szaladt fel a Mount Baldy oldalába, ahol a férjéék a homokot lapátolták. Greg elébe sietett. – Nathant betemette a homok – mondta, megragadva felesége karját.

Az asszony felsikoltott, és a férjét félrelökve odaszaladt, hogy ő is ásson. Felrémlett előtte annak a férfinak az esete, akit nemrégiben álmában szippantott be a homok Floridában, és soha többé nem került elő. Elképzelte, hogy a fia rettegve ül a sötétben, és alig kap levegőt. Keresd – mondta magának –, abba ne hagyd az ásást! A három felnőtt megszállottan ásta-kaparta a talajt. Hajuk, szájuk telement homokkal. Gyötrelmes volt tudatában lenni a másodpercek múlásának.

Ám a homokszemek még a másodperceknél is gyorsabban peregtek: valahányszor sikerült lejjebb jutniuk, fentről megindult a homok, és feleslegessé tette az erőfeszítéseiket. De nem adták fel.

Közben Keith felesége, Rachel felhívta a sürgősségi telefonszámokat. Lassacskán megérkeztek a dombhoz a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők első emberei, de lapát egyiküknél sem volt. Valamennyien letérdeltek, és a kezükkel ástak.

Faith imádkozott, a lyuk pedig újra meg újra megtelt homokkal. Szerszámokat, kotrógépet kértek az adóvevőkön. Egy óra telt el. – Nem megyünk haza nélküle! – kiáltott oda Greg Faithnek.

Újabb tűzoltók érkeztek, ezúttal már lapáttal felszerelkezve. A dűne oldalában vagy negyven ember küzdött a homokkal. Sajnos azonban újabb egy óra elteltével is csak másfél méter mélyre jutottak, Nathannek pedig nyoma sem volt. Az egyik tűzoltó, Brad Kreighbaum hangosan így buzdította a társait: – Gyerünk, mintha a saját véretek volna odalent!

Noha senki sem adott hangot a kínzó gondolatnak, legbelül mindenki tudta, hogy két óra után a homok alatt a túlélésnek aligha van esélye, és valószínűleg már csupán egy holttestet keresnek. Az izzadságtól csatakos, homokkal borított Faith a lyuk mellett állva imádkozott:

– Uram, engedd, hogy Nathan levegőhöz jusson, kérlek, add, hogy lélegezzen! A gondjaidra bízom… segíts, hogy rátaláljunk!

A dűne aljánál feltűnt egy kotrógép. Növekvő tömeg figyelte, amint a sofőrje megpróbálta felkormányozni a járművet a domboldalba, de a kerekei mélyen a homokba süppedtek, így végül visszavonult a part irányába. Nemsokára megjelent egy lánctalpas gép, amely mechanikus karjai segítségével ügyesen feltornázta magát a domboldalon.

– Istenem, még kettévágja! – suttogta Faith rémülten Gregnek.

Az egyik tűzoltó egy rúddal ellenőrizte, nincs-e valami a homokban, mielőtt a munkagép irányítója óvatosan, szinte öt centiméterenként kotorni kezdte volna a homokot.

A dűne tetején eközben két nagyobb gép dolgozott. A levegőben híradós helikopterek keringtek, a vöröslő nap pedig kezdett alábukni a tó túlpartján. Greget és Faitht letámogatták a dombról, és a közeli rendőrőrsre vitték, ahol – fürdőruhában, ahogy voltak – kihallgatták őket fiuk eltűnéséről.
 

A homokot átvizsgáló férfi kezében a rúd egyszer csak hozzáért valamihez pár centivel a felszín alatt. Az emberek biztosak voltak benne, hogy Nathan az, ezért kezükkel kotorni kezdték a homokot. Ám ahogy ástak, az a valami mintha tovább süllyedt volna. Folytatták a kutatást a bottal, aztán újra kotorni kezdtek, majd megint úgy érezték, találtak valamit. Ahogy Kreighbaum félrehúzott egy réteg homokot, egyszerre megpillantotta a szőke kisfiú feje búbját. Nathan álló helyzetben mintegy négy órát töltött a felszín alatt, a kotrógép irányítója szerint hét méter mélységben.

A mentőcsapat tagjai óvatosan kiszabadították Nathan testét a mellkasáig, aztán Kreighbaum a hóna alá nyúlva kihúzta a homokból.

A férfi mélységesen megrendült a gyermek láttán, aki a saját kisfiára emlékeztette. Letörölte a homokot az élettelen arcról. A gyermek nem lélegzett, a szíve nem vert. Jéghideg volt. Ahogy csatárláncban továbbadták a testet, vásznakat feszítettek ki maguk elé, így a híradósok nem tudták rögzíteni a szívszorító jelenetet.

Egy rendőr szólt Gregnek és Faithnek az őrsön, hogy megtalálták a fiukat, de azt nem tudta, életben van-e.

A házaspár rohant a kórházba. A mentőorvos szavaiból csupán két szót fogtak fel: Nathan él.

Hogy mi is történt valójában, azt csak jóval később sikerült összerakniuk. Hogy a hordágyon, útban a mentőautóhoz a látszólag halott gyermek arcán a szívverés csalhatatlan jeleként hirtelen vérezni kezdett egy apró seb… Hogy a kisfiú teste hét méter mélyen, a hideg homokban lehűlt, így csökkent az oxigénszükséglete, és csodálatos módon elegendő levegőhöz jutott… Jóval később a szülők azt is megtudták, hogy a lyuk a homokban valószínűleg egy rég elrothadt fa helyén keletkezett, amely már az előtt elpusztulhatott, hogy a folyton változó dűne kialakult.

Nathan felépülése éppoly csodálatos volt, mint a megmenekülése. Amint az orvosok eltávolították a homokot a szájából, a légcsövéből és a tüdejéből, a kisfiú magához tért, és beszélni kezdett. Két héttel később már otthon játszott a testvéreivel. Agykárosodásnak, holott az orvosok számítottak rá, nyoma sincsen, bár Nathan semmire sem emlékszik az őt ért megpróbáltatásokból. A találó nevű Faith (az angol szó jelentése: hit) így magyarázza fia csodával határos megmenekülését: – Isten segített rajtunk. Mert való igaz, hogy az imák meghallgatásra találnak.

Vote it up
181
Tetszett?Szavazzon rá!