Emeljük poharunk Skye-ra!

Tartson velünk az idilli skót szigetre, számos film forgatási helyszínére és a tüzes whisky szülőhelyére

Kapcsolódó cikkek

Bolond volnék, hogy több mint 4800 kilométert utazom egy pohár skót whiskyért? – teszem fel magamnak a kérdést, miközben ráhajtok az autószállító kompra Tarbertnél, Skócia egyik külső szigetén, Harrisen. Nem egészen két óra múlva fogok partot érni Skye-on, a világ leghíresebb skót whiskyjét előállító Talisker szeszfőzde hazájában, ami egyhetes külföldi kalandozásom célja. Ha bolond vagyok, jó társaságba keveredtem: Robert Louis Stevenson skót ifjúsági regényíró egyik versében a Taliskert nevezi „az italok királyának”. És a 007 – A világ nem elég című filmben maga James Bond is Taliskert iszik, nem pedig a szokásos Martini koktélját. Hogyan kételkedhetnék?

Bár az 1990-es években épült egy híd a szárazföld és Skye között, én a tenger felől érkezem. Skót barátaim szerint ez a legtisztább, legromantikusabb módja Skye megpillantásának.

A helybeliek előszeretettel büszkélkednek a szigetük látványával. Rájuk gondolok, miközben a komp felső fedélzetén, a korlátba kapaszkodva kíváncsian várom, hogy megpillantsam Skye-t. Arcomba csap az Atlanti-óceán felől fújó, erősen nyirkos, heves délnyugati szél. Aztán elered az eső, zuhog. Még a köd is leereszkedik.

Nem egészen egy óra múlva eláll az eső. Skye egyszer csak előtűnik a távolban. Szemközt a parányi, körülbelül 200 szigetlakónak otthont adó település, Uig, mely a sziget csupa hegy belsejéből kinyúló több félsziget közül a legészakibb, a Trotternish-félsziget domboldalát ékesíti. Birkákkal és hófehér házakkal pettyezett zöldellő mezők nyúlnak le a védett Uig-öbölig. Színes, ütött-kopott halászhajók ringatóznak békésen a palaszürke vízen.

A korlátnál más utasok is sorakoznak, fényképeznek. Miután lefotózok egy középkorú házaspárt, a férj olyan sűrű skót tájszólással mondja, mint a felföldi köd: – Szép ez itt, ugye?

– Lélegzetelállító – felelem.

– Az ám! – mondja. – Van egy mondás itt, a szigeteken: „Ha nem tetszik az időjárás, várj húsz percet, és megváltozik.”

A sziget legnagyobb városából, Portreeből jól látszik a Cuillin-hegység

Így is történt, úgy félórás eltéréssel. Tőzegmocsarak és szélfútta lápok között autózva, útban a sziget legnagyobb városa, Portree felé, az ég csatornái ismét megnyílnak, eső áztatja az autót. Ekkor értem meg, miért mondják egyesek, hogy Skye szigetét a régi skandináv skuy (felhő) szóról nevezték el, és a helybeliek skót gael (e: gaél) nyelvén pedig a „Köd szigete” nevet kapta.

Feketeképű birkák legelésznek a kétsávos út mentén. Vastag, dús bundájukat fluoreszkáló festékkel billogozták meg, hogy azonosítható legyen a tulajdonosuk. A birkatenyésztés a helyi gazdaság eleme, akárcsak a lazactenyésztés, a rák-, makréla- és tőkehalhalászat és -feldolgozás. A sziget legnagyobb bevételi forrása azonban a turizmus.

Erre emlékeztet a következő kanyarnál lévő reklámtábla, mely „kóstolótúrára” invitál a Talisker szeszfőzdébe. Erre azt kérdezem magamtól: – Tisztán, vízzel vagy jéggel?

Miután megérkezem Portreebe, Janet Stoddart, a Cuillin Hills Hotel igazgatója elmondja, hogy Edinburgh után Skye, valamint a Felföld Skócia második legnépszerűbb turista-úticélja. – Én itt születtem, és tíz év távollét után visszajöttem – meséli, miközben leülünk reggelizni. – Nincs még egy olyan hely, mint Skye. Itt élnek a világon a legbarátságosabb emberek, itt a legszebb a táj, legjobb a kirándulás...

És az ételek. Mégpedig rengeteg, az én „kiadós skót reggelim” hatalmas területet foglal el az asztalon: húsos szalonna, véreshurka, sertéshúsból készült kolbász, gomba, paradicsom, töltött birkagyomor, krumplifánk, kávé és tükörtojás. Miközben beleharapok az ízletes kolbászba, Stoddart emlékeztet rá, hogy meg kell kóstolnom a közeli Mallaigból származó, hálóval kifogott, grillezett füstölt heringet is, citrommal és fűszervajjal. – A reggelinkről, no meg a tájainkról vagyunk mi híresek – mondja.