Energiát másképpen

Hogyan lett egy tanárból zöldenergia-mogul az atomenergia iránti fenntartásai nyomán? Hogyan bírta rá városát példája követésére?

Kapcsolódó cikkek

Az ukrajnai Csernobil atomerőművének 1986-os robbanása örökre megváltoztatta azt, amit az atomenergia biztonságosságáról gondoltunk. Az akkor 39 éves, öt gyermekével Bajorországban élő Ursula Sladek egy atomenergia-mentes jövőjű Németország után kezdett vágyakozni.

Ursula Sladek schönaui otthonában hallott először a történtekről. Kint, a szabadban a napfény árnyékfoltokkal váltakozott a sűrű fenyvesben, s kezdte felszárítani a hajnali harmatot. Gyönyörű késő áprilisi reggel volt Délnyugat-Németország messze földön híres Fekete-erdő régiójában, ahol a férjével és öt, négy és 13 év között gyermekükkel éltek.

– Bekapcsoltam a rádiót, és akkor hallottam a hírt – mondja az immár 67 éves Sladek. Előző nap, április 26-án a tőlük több mint 2000 kilométerre, az ukrajnai Csernobilban lévő atomerőműben több nagy erejű robbanás történt, amelyeket tűz követett. Erősen radioaktív részecskékből álló, rendkívül veszélyes füst került a levegőbe, amely a következő napokban a földrész nagy részét be fogja borítani.

Az asszony és sokan mások is gyakran imádkoztak azért, hogy soha ne következzen be efféle baleset. – Arra gondoltam: te jó ég, mi lesz a gyerekekkel? Hol játszhatnak? Mit ehetnek? Mi fog történni velünk? Azon a napon minden megváltozott. Huszonnégy órán belül kiürítettük a homokozójukat, mert a jelentések folyamatosan erről a magasban szálló felhőről szóltak, és tudtuk, hogy bennünket is elér.

A kristálytiszta hegyi patakok vizében hamarosan megjelent a légkörből származó, láthatatlan, szagtalan szennyező anyag; a vadon termő gombák szivacsként szívták magukba a radioaktív szennyezettségű esőt; s hamarosan a Sladekék otthona közelében elterülő erdőkben élő vaddisznókat is elérte a sugárfertőzés, így már veszélyes lett volna a húsukat fogyasztani.

– Mivel a férjem orvos, ő rögtön felismerte, mennyire súlyos a veszély. Többet tudott nálam a sugárzásról és annak hatásairól – meséli az asszony. – Akkor döbbentem rá, hogy messze nem elég csak magunkra vigyáznunk. Rájöttem, hogy véget kell vetnünk az atomenergia felhasználásának, méghozzá nagyon gyorsan.
 

Mennyire biztonságos az atom?
Ursula Sladek valószínűleg nem túl gyakran emlegeti ezt a statisztikai adatot: amerikai szakértők szerint világszerte eddig 1,8 millió, a légszennyezéssel összefüggő halálesetet akadályozott meg az, hogy fosszilis tüzelőanyagok égetése helyett atomerőműveket használtak.

A tanulmány szerzői, Pushker A. Kharecha és James E. Hansen, a NASA Goddard Űrkutatási Intézetének munkatársai azt is állítják, hogy az atomerőművek csökkentették az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ezen eredményekhez a kutatók egy átfogó orvosi tanulmány adatai és a múltbeli energiatermelési adatok segítségével becsülték meg, hány halálesetet okozott volna, ha 1971 és 2009 között az atomenergia helyett fosszilis tüzelőanyagokkal előállított energiát használtak volna. A kapott adatot vetették össze azután az ugyenerre az időszakra becsült, a radioaktív csapadékra és a munkahelyi balesetekre visszavezethető 5000 halálesettel.

Sladek azzal utasítja el az összehasonlítást, hogy Csernobil és Fukusima már megmutatta: elég, ha a következő nukleáris baleset csak egy kicsit lesz súlyosabb, és a halálos áldozatok száma máris az égig szökik – ez tehát megcáfolja a nukleáris fűtőanyag „tisztaságára” vonatkozó állításokat.

Sladek egyszer csak azon kapta magát, hogy immár küldetése van az életben. Megfogadta, hogy efféle szörnyűség soha nem fordulhat elő Németországban. 1986-ban, lényegében csak önnön elszántságára, valamint a férje és barátai támogatására alapozva hozta létre a „Szülők az atomenergia-mentes jövőért” nevű szervezetet, amelynek célja az atomenergia helyettesítési lehetőségeinek a népszerűsítése lett.

– Nagyon sokan csatlakoztak hozzánk olyanok is, akiket nem ismertünk. Voltak köztük 200 ezer márkát küldő vállalkozók éppúgy, mint a zsebpénzüket felajánló iskolások. Azóta hiszek abban, hogy tényleg bármi lehetséges.

Akkoriban abban is hitt, hogy a Schönaut árammal ellátó KWR nevű cég meggyőzhető arról, hogy fenntarthatóenergia-forrásokba fektessen be, s talán abban is segíthetne az embereknek, hogy csökkentsék a függőségüket a szén- és olajtüzelésű, valamint az atomerőművekből származó hálózati áramtól.

– Nem is tévedhettem volna nagyobbat – mondja Sladek az EWS (Elektrizitätswerke Schönau) nevű energiaszolgáltató világos, csupa fenyő és acél központjában, amely mára az elszántságának legfőbb jelképévé vált. – A KWR azt mondta: „Takarékoskodni akarnak az energiával? Mi energiát adunk el, ez a munkánk. Ne várjanak tőlünk segítséget!”

– Rá kellett jönnünk, hogy sem a kormány, sem az energiaszolgáltatók nem hajlandók segíteni. Úgy bántak velünk, mintha ostoba kisgyerekek volnánk.

Így aztán a saját kezünkbe kellett vennünk a dolgot. Tény, hogy egyszerű háziasszony voltam csupán, de gyorsan tanultam.

– Az energiaszolgáltatókat a pénz és a hatalom érdekli – magyarázza. – Az áram és a gáz nem olyan árucikkek, amelyekről, ha akar, könnyen lemondhat az ember, mint egy pohár borról a vacsorához vagy egy falat csokoládéról. A KWR tisztában volt azzal, milyen nagy a hatalma, és mennyire tehetetlenek vagyunk hozzá képest. Csakhogy a mi oldalunkon ott állt egy tiszta energiát követelő, gyorsan növekedő mozgalom. Azt hiszem, az anyaságomnak fontos szerepe volt abban, hogy folytatni akartam a harcot. Ha valakinek öt gyereke van, az nem teheti meg, hogy nem törődik azzal, milyen világban fognak élni.

A KWR-nek a schönaui hálózat üzemeltetésére szolgáló engedélye 1991-ben lejárt, és ekkor Sladek családtagjaival megalapította saját energiaszolgáltatóját, az EWS-t. Petíciót írtak, hogy meggyőzzék a helyi önkormányzatot és a lakosságot, járuljanak hozzá, hogy a vállalkozást együttesen irányítsák, majd összegyűjtötték a koncesszió megvásárlásához szükséges 100 ezer márkát. Ám továbbra is a KWR-től kellett „piszkos” energiát vásárolniuk.

– Megkértük őket, hogy biztosítsanak a számunkra zöldenergiát, de ismét nemet mondtak.
 

Szakértők segítettek nekik megismerni az áramtermelés rejtelmeit, könyveket olvastak és előadásokra jártak.  – Miután kitanultuk, hogyan termelik az áramot, azt kezdtük vizsgálni, miként takarékoskodhatnánk vele – emlékezik vissza Sladek. – A saját otthonainkban kezdtük. Kampányokkal és versenyek szervezésével próbáltuk a várost rávenni az energiatakarékosságra.

A KWR azonban erősen küzdött a kezdő vállalkozás eltiprásáért, és a koncessziót megvásárló csoportnak csak 1997-re sikerült elég pénzt – 3 millió márkának megfelelő eurót – gyűjtenie, hogy meg tudja vásárolni a KWR-től az ellátáshoz szükséges hálózatot.

1998-ban aztán liberalizálták a német energiapiacot, vagyis az emberek – például Sladekék és a támogatóik – tetszés szerint választhattak szolgáltatót. Az EWS élt is a lehetőséggel, s attól kezdve kizárólag megújuló forrásokból származó energiával látja el Schönaut.

Amikor már minden rendben üzemelt, Schönau teljesen megszabadult az atom- és szénerőművi áramtól, anélkül hogy korlátoznia kellett volna az ellátást.

A cég ma csaknem 100 embert foglalkoztat, s jóllehet más közösségeket is megihletett, de még ma is világszerte egyedülálló projektnek tekinthető.

Az EWS vagy 1000 polgár közös tulajdona, és nagyjából 90 millió eurót ér. Kizárólag zöldenergiát értékesít: ennek a 95 százaléka német és norvég vízi erőművekből származik, a maradék 5 százalékot pedig német szél- és naperőművek termelik. Emellett sok háztartásban működnek kis áramtermelő berendezések, amelyek a megtermelt energiafelesleget visszatáplálják a hálózatba.

Az EWS a nagyjából 2500 lakosú Schönauban gyakorlatilag monopolhelyzetben van, országszerte pedig több mint 135 ezer háztartást és vállalkozást lát el árammal, köztük olyan nagy cégeket is, mint a Ritter Sport. Sladek hisz abban, hogy – jelentős beruházások után és ha nagyobb politikai akarat mutatkozna a megoldások keresésére – Európa energiaellátása kizárólag megújuló forrásokból is fedezhető lenne.

Schönauban nagyon sok ház tetején vannak napelemek, még a templomén is

A 2011. márciusi fukusimai katasztrófa után Németország bejelentette, hogy fokozatosan leállítja atomerőműveit. Abban az évben – az utolsó teljes esztendőben, amelyre vonatkozóan már elérhetők az adatok – a német energiaellátás 17,7 százalékát fedezték az atomerőművek. A szénerőművek részesedése 41,7 százalék volt, az egyéb fosszilis tüzelőanyagokat – főként olajat – égető erőműveké pedig 5,4 százalék. Az országos áramtermelés 14,2 százalékát adták a földgázzal működő erőművek, 21 százalékát pedig a megújulóenergia-források.

Az a tény, hogy Európa legnagyobb gazdasága energiaellátásának immár több mint az egyötöde származik megújuló forrásokból (szemben az 1986-os kevesebb mint 3 százalékkal), büszkeséggel tölti el az egyébként szerény Sladeket. Így már az is érthető, miért ő lett 2011-ben a – gyakran a Nobel-díj környezetvédelmi megfelelőjeként emlegetett – Goldman környezetvédelmi díj európai díjazottja.

Várja azt a napot, amikor Németország, aztán Európa, végül remélhetőleg az egész világ is teljesen leszokik az atomenergiáról és a fosszilis tüzelőanyagokról. – Új ipari forradalom zajlik itt, Németországban, és rajtunk a világ szeme – mondja.

– Csernobil 27 éve történt ugyan, de nemrég a közeli erdőben lőttek egy vaddisznót, amelynek olyan radioaktív volt a húsa, hogy a kormány elégette a tetemét. Ezzel az örökséggel kell megbirkóznunk, és azt hiszem, hogy ezt senki sem felejtheti el.

Vote it up
194
Tetszett?Szavazzon rá!