Erdőmentők

Egy osztrák házaspár szembeszáll az illegális fakitermelőkkel, hogy megmentse Európa egyik utolsó őserdejét a Fogarasi-havasokban

Kapcsolódó cikkek

Christoph és Barbara Promberger 2007 nyarán egy reggel az őserdőben kirándult. Hétágra sütött a nap, madarak énekeltek. Néha megzörrent az aljnövényzet, amikor láthatatlan állatok suhantak el.

A romániai Királykő Nemzeti Park mélyén jártak, amely a hét országon át, 1500 kilométer hosszan húzódó Kárpátokban található. Az őserdő Európa néhány ritka nagytestű állatának is otthont ad; lakik itt farkas, hiúz, barnamedve, vaddisznó, szarvas, sas, különleges békák, denevér, egér és számos egyéb faj képviselője.

Oroszországot leszámítva a Kárpátokban található a földrész legnagyobb egybefüggő őserdeje, a biológiai sokféleségnek ebben a menedékében mégsem nyugodt az élet.

A házaspárt elkísérő parkigazgató, Horaţiu Hanganu szomorúan számolt be az itt zajló pusztításról. Az illegális fakitermelők láncfűrészei nem kímélték a több ezer évig érintetlen tájat, és hatalmas területeken egész sávokat hasítottak ki az erdőből. Aztán a hegy túloldalán mindezt a saját szemükkel is láthatták. Illegális fakitermelők tarolták le az erdőt, akik nem csupán a fákat és az aljnövényzetet tették tönkre, de az azokat tápláló talajt is.

Alig néhány madár énekét lehetett csak hallani, mivel nem maradt fa, ahol fészket rakhatnának. Állatok sem voltak, mert kiirtották az őket védő aljnövényzetet. Csupán a sebzett, kopár táj maradt utánuk.

– Felkavarodott a gyomrom, hogy valaki képes így bánni egy ilyen gyönyörű hellyel – mondja az 50 éves, Németországban született Christoph.

– Nekem megszakadt a szívem – teszi hozzá 41 éves osztrák felesége, Barbara. – Egy ilyen látvány mellett nem mehet el az ember szó nélkül, ha fontos neki a természet, a környezetvédelem.

A házaspár számára sorsdöntőnek bizonyult az a nap az erdőben, és azóta feltett szándékuk megmenteni az őserdőt a jövő nemzedékeinek.

Christoph és Barbara 1993-ban járt először Romániában. Mindketten a Kárpátokban élő nagyragadozók tanulmányozására létrehozott programban vettek részt biológusként. Miközben feltérképezték a környék emlőseinek éjszakai életét, egymásba szerettek, majd öt évvel később Ausztriában összeházasodtak.

Bár Prombergerék 2003-ban felhagytak a környék ragadozóinak tanulmányozásával, akkor már egyikük sem akart visszatérni a hazájába. – Annyira megszerettük Romániát, hogy mindenáron maradni akartunk – idézi fel Christoph.

Létrehozták az Equus Silvaniára keresztelt lovardát és vendégházat, alig 24 kilométerre attól a nemzeti parktól, ahol találkoztak. – Olyan helyben gondolkodtunk, amely ötvözi Barbara lovaglás iránti szeretetét a vadvilág megfigyelésének lehetőségével, s egyben önellátó gazdaságként működik. Alapvetően ez egy lovarda, de annál jóval több.

A Bukaresttől háromórás autóútra lévő tanyán nevelték fel két lányukat. Közben 35 lóról gondoskodtak, disznót, csirkét, libát meg kacsát tartottak, és sokféle gyümölcsöt, zöldséget termesztettek. Csakhogy állandó fejtörést okozott nekik, hogy nem volt gazdája a környező tájnak.

A román hatóságok 2004-ben elkezdték visszaadni a földeket az államosítás előtti tulajdonos családoknak. A reménytelenül szegény vidéken azonban ezzel mindössze arra bátorították a helyieket, hogy szolgáltassák ki a földjüket a láncfűrészeseknek. A fakitermelők sokat fizettek a lucért, fenyőért és bükkért, amelyek hatalmas fűrészüzemekben végezték forgácslap, rétegelt lemez, parketta, bútorlap formájában.

– A régi tulajdonosok zöme nem akart gazdálkodni a földjén. Készek voltak eladni annak, aki a legtöbbet kínálta érte vagy a rajta lévő természeti kincsekért – mondja Christoph. A változás katasztrofális hatással volt az erdőre és az ott élő állatokra.

– A kormány kevés hajlandóságot mutatott arra, hogy törvényekkel szabályozza a tájvédelmet – mondja Barbara. – Mi pedig egyetértettünk abban, hogy nagyon jó erről beszélni, viszont a változáshoz tettekre van szükség – teszi hozzá Christoph.

Christoph és Barbara eleinte tehetetlennek érezte magát, aztán váratlanul rájuk mosolygott a szerencse. 2007-ben egy Hedi Wyss nevű vendég látogatott el hozzájuk a négyhektáros pihenőhelyre. Elmesélték neki, mi történik az erdővel, s hogy minden vágyuk a további pusztítás megakadályozása.

– Mint kiderült, Hedinek saját természetvédelmi szervezete van, és amikor előadtuk neki a tervünket, hogy meg akarjuk menteni a nemzeti parkot az illegális fakitermeléstől, roppant izgatott lett. – Azt mondta: „Akkor a bátyám a ti emberetek! Ő meg tudná állítani ezt” – emlékezik vissza Christoph.

Hedi nem túlzott. A bátyja ugyanis nem más, mint a milliárdos üzletember, Svájc második leggazdagabb embere, a 79 éves Hansjörg Wyss. Hedi megszervezte a találkozót. Hansjörg ellátogatott a Equus Silvaniába, és négyesben munkához láttak.

– Akkor a tervünk középpontjában az állt, hogy megmentsük a nemzeti parkot a további pusztítástól – meséli Christoph. – De Hansjörg már sokkal merészebb álmokat szőtt.

– Azt mondta, két feltétellel hajlandó segíteni. Az első, hogy a munkánk sokkal nagyobb területre terjedjen ki, mivel túl szerénynek tartotta az eredeti tervünket.

A második feltétele az volt, hogy nem akart egyedüli adományozó lenni. – Több embert kellett magunk mellé állítanunk – mondja Christoph. – Hansjörg úgy érezte, ekkora teher nem nyomhatja egyetlen ember vállát.

– Végiggondoltuk, aztán úgy döntöttünk, belevágunk. – 2009 decemberben létrehozták a Foundation Conservation Carpathia alapítványt. De szörnyen nehéz feladatra vállalkoztak. Félelmetes, gengszterként viselkedő fakitermelőkkel, közönyös helyi rendőrökkel és korrupt hivatalnokokkal találták szembe magukat, akik inkább zsebre teszik a kenőpénzt, mint hogy szembeszálljanak a bűnözőkkel.

– Volt egy-két elég ijesztő pillanat – ismeri el Christoph. – Kiszúrták a kocsi kerekét, egy vadőrt pedig halálosan megfenyegetett egy férfi, aki tiltott helyen legeltette a jószágát. Folyamatosan küzdünk azért, hogy megváltoztassuk az emberek környezettel kapcsolatos látásmódját.

Az volt a tervük, hogy pénzt gyűjtenek, és azután egyre több területet felvásárolnak az erdőben. Barbara és Christoph időt és fáradságot nem kímélve tárgyalt, s ehhez mozgósították természetvédő barátaikat és ismerőseiket.

– Egyik kapcsolat hozta a másikat, és azt tapasztaltuk, hogy az emberek hajlandók támogatni a megálmodott tervünket – mondja Christoph. Mindenhonnan érkezett segítség, s onnantól fogva mindig csak előre néztek.

Az elmúlt hat évben Christoph és Barbara több mint 50 millió eurót (kb. 16 milliárd forint) gyűjtött össze, az őserdőben hatalmas területekről űzték el a fakitermelőket, 20 ezer hektár erdőt mentve meg.

Prombergerék és segítőik bükköt, szilt, kőrist és fenyőt telepítettek a láncfűrészekkel kopárrá tarolt völgyekbe, hogy pótolják az illegálisan kivágott ősfákat, amelyek a világ bútorboltjaiban végezték.

– El tudja képzelni – kérdezi tőlem Christoph –, hogy csak azért kivágják ezeket a csodálatos fákat, megsebzik a földet, elpusztítják a növény- és állatvilágot, mert a világ másik felén kereslet van pelletre és rétegelt lemezre?

Ma már tíztagú bizottság látja el az alapítvány felügyeletét, amelynek 35 alkalmazottja van, köztük 20 vadőr, akik óriási erdőterületeket járnak be, hogy az illegális fakitermelők ne kapjanak kedvet a visszatéréshez. A napi ügyeket Christoph és Barbara viszi társigazgatóként.

– Az Európai Unió LIFE programjától és a norvég kormánytól kaptunk támogatást, de érkeztek egyéb adományok is – sorolja Barbara.

A pénz többek között abban segít, hogy kifizethessék azoknak a területeknek a regenerációját, ahol tarvágások történtek. Ezeken a helyeken nem ritka a nagyon súlyos talajerózió, miután a farönköket úgy vonszolják le a hegyről, hogy mély barázdákat vájnak a földbe.

Christoph és Barbara nagyot álmodik. A végső cél – Hansjörg szavaival élve – egy „európai Yellowstone” létrehozása.

Fel van adva a lecke, ismeri el az ír környezetvédő, Lenny Antonelli. – Plombergerék terve Európa egyik legambiciózusabb és legizgalmasabb természetvédelmi programja. Ha sikerül, ez lehet a kontinens egyik legnagyobb egybefüggő őserdeje.

A látókörükbe került egy 200 ezer hektáros védett terület a Fogarasi-havasokban, az otthonukhoz közel, a hegyvonulat elődombságában.

– Nem csupán az illegális fakitermelés leállításáról van szó, hanem a faanyag ipari méretű kitermeléséről is. Az ő hasznuk ugyanis nem a helyi közösséget gyarapítja, hanem messzi országokét – érvel Christoph. – Az illegális fakitermelőket már kiűztük a parkból, most a Fogarasi-havasokkal kell megtennünk ugyanezt.

– Kisebb, hagyományos módszerrel dolgozó fakitermelő cégeket szeretnénk itt látni, amelyekből később asztalosműhelyek is létrejöhetnek. Fenntartható mezőgazdaságot szeretnénk. Mindenki jól jár azokkal a tevékenységekkel, amelyek nem ártanak a környezetnek. Nem szégyelljük bevallani, hogy ez holisztikus megközelítés.

Lenny Antonelli úgy látja, hogy ez a szempont kulcsfontosságú. – Ha azt szeretnék, hogy a program hosszú távon működjön, alapvető, hogy a helyi közösségek hasznot húzhassanak a parkból. Hogy ne tűnjön úgy, mintha ez csak pár gazdag jöttment dédelgetett terve lenne.

Szakértők szerint naponta három futballpályányi területen vágnak ki fát illegálisan a Kárpátokban. Noha a helyiek hozzáállása fokozatosan változik, Prombergerék arra panaszkodnak, hogy a korrupció és a közöny még mindig akadály.

– Az illegális fakitermelésből meggazdagodók szívesen húznak fel cifra víkendházakat az erdőben engedély nélkül. Ez egyre nagyobb terhet ró az élővizekre és a vadvilágra. Még mindig virágzik a korrupció, és a maffia sincs munka nélkül. De azért a dolgok már jobb irányba mennek.

– Ma már 28 300 hektáron tilos a vadászat, 16 015 hektárnyi erdő élvez teljes védelmet, s több mint 466 ezer fát ültettünk.

Az alapítvány végső célja, hogy egy nap mindent az ország népének adományozzon. Erre viszont csak akkor kerülhet sor, ha az állam jobb gazda lesz. Christoph elmondja, hogy az ország tizenhárom nemzeti parkja mind pénzhiánnyal küszködik.

– Amikor elindultunk ezen az úton, a kormány vonakodott meghozni a természetvédelmi törvényeket – eleveníti fel Barbara. – Románia az egyedüli uniós ország, amely nem különít el költségvetési pénzt a védett természeti területekre.

Szerencsére látszanak a változás jelei. A román parlament egy évvel ezelőtt megszavazta az új erdészeti törvényt, hogy gátat szabjanak az illegális fakitermelésnek és egyben megkönnyítsék azoknak a gazdáknak a dolgát, akik törvényesen akarnak pénzt keresni az erdőterületükkel.

A korrupcióellenes ügyészség már vizsgálja az állami erdészeti igazgatóság néhány hivatalnokát.

Eközben Prombergerék is folytatják a munkájukat. Christoph eltökélten mondja: – Nemcsak mi, hanem a támogatóink is igen elkötelezettek a program iránt, hogy ez lehessen Európa legfontosabb és legnagyobb nemzeti parkja.

Vote it up
155
Tetszett?Szavazzon rá!