A gyapjúpulóvert viselő, bozontos szemöldökű és viharvert arcú Luud Schimmelpennink az „őrült feltaláló” szabadtéri változatának tűnik. A mondat közepén egyszer csak felpattan, és eltűnik, majd hamarosan visszatér, kezében egy tömör koronggal. – Ezt nézze! – mondja az izgalomtól kipirultan. – Ez a hátsó kerék. Benne van egy komplett elektromos agymotor, teljesen rejtve!
Egy pillanattal később elviszi a kereket, és két pedállal tér vissza, amelyeket egy tengely köt össze. – És amint látja, lánc sincs. Így nem fogja összeolajozni az öltönyét!
Az alkatrészek a WhiteBike prototípusához tartoznak: ezt az elektromos okoskerékpárt, más néven „pedelek”-et Schimmelpennink és csoportja fejlesztette ki az amszterdami Y-tech Innovation Centre-ben. A WhiteBike működéséhez szükséges áramot a pedál tekerése termeli, beépített chipolvasója van, így távolról is megtalálható, az összes elektronikus és mechanikus rendszert a lopás- és rongálásbiztos váz rejti, defektmentes kerekeit elég kétévente felpumpálni, a beszerelt iPad pedig GPS-szolgáltatást és idegenforgalmi információkat kínál a látogatóknak.
Nem ez Schimmelpennink első „fehér kerékpárja”. Fiatalkorában a Provo holland alternatív kulturális mozgalom tagjaként az ő ötlete volt a „fehér kerékpár program”. 1965-ben, egy nyári éjszakán állítólag 50 fehérre festett kerékpár bukkant fel Amszterdam utcáin, amelyeket bárki kedvére használhatott. A Provo azt szerette volna, hogy a kormány tiltsa ki a gépjárműveket a belvárosból és bocsásson az emberek rendelkezésére 10 ezer közösségi biciklit.
A javaslatot elutasították, a fehér kétkerekűeket pedig elkobozták, de Schimmelpennink nem felejtette el álmát a tiszta és csendes, környezetet károsító autóktól mentes városról. – Túl korán próbálkoztunk – mondja most. – Ma már okosabbak vagyunk. A kerékpár a jövő.
Az elmúlt hat évben száznál több európai városban indítottak városi közösségikerékpár-programokat, amelyek már rég nem csupán a fiatal radikálisok fantáziálásának számítanak. E programok zömét nagy kereskedelmi vállalkozások működtetik s támogatják – Párizsban és Lyonban például a JCDecaux nevű reklámóriás, Londonban pedig a Barclay’s Bank.
Az egykori keleti tömb országai is bekapcsolódnak a mozgalomba. Már működő rendszerek vannak Krakkóban, Prágában, valamint Bukarestben és Ploieşti-ben, Varsóban és Wrocławban pedig most készülnek a tanulmányok e témáról. A közösségikerékpár-program szinte nélkülözhetetlen eleme lett a modern nagyvárosnak.
Az amszterdami fehér biciklik után 30 évvel a különösen kerékpárbarát Dánia vette fel a stafétabotot. Koppenhága első nagyszabású programja, a ByCyklen vagy City Bikes (Városi Kerékpárok) 1995 óta működik. Az ingyenesen (de pénzérmés letéttel) használható kétkerekűeket nagyon strapabíróra tervezték, és olyan alkatrészekből készültek, amelyek más kerékpárokon nem használhatók.
A lopás és a rongálás azonban továbbra is gondot okozott: mivel a felhasználó névtelen maradt, nyugodtan visszaélhetett a rendszerrel.
De már 1996-ban kifejlesztették a harmadik generációs rendszert: az angliai Portsmouthi Egyetem diákjai csak egy mágneskártyát lehúzva juthattak hozzá a kölcsönkerékpárhoz, így a felhasználókat nyomon lehetett követni.
Portsmouth után a közösségi kerékpározás lassan, de folyamatosan terjeszkedett, s az alkalmazott technika mindig egy kicsit kifinomultabb volt az előzőeknél: a kerékpárhoz már mobiltelefonnal és okoskártyával is hozzá lehet férni, elektronikusan záródó állványok vagy lakatok védik, és fedélzeti számítógép is tartozik hozzá.
Hozzászólás