Ezt most lekopogom

A józan eszünkkel pontosan tudjuk, hogy a babonáknak nincs semmi valóságalapjuk, mégis áthatják az életünket. Vajon miért?

Kapcsolódó cikkek

A babonák között akad jó néhány rendkívül különös. Aki például Törökországban éjszaka rágózik, az valójában a holtak húsát csócsálja. Olaszországban balszerencsét hoz, ha valaki apácával találkozik, Ukrajnában hasonlót gondolnak, de a papokról és kizárólag délelőtt. Aki Írországban a küszöbön kötöget, meghosszabbítja a telet, Norvégiában viszont, ha egy lány pulóvert köt a kedvesének, azt más karjába kergeti.

Még sorolhatnánk a különböző népek bizarr elképzeléseit. Belgiumban a mákszedés vonzza a villámokat. Litvániában a madárpiszok szerencsét hoz – kivéve, ha az ember vállára pottyan. Spanyolországban soha ne tegyük a kalapunkat az ágyra, hacsak nem papként adjuk fel az utolsó kenetet.

Egyes babonák nem ismernek határokat. Azt a hiedelmet például Európa-szerte osztják, hogy nem szerencsés létra alatt átmenni.

Három évszázaddal ezelőtt a nagy filozófus, Voltaire ezt írta: „A babona úgy viszonyul a valláshoz, mint az asztrológia a csillagászathoz – egy bölcs anya bolond lánya.”

Nehéz vitatkozni vele. Gondoljunk csak arra, hogy az országok között vándorló babonák megváltoznak, nemegyszer ellentétes értelmet nyernek. Angliában például a lópatkót szájával fölfelé szögelik az ajtó fölé, hogy megtartsa a szerencsét, Franciaországban viszont lefelé fordítják, hogy a szerencse az ajtón belépőre szóródjon. Lehet mindkettő igaz?

Némely babona eredetére azonban találhatunk logikus magyarázatot. A tükör eltörését például sokak szerint balszerencsés időszak követi, amely akár hét évig is eltarthat – talán ennyi idő volt szükséges ahhoz, hogy a három-négyszáz évvel ezelőtt még rendkívül drágának számító használati tárgy árát előteremtsék.

Azt pedig ma sem nevezhetjük kellemesnek, ha az üvegszilánkok eltakarítása közben valaki megvágja a kezét.

A tüsszentést szinte mindenütt a világon valamilyen jókívánság, sok helyen áldás követi, ami arra az időre vezethető vissza, amikor ezt a jelenséget a pestis első tünetének tulajdonították.

Sok magyarázat azonban erőltetettnek tűnik. Például egyesek szerint azért nem ajánlatos átmenni a falnak támasztott létra alatt, mert az alakja akasztófára, a szentháromságra vagy a káros kisugárzású piramisokra emlékeztet. Kézzelfoghatóbb érvelés, hogy ha óvatlanok vagyunk, a festékes vödör, a festő vagy maga a létra pottyanhat a fejünkre.

A józan ész azt mondatja velünk, hogy a babonákat azokból az időkből örököltük, amikor az ember még a körülményeknek jobban kiszolgáltatva élt. A középkori falvak lakói ki voltak téve az évszakok változásainak, a természeti katasztrófáknak, a járványoknak, a gazdagok és hatalmasok kényének-kedvének – hogy a boszorkányoktól, szellemektől és démonoktól való rettegésről ne is beszéljünk. Az ember nem tudta befolyásolni a sorsát, ezért egyedül az tűnt megoldásnak, ha a természetfölötti erőkhöz fordul.

Petra Mlakar nyugalmazott szlovén vállalatvezető a babonákat is magukba foglaló színes népi hagyományokat a primitív múlt maradványainak tekinti. – A szüleink és a nagyszüleink életét babonák tucatjai, ha nem százai határozták meg, de nagy részükre ma már szinte senki nem emlékszik – mondja.

Idővel a babonák is átalakulnak, és változásuk azt mutatja, hogy az európai társadalmak túlléptek a rettegés korán: a szlovén erdő szélén nyári estéken felvillanó szentjánosbogarak egykor rémületet keltettek, mert az elhunyt rokonok szellemeit látták bennük. A mai tinik számára inkább egy romantikus kapcsolat ígéretét mutatják.

Macskák, baglyok és denevérek
A babonák világában valóságos állatseregletet találunk, leggyakrabban macskákat, denevéreket, baglyokat és pókokat, amelyek hagyományosan mind balszerencsét hoznak.

Az európai kontinens nagy részén vallják, hogy ha fekete macska keresztezi utunkat, elpártol tőlünk a szerencse (érdekes módon Normandia kivétel, ott a teknőspáncéltól tartanak). Egyedül Nagy-Britanniában gondolják épp az ellenkezőjét.

A cicák előnyös vagy káros hatását sokan onnan eredeztetik, hogy az ősi Egyiptomban e négylábút szent állatként tisztelték; meggyőzőbbnek tűnik az a magyarázat, amely a középkori boszorkányok mellett betöltött szerepükre emlékeztet.

Görögországban a denevércsont megvéd az ártó szellemektől, ami azért különös, mert a mediterrán országban a bőregér elpusztítása átkot von maga után.

A Cseh Köztársaságban, Szlovákiában és Lengyelországban a pókok szerencsét hoznak. Ha Finnországban megölnek egy pókot, másnap esni fog. Szlovéniában a pókok balszerencsét jelentenek, de csak hétfő reggel.

A baglyokat általában a bölcsességgel hozzák összefüggésbe, de nem mindig és nem mindenhol. Huhogását évszázadokon át baljós előjelnek tartották, bár Franciaországban úgy vélték, ha a terhes nő baglyot lát, lányt fog szülni. Egy walesi hagyomány szerint amikor a bagoly huhog, valahol egy lány elveszti a szüzességét.

Hálózatokba kapcsolt, digitális világunkban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy magunk mögött hagytuk a primitív középkori hiedelmeket. Ám az ősi félelmektől nem szabadultunk meg teljesen.

Tudjuk, hogy a babonák ésszerűtlenek, mégis áthatják életünket. Az nem számít, hogy nincs értelmük, állítja Justin Chambord párizsi muzsikus. Talán az ellen a világ ellen védekezünk velük, amelyben algoritmusok határozzák meg a jövőnket.

– A babonák egy kis varázslattal, bűvölettel fűszerezik a hétköznapjainkat – mondja Chambord. – A kaland érzésével oldjuk a mindennapok feszültségét, ha létrákat kerülgetünk, keresztbe tesszük két ujjunkat, fán kopogunk vagy megérintjük az amulettünket.
 

Kevesen állítják, hogy a ránk zúduló információözön és a kiszámíthatatlan gazdasági környezet nem kelt szorongást a modern emberben. A lelkünk mélyén ma is éppoly bizonytalanok vagyunk, mint valaha, és tudjuk, hogy nem mi irányítjuk a sorsunkat, ezért sokan vigasztaljuk magunkat irracionális dolgokkal, akár hiszünk bennük, akár nem.

A tudományos korszak előtti babonák egy része ma már elhomályosult (hányan ijednek meg attól, ha fekete macska keresztezi az útjukat?), de mindenkinek megvannak a maga rigolyái.

Több felmérés is kimutatta a babonás szokások elterjedtségét. 2003-ban a brit Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület Richard Wiseman pszichológusprofesszor vezetésével publikált tanulmánya szerint a megkérdezettek 86 százaléka gyakorol személyes rítusokat kívánságai teljesülése érdekében, és a képzett tudósok 15 százaléka ismerte el, hogy félelmet kelt benne a 13-as szám.

A szakértők már számos alkalommal bebizonyították, hogy a babonás viselkedés összefügg a szorongás mértékével. Néhányan azt is állítják, hogy a „mágikus szertartások” beválnak; mi több, olyan vélemény is elhangzott már, hogy a babonás emberek szerencsésebbek.

Azt bárki megfigyelheti, hogy a sportolóktól nem idegen a babonák világa: kabalákat hordoznak, szerencsezoknit húznak, és megrögzötten ragaszkodnak bizonyos szokásokhoz. Roger Federer, korunk egyik legnagyobb teniszezője kiegyensúlyozott ember, aki mögött rendkívül sikeres évek állnak. Federer állítólag a nyolcas szám megszállottja: egy-egy szett után nyolcszor törülközik, nyolc vizespalackot visz magával a pályára, valamint nyolc ütőt.

A másik teniszfenomén, Rafael Nadal szintén híres babonás szokásairól: minden mérkőzés előtt gondosan elrendezi a vizespalackokat, és játék közben meghatározott sorrendben iszik belőlük.

Vagyis csak különös, bár jópofa hóbortról van szó? 2003-as tanulmányában Richard Wiseman professzor megállapította: az emberek a szerencséjük befolyásolására használják a babonákat, és a hozzáállásukon múlik, hogy ezzel jól vagy rosszul járnak-e.

Akik pozitív hatásúnak hitt szokásokat követnek, például lekopogják szavaikat a fán vagy keresztezik két ujjukat, szerencsésnek is gondolják magukat. Akik baljós számoktól, törött tükröktől és nyitott esernyőktől tartanak, úgy érzik, elkerüli őket a szerencse.

A Kölni Egyetemen 2010-ben sikerült meggyőzni egyes kísérleti alanyokat arról, hogy bizonyos tárgyak, például labdák, szerencsét hoznak nekik, és ezáltal az érintettek jobban teljesítettek a memóriát és a motoros képességeket igénybe vevő feladatokban. Azoknak az egyéneknek, illetve csapatoknak, amelyek megbíztak a kitalált „bűverőben”, javult a koncentrálóképességük, megnőtt az önbizalmuk, és több pontot szereztek, mint a „szerencsehozó” tárgyaktól megfosztott ellenfeleik.

Ennek ellenére nem valószínű, hogy az állásinterjúra felvett „szerencsealsó” (mellesleg Szerbiában kifordítva kell hordani), megszerzi nekünk az áhított munkahelyet.

Azt sem lehet objektíven bizonyítani, hogy annak, aki a járdán átlépi a repedéseket vagy meghatározott sorrendben húzza fel reggel a cipőit, szerencsés napja lesz, mint ahogy az se számítson biztonságosabb útra, aki felszállás előtt megcsókolja a repülő törzsét vagy ragaszkodik valamelyik üléshez.

Gondoljunk csak bele! Vajon miért is hozna balszerencsét a zöld színű ruha, illetve miért váltana ki ezzel ellentétes hatást az új év első napján felvett pöttyös viselet (legalábbis néhány francia nő szerint)?

Akármilyen ésszerűen próbálunk is gondolkodni, képtelenek vagyunk ellenállni a kísértésnek, hogy valamiféle ellenőrzést nyerhetünk életünk alakulása fölött. Miért is hívnánk ki magunk ellen a sorsot?

Fő a biztonság, s hordjuk csak magunkkal a nyúllábat, bár azt még soha senki nem magyarázta el érthetően, mit is nyerhetünk vele.

Keressünk tehát nyugodtan négylevelű lóherét a réten, bár ma már vehetünk az interneten is. Hiszen ahogy Judith Viorst írónő megállapította: „A babona ostoba, gyerekes, primitív és irracionális – de mibe kerül lekopogni valamit?”
 

Ön babonás? Van olyan szokása, amely már szerencsét hozott? Írja meg a történetét hozzászólásként!

Vote it up
242
Tetszett?Szavazzon rá!