Ezt tegye a hőség ellen!

Íme, pár kevéssé ismert praktikus megoldás az elviselhetetlen forróság idejére. Próbálta már például a krizantémteát?

Borsmentateás permet
Főzzön borsmentateát, majd ahelyett, hogy rögtön meginná, tegye be a hűtőbe – persze, csak miután kihűlt! Ha már jó hideg, öntse át egy szórófejes palackba, és spriccelje magát és társaságát hűs borsmentateával! A tea mentoltartalmának köszönhetően hatékonyabban hűti a bőrt, mint az akármilyen hideg egyszerű víz. A borsmenta ráadásul más jótékony hatással is bír!

Krizantémtea
Akár hideg, akár meleg, a krizantémtea közismert testhőmérséklet-csökkentő hatásáról – írja a China Daily.  A Natural Health című magazin szerint a melegkiütések csillapítására is kifejezetten alkalmas.

Légzésgyakorlatok
Amikor már nehezen bírja a meleget, végezzen jógalégzés-gyakorlatokat pár perc erejéig. Miközben a száján át veszi a levegőt, a nyelvét görbítse úgy, hogy széleit a szájpadlása közepe felé közelíti. Minden belélegzés után tartsa egy ideig benn a levegőt, majd az orrán keresztül fújja ki. Mindezt körülbelül 5-10 alkalommal ismételje el!

Hűtse le az ágyat
Tegyen egy tasak jégzselét a matracra, a lepedő alá – a maximális kényelem elérése érdekében célozza meg a lábak, nyak és a hát alatti részt. Ha nincs otthon jégzselé, érdemes kipróbálni a következőt: fagyasszon le egy rizzsel megtöltött pamutzoknit! A rizsre azért van szükség, mert az tovább megtartja a hűvösségét.

Több mint ventilátor
Fagyasszon le néhány palack vizet, és állítsa őket a ventilátor elé: így a fagyott víz által lehűtött levegőt fújja szét a szobában a ventilátor! A jég tovább megmarad, ha fagyasztás előtt a vizet megsózza, de kipróbálhatja azt is, ha van rá mód, hogy inkább egy jéggel teli lavórt tesz a ventilátor elé.

Aloé vera
Ahogy a leégésen, úgy a testhőmérsékleten is enyhít az aloé vera. Aloé verából készíthet spray-t, de kombinálhatja akár mogyoróval vagy borsmentaolajjal is.

Csípős ételek
Ha már úgyis izzad, miért ne izzadna picit többet? A Penn State University professzora, Luke LaBorde szerint csípős ételek fogyasztásával fokozható a véráramlás és növelhető az izzadás mértéke, ami egyet jelent: a verejték párolgásával csökken a testhőmérséklet. A piros paprika kapszaicintartalma az, ami az izzadást beindítja – magyarázza blogján dr. Mehmet Oz.

Presszúrás pontok
A Lifehacker.com javaslata a testhőmérséklet csökkentésére a következő: nyomjon jéghideg vízzel töltött palackot a boka, a csukló és a térdhajlat tájékára.

Hideg ágynemű
Lefekvés előtt szépen hajtogassa össze az ágyneműt, dugja zacskóba és tegye be a mélyhűtőbe pár órára – tanácsolja a Mother Nature Network. Ne várja meg, hogy az ágynemű felmelegedjen, közvetlenül lefekvés előtt ágyazzon csak meg!

Hideg vizes zuhany
Ha már mindent megpróbált, de semmi sem segített, akkor is ott van a végső megoldás: a hideg vizes zuhany. Rendszeres fürdéssel nemcsak a testhőmérsékletet tarthatja alacsonyan, egyben a verejtéket is lemoshatja.

Bónusztipp
Igyon, igyon és megint csak igyon alkoholmentes folyadékot, például ízesített vizet!

Vote it up
245
Tetszett?Szavazzon rá!