Fagyos kaland

Az északi-sarki jégsapka alá merülő búvárokra rejtett veszélyek leselkedtek, ám lenyűgöző látvány tárult eléjük

Megjelent: 2011. augusztus

Kapcsolódó cikkek

Emmanuelle Périé egy franciaágynál nem nagyobb léken át siklott a sötét, mély vízbe, és eltűnt benne. – Amikor a jég alatt kinyitottam a szemem, idegen világban találtam magam. Soha nem éltem még át ehhez foghatót. Úgy éreztem, az űrbe kerültem. Annyira tiszta a víz, mintha a levegőben úszna az ember, szinte súlytalanul lebeg. Kicsit azért ijesztő is, hogy több ezer méter mély a víz, de lenyűgöző.

Ugyanakkor persze rendkívül veszélyes is. A harminckét éves, mosolygós, törékeny Emmanuelle egyetlen nőként vett részt a francia expedícióban. A rettenthetetlen búvárok a sarki jégsapka alatti világot akarták kifürkészni. A csapatot Ghislain Bardout harmincegy esztendős operatőr – hat éve Emmanuelle élettársa – vezette.

Ghislain és Emmanuelle nem úgy festenek, mint akik bravúros felfedezéseket tudhatnak maguk mögött. Fiatalok még ahhoz, hogy meglátszódjon rajtuk, amiről felismerni a harcedzett világjárót: a cserzett, feszes bőr, meg a szem alatti szarkalábak, amelyek a huzamos időn át szélsőséges időjárási viszonyok közötti, mostoha környezetben tartózkodás emlékét őrzik.

Pedig eredményeik igazán figyelemre méltóak. Az északi-sarki jégsivatag negyvenhét napos átszelése során Ghislainék ötvenegy merülést teljesítettek, több ezer elképesztő fotót készítettek, és sok órányi videót vettek föl, miközben tudományos kísérleteket végeztek (lásd keretes írásunkat). Mivel a jég a globális felmelegedés hatására repedezik és olvad, valószínű, hogy senki sem fog hasonló utakat tenni a jégen és a jég alatt.

Ghislain szerint a jég egyedülálló világot takar: – Az egy külön univerzum. A jégsapka nem olyan, mint valami sík mennyezet. A jégtáblák odalent mozognak, összetorlódnak, deformálódnak. Alagutakat, barlangokat, gerinceket és szirteket képeznek. Vigyázni kell, mert a jég egy pillanatra sem nyugszik.

Ebben a jégvilágban Ghislain olyan alakzatokra bukkant, amelyek jégkatedrálisoknak tetszettek. – Masszívak, hatalmasak, szédítően magasak, és a különböző alakú kristályokon megcsillanó fény mindenféle színárnyalatban játszik, ezáltal festett üvegablakok hatását kelti. Főleg kék, de előfordul zöld, fehér, lila, sárga, fekete is.

Mindeközben furcsa tengeri lények úszkáltak arra, a tengeri angyalok néven ismert csupasz tengeri pillangóktól és átlátszó medúzáktól a „tengeri egres”-nek is nevezett, ritkán megfigyelhető labdamedúzákig.
 

Ghislain 2007-ben kezdte szövögetni nagyszabású tervét a sarki jég alá merülésről. – Teljes megszállottsággal dolgoztam rajta esténként, hétvégeken, összes szabadidőmben. Tizenöt éves korom óta dédelgettem ezt az álmot. Tudtam, hogy néz ki a földgolyó teteje: sík, fehér jégsivatag. De azt nem tudtam, milyen a felszín alatt.

Három évébe telt, hogy előteremtse az anyagi fedezetet – fő támogatóul a Rolexet nyerte meg – és összegyűjtse a csapatot: öt búvárt, két felszíni operatőrt meg egy mentőápolót.

A csapatba végül bekerült Ghislainék gyönyörű, hófehér szibériai huskyja, Kajak is, aki mindenhová elkíséri a párt. Az expedíción az a feladat hárult rá, hogy ugasson, ha jegesmedve közeledik a táborhoz.

Tavaly márciusban a földrajzi Északi-sarktól 70 kilométerre egy DC–3-as tette le a csapatot a jégre. – Figyeltük, amint a repülőgép fölszáll, és tekintetünkkel követtük, ahogy lassan eltűnik – emlékszik Ghislain. – Ezzel befejeződtek az előkészületek, megkezdődött az expedíció, elindult új kalandunk. Abban a pillanatban valamennyien egyedül voltunk, magunkra maradtunk a világban. Egészen elérzékenyültünk.

A csapat

– Előzőleg sokat beszéltünk a napról, amelyen látjuk majd, ahogy fölszáll a gép – mondja Emmanuelle. – Amikor ez bekövetkezett, az rendkívül erőteljes hatást gyakorolt ránk.

Úgy tervezték, három hónapot töltenek a jégen, és útjuk végén Kanada legészakibb pontjára, az Ellesmere-szigetre érkeznek. Óhatatlanul lassan haladtak, hiszen alaposan megrakott málhaszánokat vontattak maguk után, miközben hófúvással, mozgó jéggel, sarkvidéki szélviharokkal és olykor egészen –45 Celsius-fokig süllyedő hőmérséklettel kerültek szembe. Jobb napokon azonban még így is megtettek tíz kilométert. Alaptábort nem létesítettek, tehát minden felszerelésüket magukkal kellett vinniük.

Ha az időjárás megengedte, és alkalmas helyet találtak a jégen, kézi jégfúróval és fűrésszel léket vágtak, amelyen a csapat két-három tagja alámerült, hiszen az expedíciót főként búvárkodásra szánták.

Emmanuelle a kemény túrázást majdnem annyira élvezte, mint a csodálatos merüléseket. – Imádtam Kajakkal az oldalamon a jégen síelni, és közben zenét hallgatni. A fülhallgatómban reggae, Nina Simone meg rengeteg Georges Brassens szólt.

A csapat három sátra közül a legnagyobb, a négyszemélyes egyúttal öltözőül is szolgált, és abban étkeztek. Emmanuelle gondosan állította össze a fejenként napi egy kiló élelmiszert tartalmazó menüt, amelyben – francia expedícióról lévén szó – sajt meg csokoládé is helyet kapott, és a napot kiadós meleg étkezés zárta le.
 

Az expedíció arra számított, hogy a jég május közepén kezd fölszakadni. Ehelyett már hetekkel korábban repedések támadtak rajta. Ez a klímaváltozás egyre erőteljesebb hatását mutatta, és veszélyes következményekkel járt a búvárokra nézve.

– A jégsapka vékonyodása a természet riasztó jelzése – hangoztatja Ghislain. – Ideje, hogy meghalljuk ezt a figyelmeztetést, és ehhez tartsuk magunkat.

A jégréteg egyik este annyira fölaprózódott, hogy nem tudták, vajon találnak-e biztonságos alvóhelyet. Folytatták a túrát, a 47. napon azonban, mintegy százhetven kilométer megtétele után, ám még távol az Ellesmere-szigeti céltól, Ghislain úgy döntött, túlságosan veszélyes lenne továbbmenni.

Ghislain a jégsapka alatt

– A jég felszíne sokkal zűrösebb volt, mint amilyenre előzetesen gondoltunk és felkészültünk – ismeri el Ghislain. – Rendkívül súlyos terhünkkel nagyon keservesen haladtunk. A jég feltöredezett, és az időjárás-előrejelzés nem sok jót ígért.

Nem maradt más választásuk. Ghislain telefonon hívta a pilótát, hogy vegye fel őket a jégről.

Egy szívszorító pillanatig úgy tűnt, a pilóta nem vállalja a feladatot, mert nehezen lel biztonságos leszállóhelyet. Szerencsére Ghislain jobb belátásra bírta, így a teljes búvárcsapat a kincset érő fénykép- és videofelvételekkel együtt baj nélkül hazajutott.

Ghislain and Emmanuelle most otthon, a kis bretagne-i halászkikötőben, Concarneau-ban tervezgeti az Északi-sarkvidék további kutatását, mielőtt a térség visszafordíthatatlanul megváltozik. Úgy gondolják, saját életükben is változás várható.

– Nem szándékozunk abbahagyni azt, amivel most foglalkozunk, de idővel mi is gyerekeket szeretnénk – mondja Emmanuelle. – Ez a kettő manapság nem tűnik igazán összeegyeztethetőnek.

Világos azonban, hogy kalandjaik még jó ideig folytatódni fognak.

Rideg tények
A csapat tudományos vizsgálatai kiterjedtek a jég vékonyodásának mérésére és a szélsőséges körülmények emberi szervezetre gyakorolt hatására

Dr. Christian Haas, a kanadai Alberta Egyetem tengerjég-specialistája programot dolgozott ki az expedíciónak a jégvastagság méréséhez, hogy nyomon tudják követni az olvadás sebességét, ami a klímaváltozás fontos eleme. A repülőgépről vagy műholdról végzett mérések nem tesznek különbséget a jég és a fölötte húzódó hótakaró között. Csak a felszínen és a víz alatt műszerekkel gyűjtött adatok eléggé pontosak.

Fél évszázada a jégsapka vastagsága még elérte a tizenöt métert; ma mindössze négy méter. A hőmérséklet tavaly április végén 6-8 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az előző évek azonos időszakában.

Egy másik vizsgálati módszerrel, amelyet a franciaországi Toulonban a Géo Scaph egyesület kutatói dolgoztak ki, azt mérték, hogyan reagál a szervezet az extrém környezeti hatásokra.

Az expedíció hat búvára merülés előtt egy két centiméter hosszú kapszulát nyelt le, amely a tápcsatornában végighaladva rádión továbbította a hőmérsékleti adatokat. Az észleletek azt mutatják, hogy a szervezet még a jég alatt töltött több mint egy óra után is 36 °C fölött maradt.

A csapat tagjai az expedíció idején speciális karkötőt is viseltek, amely alvási szokásaikat kísérte figyelemmel. Az első eredmények arra utalnak, hogy a fizikai erőkifejtés és a sötét vízbe merülés a felszíni állandó nappali világosság ellenére segíthetett napszakos ritmusuk fenntartásában.

Vote it up
608
Tetszett?Szavazzon rá!