Fogyókúrás hiedelmek

Könnyű a génekre vagy másra fogni, de félre a kifogásokkal, le a kilókkal!

Ha az ember kellő odaadással fülel, szinte hallja a lepattanó gombok és kínosan feszülő ruhaanyagok reccsenését. E hangok forrásai azok a milliók, akik szerte a világon napról napra gyarapítják kilóikat. Ahogy egy egészségügyi szakember fogalmaz: – Ha a túlsúly fertőző betegség volna, azt mondhatnánk, járvány van.

A szakemberek a testtömegindex (TTI vagy angolul BMI), azaz a testsúly és a -magasság egybevetésével határozzák meg a „túlsúlyosságot”. Úgy számíthatja ki a TTI-jét, hogy a kilogrammban mért tömegét elosztja a méterben mért magasságának négyzetével (itt csak be kell írnia az adatait, és megkapja a TTI-jét). A felmérések szerint az tekinthető túlsúlyosnak, akinél ez az érték meghaladja a 25-öt (kivéve az átlagnál erősebb izomzatúakat). Ezeknek az embereknek számolniuk kell a koszorúér-, a rák-, és cukorbetegség, az agyvérzés, valamint más halálos betegségek fokozott kockázatával.

Embertársaink kigömbölyödése nem kis mértékben az elmúlt években széles körben elterjedt káros hiedelmek számlájára írható. Vegyük sorra a legfontosabbakat:

„A gének okozzák”
A Nature című folyóirat 1994 decemberi számának egyik cikke olyan emberi génmutációról számolt be, mely az érintetteket arra készteti, hogy akkor is tovább egyenek, amikor mások már jóllaknak. Ezt az „elhízásgént” aztán a New York Times címoldalon közölt cikke úgy tálalta, mint ami „messzemenően alátámasztja az elméletet, hogy a kövér ember nem lesz, hanem születik”.

1995 augusztusában a tudósok egy másik emberi génhiba felfedezésével rukkoltak elő, mely szerintük feltehetően közrejátszik az elhízásban. Az újságok ezúttal is felmentették a kövéreket a felelősség alól. A gén annyiban valóban bűnös, hogy lelassítja az elfogyasztott táplálék felhasználását.

Aki azonban nem rest továbbolvasni a cikket, azt is megtudhatja, hogy ez a génhiba „kimutatható sok sovány emberben, és hiányzik sok elhízottból”. Az egy hibás génnel és a két ép génnel rendelkező emberek alap-energiafelhasználása között pedig mindössze napi 36 kalória a különbség – ami egyetlen szem cukorkának felel meg. Ha valaki véletlenül azon kevesek egyike, akik két hibás génnel rendelkeznek, annak napi 80 kalória többlettel kell megbirkóznia. Ez még nem jelenti azt, hogy az illető elhízásra lenne kárhoztatva!

– Sok betegem azt állítja, hogy rendszeresen végez testmozgást és nagyon keveset eszik – mondja G. Ken Goodrick, a houstoni Baylor Orvostudományi Főiskola elhízással foglalkozó kutatója. – Ilyenkor mélyen a szemükbe nézek, és azt mondom nekik, hogy rácáfolnak a természet törvényeire. Genetikai különbségek valóban léteznek, de ezek helyes táplálkozással és testmozgással ellensúlyozhatók.

„A szervezet beáll”
Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a test olyan súlyú „akar” lenni, amennyit éppen nyom. Ez a hiedelem a táptalaja annak az elgondolásnak, hogy a testsúly megváltoztatása roppant nehéz, illetve végképp lehetetlen. Aki akár életében egyszer 110 kilót nyomott, annak a szervezete „beállt” 110 kilóra.

Ugyanakkor számos vizsgálat azt támasztja alá, hogy az anyagcsere sebességét – a beállást előidéző egyik tényezőt – hozzá lehet igazítani az alacsonyabb testsúly megőrzéséhez. A Pennsylvaniai Egyetem Orvoskarának kutatói 1990-ben 18 elhízott nőt állítottak rá napi 1200 kalóriás diétára. A közel egy éven át tartó kísérlet első öt hetében a nők fogytak, és energiafelhasználásuk is csökkent. Az anyagcsere azért lassul le, mert a szervezet az energiafelvétel csökkenéséből eleinte arra következtet, hogy éhínségre kell felkészülnie, s ezért hajlamos energiát elraktározni.

A kísérlet vége felé azonban a nők alap-energiafelhasználása már csak 10 százalékkal maradt el az eredeti szinttől. A hiányzó 10 százalék magyarázata, hogy az immár karcsúbb hölgyek szervezete kevesebb energiát igényelt.

Az anyagcsere tehát igazodik a megváltozott feltételekhez, csak ki kell várni.

„Zsírszegény ételeket kell enni”
Ha nem fogyaszt zsírt, annyit ehet, amennyit akar, mégis megszabadul fölös kilóitól. Igaz ez? Nem okvetlenül. – A legnagyobb tévedés azt hinni, hogy a zsírszegény étel egyben kalóriaszegény is – mondja Robert Kushner chicagói táplálkozástudományi szakember. – Aki csak a zsírra figyel, zsírszegény, ám magas kalóriatartalmú ételeknél fog kikötni.

Dr. Dean Ornish, a zsírszegény táplálkozás szószólója szerint valaki úgy tud a legeredményesebben lefogyni és csökkent testsúlyát megőrizni, ha zsírszegény, összetett szénhidrátokban gazdag ételeket eszik. Kísérletei során páciensei átlagosan 11 kilót adtak le az első évben, és ennek csak a felét hízták vissza öt év múltán. Betegei közül néhányan mégis azt hitték, hogy zsírszegény ételből annyit ehetnek, amennyit akarnak. Ornish megkérdezte egyiküket, hogy mit gondol, vajon mi az, amitől mégis meghízott. A férfi azt felelte: – Nos, tortát ettem. – Erre Ornish megkérdezte: – Mennyit? – Kettőt – felelte a férfi. – Két szeletet? – Nem – így a férfi –, két tortát. – Ez összesen 2400 kalória volt.

Sok zsírszegény vagy zsírmentes ételben ugyanannyi vagy még több kalória van, mint aminek kiváltására hivatott, mert a gyártók a mellőzött zsír ízét gyakran a cukortartalom növelésével pótolják. – Egyesek emellett azt hiszik, hogy alacsony zsírtartalmú ételek fogyasztásával ellensúlyozhatóak a zsíros ételekből álló lakomák – mondja Barbara Rolls, a Pennsylvaniai Állami Egyetem táplálkozástudományi professzora.

A tanulság? Elsősorban a kalóriák számítanak. A zsírmentes étel önmagában nem elég a zsírrétegtől való megszabaduláshoz.

„A fogyókúra mindig eredménytelen”
Az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézete által felkért szakértői csoport 1993-ban azzal a hírrel rukkolt elő, hogy a fogyókúrázók 90-95 százaléka öt éven belül visszahízza összes vagy majdnem az összes leadott kilóját. Ez részben igaz, de távolról sem a teljes igazság.

A Yale Egyetem kutatója, Kelly Brownell szerint a kudarcot vallók aránya azért tűnik ilyen magasnak, mert az adatok a „masszívan” túlsúlyos emberekre vonatkoznak: azokra, akiknek a legtöbb kilót kell leadniuk és a legtöbbször kísérleteznek. Mivel testsúlyuk nekik okozza a legnagyobb gondot, ők kerülnek a tudományos kutatások látókörébe, róluk „szólnak” tehát a statisztikai adatok. Ugyanakkor a sikeresen fogyókúrázók – főleg akik maguk szabadulnak meg felesleges kilóiktól – általában nem szerepelnek a felmérések adataiban. – Sokkal reálisabb képet kapnánk – mondja Brownell –, ha azokról is készülne statisztika, akik önerőből kezdenek el fogyókúrázni. Szerintem sokkal többen érnek el sikert, mint gondoljuk.

Magam is a fentiek közé tartozom. Tizenegy kilót adtam le, és tartom a súlyomat, de soha nem fogok bekerülni semmilyen hivatalos adatbázisba. Képzeljék el, milyen bosszantó azt hallani, hogy amit tettem, az lehetetlenség!

Kétségkívül sokan vannak, akik lefogynak, aztán idővel újra fölszednek csaknem ugyanannyi kilót. Azt azonban érdekes módon még soha senkitől nem hallottam, hogy felesleges megpróbálni leszokni a dohányzásról vagy az alkoholról csak azért, mert sokaknak nem sikerül.

A fogyókúrázók körében a visszaesők magas aránya elsősorban annak tulajdonítható, hogy általában túl gyorsan adják le a súlyfeleslegüket. Dr. George Blackburn bostoni táplálkozástudományi szakértő azt javasolja, hogy eleinte ne próbáljon többet leadni testsúlyának 10 százalékánál, és ezt is csak heti fél kilónként. A további 10 százalék leadását csak akkor kísérelje meg, ha a kisebb testsúlyt fél éven át sikerült megőriznie, és orvosa is egyetért a folytatással.

A fokozatos súlyleadás mellett szóló legfőbb érv, hogy az ember véglegesen változtatni akar étkezési szokásain. A kalóriabevitelt mindig úgy kell csökkenteni, hogy az a tervezett energiafelhasználás közelében legyen, és mindenképpen érje el a napi 1200–1300 kalóriát. Minél inkább alatta marad ennek az értéknek, annál valószínűbb, hogy kínozni fogja az éhség – márpedig a fogyókúrának az éhségnél nincs nagyobb ellensége.
 

Valamirevaló cél, így a lefogyás sem érhető el erőfeszítés nélkül. Amint fokozatosan megszabadultam rossz szokásaimtól és kibúvóimtól, kezdtem megszabadulni a kilóimtól is. Életem jelentős teljesítményei között tartom számon, hogy meg is tudtam tartani a súlyomat.

Vote it up
1
Tetszett?Szavazzon rá!