Folyadékháztartás

Az idősebbeknek a fiatalokhoz képest sokkal jobban oda kell figyelniük arra, hogy elegendő folyadékhoz jussanak, különben...

Az évek múlásával a szomjúságérzet – a szervezet kiszáradás elleni figyelmeztető rendszere – egyre megbízhatatlanabb lesz. Az időseknek emellett gyakran rossz az étvágyuk is, így az ételekből is kevesebb folyadékhoz jutnak. Ráadásul a veseműködés romlása miatt a szervezetük sok esetben már nem tud annyira jól takarékoskodni a bevitt vízzel, mint egykor.

A jó közérzethez szükséges folyadékbevitel számos tényezőtől függ, például az éghajlattól, a végzett fizikai tevékenység mértékétől és az egyéni élettani jellemzőktől is.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság általános ajánlása szerint napi 2 liter (8 pohár) folyadék javasolt a nőknek, és 2,5 liter (10 pohár) folyadék a férfiaknak. Ebbe persze beletartozik az ételek nedvességtartalma is, ami átlagosan a napi bevitel ötödét teszi ki, vagy ennél is többet azoknál, akik sok zöldséget és gyümölcsöt esznek.

Ne feledje, hogy több folyadékra van szüksége, ha testmozgást végez, ha nagyon meleg van, illetve ha zárt, fűtött térben tartózkodik, mivel ott nagyobb a bőrön keresztüli párolgás mértéke.

Ha nem szívesen iszik egyszerre sokat, próbáljon gyakrabban kevesebbet inni. Váltogassa a folyadékbeviteli forrásokat: a víz mellett jó választás lehet a leves, a tej és a gyümölcslé. Még a kávé és a tea is számít – igaz, hogy a koffein enyhén vízhajtó hatású, de még így is több vizet visz be ezekkel, mint amennyit elveszít.

A szervezet átlagos víztartalma 80 éves korra akár 6 literrel is csökkenhet

Amennyiben a vizelete sötét színű vagy nagyon erős szagú, akkor lehet, hogy nem jut elég folyadékhoz. A kiszáradás egyéb korai jele lehet a szájszárazság, a fejfájás, a szédülés, a kimerültség és az ingerlékenység. Ha nem tesznek ellene, az állapot szapora szívverést, delíriumot, eszméletvesztést okozhat, és az érintetteknek infúziós folyadékpótlásra lehet szükségük.

A mindennapi életben gyakori a kisebb mértékű kiszáradás, de Ron Maughan, az Európai Hidratációs Intézet tanácsadó testületének elnöke figyelmeztet: – Ha az enyhe kiszáradás rendszeres, annak is lehetnek káros következményei, a leggyakrabban vesekövek.

Ha úgy gondolja, a nem megfelelő hidráltság problémákat okoz önnél, a megoldás egyszerű: igyon többet.

Vote it up
153
Tetszett?Szavazzon rá!