Gombával töltött csirkecomb

Emellett szerepet kap a történetben a pirított dió, többféle fűszer, citromhéj és az olívaolaj is

Hasonló receptek

Hozzávalók 8 személyre
2 evőkanál citromhéj 1 evőkanál őrölt zsálya 1 evőkanál só 1,5 kiskanál frissen őrölt bors 0,5 evőkanál olívaolaj + az edénybe 8 csirkecomb (egészben) 2 evőkanál vaj 22 dkg csiperke 2 gerezd fokhagyma 35 dkg bagett 2 db sárgarépa 2,5 dl csirkealaplé 4 dkg pirított dió 3 evőkanál frissen aprított petrezselyem

Elkészítés
1.
A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A citromhéj felét összekeverjük a zsályával, a sóval, a borssal és az olajjal, majd a keverék háromnegyedével bedörzsöljük a csirkecombokat, és egy vékonyan kiolajozott hőálló edénybe rendezzük őket.

2. A vajat felforrósítjuk, a szeletekre vágott gombát és a vékonyan felszeletelt fokhagymát 3-5 percig pároljuk benne, majd hozzákeverjük a maradék zsályás keveréket, és egy nagyobb edénybe tesszük.

3. Hozzáadjuk az apró darabokra vágott bagettet és a durvára reszelt répát, majd meglocsoljuk az alaplével, és óvatosan összeforgatjuk.

4. A tölteléket a combok bőre alá töltjük, majd a húst alufóliával letakarva 40-50 perc alatt teljesen átsütjük (35 perc elteltével az alufóliát eltávolítjuk).

5. Közben a maradék citromhéjat összekeverjük az apróra vágott dióval és a petrezselyemmel, és tálalás előtt megszórjuk vele a csirkecombokat.

Vote it up
75
Tetszett?Szavazzon rá!