Gyógyító beteg

Egy kialvatlan, türelmetlen orvos tanulságos esete az intenzív osztályon fekvő öregemberrel

Az intenzív osztályon feküdt. Hajnali öt óra lévén békésen aludt. Az arca sovány, a haja hófehér. Furdalt a lelkiismeret, hogy ilyenkor fölébresztem. A kórlapjára pillantottam: láttam, hogy B. bácsi nyolcvanhat éves, és teljes kimerültséggel került be.

Mély lélegzetet vettem. Lassan két teljes hete ügyeltem, azaz tizennégyóráztam éjszakánként egyhuzamban. Már kavargott a gyomrom és dideregtem az álmosságtól, mindennek éreztem a munkámat, csak érdekesnek nem.

Egy másodperc alatt besoroltam B. bácsit: szenilis vénember. Engem ugyan nem fog a meséivel traktálni! – B. bácsi! Tessék fölébredni!

Kinyitotta a szemét, rám pillantott. – Köszönöm, hogy bejött, nővérke! Kaphatnék egy kis vizet?

Újabb mély lélegzet. Oda se neki, kár felhúznom magam. Számtalanszor előfordul az ilyesmi. – Orvos vagyok, de mindegy – felelem. – Tessék inni!

Néhányat kortyolt, aztán kérdezgetni kezdtem jelenlegi és korábbi panaszairól, miegymásról. Jó, talán inkább kérdésekkel bombáztam.

B. bácsi küszködve válaszolgatott. Nem bontakozott ki világos kórelőzmény. Sebaj, térjünk át a fizikális vizsgálatra. – Hideg a kezem – figyelmeztettem az öreget.

– Csinálja csak, amit kell, doktornő!

Jeges tenyeremet a mellkasára helyeztem. Arcizma sem rezdült. Másik kezemmel az ágy rácsába kapaszkodtam.

B. bácsi lassan megmozdította a karját. Megragadta a kezem, és ez az öreg, aki oly nehezen mozgott, két kézzel fürgén dörzsölgetni kezdte a kezem. Rámeredtem.

– Megmelengetem, doktornő. A feleségem keze is hideg, amikor fáradt. Ez jót tesz. Magára kéne vigyáznia, doktornő, nem a magamfajta vénségekre.

Miután az egyik kezemmel végzett, a másikat vette gondjaiba. Határtalanul jólesett, egyre csak elképedve bámultam. Hiszen ő a beteg, nem én. Türelmetlenül bántam vele, mégis törődik velem.

Ebben a pillanatban a páciens, nem pedig az orvos keze tudott gyógyítani.

Vote it up
97
Tetszett?Szavazzon rá!