Gyógyító ujjak

Elmúlik tőle a fogfájás, ön hamarabb elalhat, azonban más bajokat is orvosol. Hogy mi az? Akupresszúra, mégpedig önmagán végezve

Hinné, hogy a fogfájást azzal is elmulaszthatja, hogy a hüvelykujja és a mutatóujja találkozásánál lévő párnás részt masszírozza? Vagy hogy hamarabb el tud aludni, ha a mutatóujjával megnyomja a homlokán, a két szemöldöke között található pontot? Az akupresszúrát, amelynek fogásai közül a fenti példákat kiemeltük, már nagyon régóta alkalmazzák. Tulajdonképpen az akupunktúra „tűmentes” változatáról van szó, amelyet otthon is kipróbálhat.

Mindössze az ujja hegyével kell nyomást gyakorolnia a megfelelő pontra. Ezzel – a hagyományos kínai orvoslás alapelvei szerint – újra egyensúlyba hozza, illetve felszabadítja a csit, vagyis az életenergiát, amely az egész testünket behálózó, láthatatlan útvonalakon (meridiánokon) áramlik bennünk.

Az orvosok a mai napig nem tudják pontosan, hogyan fejti ki hatását az akupresszúrás kezelés. A legújabb kutatások ugyanakkor bebizonyították, hogy az akupunktúrás pontok valóban léteznek, és ezek ingerlésekor szervezetünk endorfinokat, természetes fájdalomcsillapító anyagokat termel. Ezek a vegyületek egyrészt oldják az izomfeszültséget, és javítják a vérkeringést, másrészt gondoskodnak a jó közérzetről.

Az alábbiakban néhány otthon kezelhető, gyakori probléma megszüntetésére alkalmas, jól bevált fogásokat mutatunk be. Ne feledje azonban, hogy az akupresszúra nem helyettesítheti a megfelelő orvosi ellátást, és nem is garantál azonnali enyhülést.

Hátfájás
Az emberek többsége lenyel néhány fájdalomcsillapítót, és bebújik az ágyba, amikor fáj a háta. A tabletták azonban nem mindig segítenek, és az orvosok ma már a kizárólagos pihentetést sem javasolják.

Az akupresszúra a tapasztalatok szerint igen hatékony gyógymód. Feküdjön hanyatt, hajlítsa be a térdét, a talpa maradjon a padlón, és masszírozza a térdhajlat közepén elhelyezkedő pontot. Ezután emelje fel a lábfejét, majd finoman lendítse a lábát előre-hátra 1-2 percig. (Ha ez sem használna, íme, pár további hátfájás elleni tipp!)

Fontos tudnivalók
Mekkora erővel nyomja az akupresszúrás pontokat? Nos, a képzett szakemberek szerint a helyes technika alkalmazásakor erős nyomást, de legfeljebb enyhe fájdalmat érezhet. Nem szabad azonban tényleges fájdalmat tapasztalnia kezelés közben.

Akupresszúra alkalmazása előtt mindenképpen beszéljen orvosával, ha hajlamos a gyakori zúzódásokra, volt már valamilyen mozgásszervi sérülése, véralvadásgátló gyógyszert szed, csontritkulásban szenved, vagy gyermeket vár.

Hányinger
A hányinger-csillapító gyógyszerek sajnos nem mindig hatnak, ráadásul rettentően elálmosítanak. Ha legközelebb jelentkezik az émelygés, keresse meg az alkar belső oldalán, az inak között középen, a csukló tövétől három harántujjnyira lévő akupresszúrás pontot, és masszírozza, amíg jobban nem érzi magát. Ha hosszú autó- vagy hajóutat tervez, mindenképpen érdemes beszerezni akupresszúrás csuklópántot. A rugalmas szalag viselésekor a rajta elhelyezett kis golyó nyomást gyakorol a kérdéses pontra.

Kutatók úgy vélik, hogy az akupresszúra legalább annyira hatékony lehet a posztoperációs émelygés enyhítésében, mint a gyógyszeres kezelés. (Altatás után 5 betegből 4 panaszkodik hányingerre.) Egy nemrégiben végzett vizsgálatban 80 műtéten átesett nő közül 40 részesült valóban akupresszúrában, 40 pedig csak színleg (ujjnyomás nem akupresszúrás pontokon). Az első csoportból mindössze 16, a másodikból viszont 28 nő érzett továbbra is hányingert.

A felső végtagok túlerőltetése
Ha gyakran végzi egymás után ugyanazt a mozdulatsort (pl. a számítógép előtt), a csuklója, a kézfeje vagy a könyöke egy idő után megfájdulhat. Az akupresszúra nem szünteti meg az így kialakuló, ismétlődő megterhelés okozta sérüléseket (RSI-ket), ám enyhítheti a fájdalmat. 

Könyök: hajlítsa be a karját úgy, hogy a tenyere a mellkasa felé néz, és gyakoroljon nyomást a könyök felett, a kar külső részén található pontra 1-2 percig.
Kézfej: masszírozza a kézfejen, a hüvelyk- és a mutatóujj közti bőrredőn a Vastagbél-4 pontot.
Csukló: a csukló tenyéri és kézháti oldalán nyomja a hajlat közepét.

Ha pedig megfelelően állítja be a monitort, a széket és a világítást, kisebb eséllyel szenved majd efféle bajoktól.

Fejfájás
Amikor fáj a fejünk, a szemünk környékét kezdjük dörzsölni. Nem véletlenül. Itt találhatók a tenziós fejfájás és a migrén csillapításának akupresszúrás pontjai. A homlokon, a szemöldökünk középpontja felett 1 harántujjnyira, a pupillákkal egy vonalban helyezkedik el az egyik. Ne ingerelje erősen. A másik az arccsont alatt, a pupillával egy vonalban van. Nyomja felfelé.

Megfázás
Az akupresszúra kétféleképpen segít legyőzni a megfázás tüneteit: erősíti az immunrendszert, és megszünteti az orrdugulást. A szervezet ellenálló képességének növelése érdekében az ellentétes oldali vállán átnyúlva nyomja meg a lapocka gerincoszlop felőli sarka fölött lévő pontot.

Az orrdugulás megszüntetésére masszírozza a szemöldöknek az arc középpontja felőli végénél található pontot mindkét oldalon, azután az orrlyuk töve melletti pontokat. Ez a négypontos technika segít a szemégés csillapításában is.

Vote it up
254
Tetszett?Szavazzon rá!