Gyilkos a vízben

A kockamedúza úgy tapadt a rémült kislányra, mint egy földönkívüli szörny a filmekben. Szülei mindent megpróbáltak, hogy megmentsék

Megjelent: 2011. február

Kapcsolódó cikkek

A világ egyik legmérgezőbb teremtménye a Chironex fleckeri, egy kockamedúzafaj, amely az észak-ausztrál partok közelében honos. A Chironex név a görög khiro (kéz) és a latin nex (megölés, gyilkolás) szavakból származik. A kifejlett medúza 60 tapogatójának hossza egyenként elérheti a három métert. Ha ez a medúza egy másik élőlényhez ér, a tapogatók felületén lévő milliónyi kapszula közül „elsül” néhány, és parányi fullánkokat lövell ki, amelyek méregkoktélt juttatnak az áldozat szervezetébe. E mérgek leállíthatják az ember szívét, és percek alatt halált okozhatnak. A medúza a tengerben él, de néha felúszhat az alacsony vízállású, lassú folyású folyókba is. Ez a néma tengeri gyilkos a róla szóló első, több mint száz évvel ezelőtti beszámolók óta legkevesebb 64 embert ölt meg Ausztráliában.
 

Ruth Macklin olyan sebességgel száguldott a Bruce autópályán, ahogyan még soha életében nem vezetett. Egyik kezével élettársa furgonjának kormánykerekét markolta, a másikkal a mobiltelefonját szorította a füléhez, és a mentőktől kapott utasításokat közvetítette. Létfontosságú percek teltek el azóta, hogy tízéves lányának, a most az élettársa, Geoff Shardlow ölében fekvő Rachaelnek leállt a légzése. Ruth csak egyetlen dologra tudott gondolni: Meghal a gyermekünk?

Mindössze hat nap volt hátra 2009 karácsonyáig. A nap békésen indult, bár a nyári forróság elég kíméletlennek ígérkezett. Délutánra a hőmérséklet megközelítette a negyven Celsius-fokot, így Ruth és Geoff családi házában, amely a Brisbane-től 530 kilo- méterre északra fekvő Boyne-szigeten áll, mindenki úgy érezte, hogy bizony nagy szüksége lenne egy kis fürdőzésre vagy legalább némi környezetváltozásra.

A család délután 4 óra körül érkezett meg a Calliope folyónál lévő táborhelyre. A tengertől 23 kilométerre, eukaliptuszfák árnyékában fekvő terület a helybéliek és a látogatók körében is nagyon népszerű volt. Idősödő kempingezők üldögéltek a fák tövében, újságot olvasva. Gyerekek játszadoztak, miközben szüleik sörrel a kézben igyekeztek felkészülni az ünnepi forgatagra. A hosszan tartó aszály miatt a folyó felső szakaszáról már tíz hónapja nem érkezett utánpótlás, és a mederben lévő víz jóval sósabb volt a szokásosnál, ez azonban cseppet sem zavarta a jet-skizőket és a vidáman kacagó, fröcskölő fürdőzőket, akik szemlátomást nagyon élvezték a hűs felfrissülést.

Miután kikötötték két kutyájukat, Geoff és Ruth kinyitották a székeket. Rachael, 13 éves bátyja, Sam és a fiú barátja, Lachlan pillanatok alatt fürdőruhára vetkőztek. – Anyu, ugye itt nincs semmi veszélyes a vízben? – tette fel a kérdést Rachael.

– Nincs, de azért ne távolodj el nagyon – felelte Ruth.

A három gyerek a vízhez rohant az úszódeszkákkal, Ruth és George pedig letelepedett, és felbontott egy üveg bort. A folyópart eltakarta előlük a gyerekeket, de Rachael boldog visongása megnyugtatóan szállt a perzselően forró levegőben. A gyerkőcök a folyó közepe felé tartottak, amely alig harminc méterre volt a parttól.

Sam, Lachlan és Rachael egymástól egy méterre haladt a derékig érő vízben, amikor Sam hirtelen olyan fájdalmat érzett, mintha „üvegszilánkokat szúrtak volna” a bal bokájába és térdébe. Lenyúlt, és valami kocsonyás masszát szedett le a lábáról, ám mielőtt még tudatosulhatott volna benne a fájdalom újabb hulláma, a húga felé kapta a fejét, mert a kislány hisztérikusan sikoltozva kapálódzni kezdett.

Rachel teste és bal lába tele volt ostorcsapásra hasonlító szörnyű sérülésekkel

Ruth kiugrott a székből, és a folyó felé rohant, miközben Sam az úszódeszkájára fektette Rachaelt, majd ugyanazzal a lendülettel a part felé lökte. – Vedd le rólam ezt az izét! – visította Rachael.

Sam egy homokos partszakaszra tolta a húgát, és egy idősebb pár is odasietett segíteni. – Ez kockamedúza! Ecetre van szükség – mondta a nő, és a lakóautójukhoz szaladt.
 

Ruth majdnem összeesett, amikor meglátta a lányát. A tapogatók csaknem teljesen körülfonták Rachael bal lábát. Tapogatók tekeregtek a jobb combján, a hasán és a bal karján is. Ruth önnön biztonságával mit sem törődve nekilátott, hogy kitépkedje a fullánkokat, de azok nem engedtek. Aztán Rachael sikoltozása egyik pillanatról a másikra abbamaradt. – Anyu, meg fogok halni? – kérdezte halkan.

– Dehogy, minden rendben lesz – vágta rá Ruth, de egyre erősödő kétségek marcangolták. Ekkorra visszaért az idősebb nő, és ecetet meg papírtörlőket hozott. Ahogy Ruth a tapogatókra locsolta az ecetet, azok leváltak lánya bőréről. Ruth a papírtörlőkkel marokszám szedte le róla a medúza szöveteit. A siker azonban csak átmeneti volt: Rachael fokozatosan elveszítette az eszméletét.

Sam az apjához rohant, aki maga is papírdarabokkal szaladt lefelé a folyóparton. – Hozd a kocsit! – kiáltotta. Mire Geoff odaért a furgonnal, a tapogatók helyén sötétbíbor hurkák jelentek meg Rachael bőrén, az arca holtsápadt volt, és anyja hiába ébresztgette, nem tért magához. Gyors döntést hoztak: Sam és Lachlan ott marad a kutyákkal és az idős párral, Ruth Rachaellel beül a kocsi hátsó ülésére, Geoff pedig elindul, hogy útközben találkozzon a már riasztott mentőautóval.

– Már nem lélegzik! – sikoltott fel Ruth nem sokkal az elindulás után. – Erre képtelen vagyok! – Gyorsan helyet cseréltek, és most már Geoff tartotta az ölében Rachaelt, miközben Ruth vezetett. A furgon nagyon ugrált a rossz úton, és a férfi nem tudta elég hosszú ideig Rachael nyakán tartani az ujját ahhoz, hogy kitapintsa, van-e még pulzusa. Rákiabált a nőre, hogy lassítson, mire Ruth visszakiáltott valamit. Lassan elhatalmasodott rajtuk a pánik.

Geoff nekilátott az újraélesztésnek. Szerencsére jól értett a szívmasszázshoz

Geoff nekilátott az újraélesztésnek – szerencsére jól értett a szívmasszázshoz. Környezetvédelmi kutatóként dolgozott, és munkája során elsősegélyképzést is kapott. Korábban már kétszer is lélegeztetett szájból szájba baleseti sérülteket, de a mostani esetre semmi sem készíthette fel. Az utasülés mögötti szűk helyen a bal kezével tartotta Rachael hátát és nyakát, a jobbjával pedig életben tartotta a kislányát.

Egy nyomás, kettő, három, négy… 15. Egy befújás. Nem rontottam el a számolást? Geoff már ebben sem volt biztos. Tudta, arra kell figyelnie, hogy levegőt juttasson a kislány tüdejébe, és közben arra is ügyelnie kell, hogy a szív nyomkodása közben nehogy eltörjenek a bordái. És mindeközben csak és kizárólag arra tudott gondolni: ez itt az én lányom!

– A Calliope kereszteződés felé tartunk! – kiabálta Ruth a telefonba a segélyszolgálat diszpécserének.

Rákanyarodtak a Bruce autópályára – onnan még négy kilométerre volt a kereszteződés. Ruth a padlóig nyomta a gázpedált. A kereszteződés közelében lévő benzinkút vezetője, Joe Caccaviello két vevővel beszélgetett, amikor arra lett figyelmes, hogy egy száguldó furgon fékez le. A kocsiból kipattanó nő a mobiltelefonjába kiabált.

– Ha jól sejtem, komolyan áll a balhé – mondta Joe a vásárlóknak, Bob Heathnek és Leanne Berghuisnek. A nő most kétségbeesetten mutogatott minden irányban.

– Nem, ez mégsem balhé – állapította meg Joe. – Valami baj van. – Odafutott, s Bob és Leanne is követte.
 

Ekkorra Geoff már csaknem teljesen kimerült. A következő néhány pillanatban Joe vette át tőle a szívmasszázst, Leanne pedig a szájból szájba lélegeztetést folytatta. Már 30 év telt el azóta, hogy Joe megkapta bronz fokozatú életmentő bizonyítványát, Leanne pedig korábban a haditengerészetnél szolgált, ahol alapos elsősegélyképzésben részesült, és elvégzett egy mentőtanfolyamot is.

– Maradj velünk! – könyörgött a benzinkutas Joe a kislánynak. Ruth eközben tovább közvetítette a telefonon kapott utasításokat.

– Jól csináljátok – mondta remegő hangon. Percek teltek el, mire meghallották a mentő szirénáját. Col Purton mentőtisztet 1-es kódú esethez – élet-halál helyzet – riasztották.

Gyorsan megvizsgálta Rachaelt, majd a rádión rögtön visszaszólt a Calliope Mentőközpontba, hogy egy másik mentőautóval küldjenek ellenmérget.

Teltek-múltak a percek, és Rachael állapota egyre romlott. Az arca és a végtagjai elkékültek, annak jeleként, hogy a szervezetébe nem jut elég oxigén. Alig néhány méterre tőlük sorra száguldottak el a terepjárók, lakóautók és furgonok, és utasaik mit sem sejtettek a közelben lezajló drámáról, amely egy egész család életét veszélybe sodorta.

Col zsákos maszkot illesztett a kislány szájára, amellyel hatékonyabban lélegeztethette, miközben Joe tovább folytatta a szívmasszázst. Két perc elteltével Col gyenge pulzust tudott kitapintani. Rachael szervezete keményen küzdött: a pulzusa hamarosan erősebbé vált, és lelassult, addig veszélyesen alacsony vérnyomása pedig emelkedni kezdett. Nemsokára már saját erejéből lélegzett.

Egy orvos szerint Rachael büszke lehet a sebeireAmikor a másik kocsi megérkezett, Rachael már a mentőben feküdt. Azonnal beadták neki az ellenméreg-injekciót, és mire odaértek a húsz kilométerre lévő Gladstone Kórház sürgősségi osztályára, már kezdett eszméletére térni. A kórház személyzete közölte Ruthszal és Geoffal, hogy a kislányt mesterséges kómába kell juttatni, mert a szervezetének csak így lesz esélye arra, hogy ellensúlyozni tudja az oxigénhiány hatásait. Máskülönben jelentős lett volna az agykárosodás veszélye.

Rachaelt másnap hajnalban repülőgéppel a brisbane-i Királyi Gyermekkórházba szállították. Két nappal később már eleget javult az állapota ahhoz, hogy lekapcsolhassák az életben tartó gépekről.
 

Két hétig maradt a kórházban, és utána még egy hónapot kellett Brisbane-ben töltenie, mielőtt hazamehetett. De rendkívül szépen felépült, mondja dr. Fred Leditschke konzultáns szakorvos, aki szerint a lány életben maradása és gyógyulása a megfelelően alkalmazott elsősegélynek és szívmasszázsnak volt köszönhető. – A történet hősei Rachael szülei, akik életben tartották a lányukat, hogy az orvosok elláthassák – véli.

Több mint egy év telt el azóta, és Rachael nagyon jól van. Csekély hegesedéssel megúszta, és nem emlékszik a napra, amikor a medúza megcsípte. Szeret röplabdázni, és szakács vagy tanár szeretne lenni.

Vote it up
283
Tetszett?Szavazzon rá!