Gyilkos hullámok

Amikor a túlterhelt hajó nekivágott a szoros háborgó vizének, minden előjel arra utalt, hogy ebből baj lesz. Így is történt

Kapcsolódó cikkek

A tengerszoros szürkés, hideg hullámai vadul csapkodják a rakpartot, miközben Rewai Karetai a halászhajójához igyekszik. Az Easy Rider az Új-Zélandot a Stewart-szigettől elválasztó Foveaux-szoros egyik biztonságos öblében, a Bluff Harbourban horgonyzott le.

Karetai harminc éve dolgozik itt a kikötőben. Korábban a Déli-szigetnél elhaladó hajóknak segédkezett, de feleségével, Gloria Davisszel saját halászvállalkozásra vágytak, ezért egy éve megvásárolták az Easy Ridert. Ez az első kereskedelmi hajó, amelyen Karetai a parancsnok.

Tulajdonosként Gloriát tüntették fel, de Karetai jobbára egymaga irányította a vállalkozást. Igaz, még nem szerezte meg a hajóskapitányi oklevelet – ehhez olyan tanfolyamokat kellett volna elvégeznie, amelyek például a hajó stabilitásával kapcsolatosak. A tizenegy méteres, 42 éves hajónak nem volt engedélye utasszállításra.

2012. március 14-én Karetai a délelőttöt 2,1 tonna jég és 360 kiló csali bepakolásával tölti. Ebéd után teherautó áll be a kikötőbe: Paul Karetai és Peter Bloxham furnérlapokat meg fém hullámlemezeket hoz a hajóhoz.

A nyolcórányira tervezett úthoz csatlakozik majd Karetai néhány rokona, akik a Stewart-sziget lábánál elterülő Titi-szigetekhez igyekeznek, hogy a helyi maori szokásnak megfelelően vészmadárra vadásszanak. A fa- és fémlemezeket az ottani kalyibák kijavításához viszik. Karetai azt tervezi, továbbhajózik halászni.

Délután 5-kor Robert Hawkless a kikötőben hajózva elhalad az Easy Rider mellett. Este megemlíti a feleségének: úgy látta, hogy Karetai hajója túlzottan belemerül a vízbe, és „veszélyesen nagy a rakománya”.

A férfi nem tudta, hogy még több súly kerül majd a hajóra.

Dallas Reedy és Shane Topi kikötőmunkások 7.30-kor szállnak fel, megtöltik az üzemanyag- és az édesvíztartályt.

A keménykötésű, őszülő kecskeszakállas Reedy sok halászhajón megfordult Tasmaniától az Antarktiszig, mielőtt az Easy Rider legénységéhez csatlakozott. Évek óta ismeri Karetait, megbízik benne.

Hamarosan újabb családtagok érkeznek, és üdvözlik Karetait meg Bloxhamet. Boe Gillies, John Karetai és Dave Fowler felszáll a hajóra. Végül előkerül Paul Karetai, és 17 éves fiával, Odinnal ő is a fedélzetre ugrik.

Nyolc óra körül Karetai beindítja a hajó négyhengeres motorját, és eltávolodik a parttól. A szemközti mólónál valaki megjegyzi: a tengervíz fel-felcsap a fedélzetre.

A negyven méter mély Foveaux-szorosnál keleti és nyugati irányból érkező, több ezer méter mélyről induló tengeri áramlatok ütköznek egymással. A helyi halászok szerint néha úgy kavarog itt a víz, mint a mosógépben. Az időjárást főként a nyugati szél határozza meg, igen erős az ár-apály jelenség. Andy Johnson, a parti őrség vezetője szerint a víz szélcsendben sem nyugszik, és a hullámok falként magasodnak a levegőbe.

Legalább 125 hajó süllyedt el itt 1831 óta, 74 lelket követelve. Alig tíz héttel az Easy Rider indulása előtt Rewai Karetai közvetlenül is megtapasztalhatta, milyen veszélyes a szoros.

Januárban a Foveaux közepén álló Ruapuke-szigeten táboroztak Gloriával. Az asszony este 10 óra után azzal verte fel álmából a férfit, hogy kiáltásokat hall a víz felől. A tenger felé pillantva Karetai mintha lebegni látott volna valamit. Aztán ő is meghallotta a hangokat.

Két asszony kiáltozott, valamint Barry Bethune, akinek a katamaránja felborult az erős hullámzásban. Testük lehűlt, az életükért küzdöttek. Karetai azonnal egy dingibe pattant. Megmentette a három embert, de két másik, köztük Bethune fia, meghalt.

Néhány egyszerű dolog – ha bejelentik az útjukat a kikötői rádiónak, vagy műanyag zacskóban magukkal viszik a mobiljukat – megmenthette volna az életüket, nyilatkozta Karetai egy riporternek. – A Foveaux-szorost tisztelni kell. Különben az ember otthagyja a fogát – mondta.
 

A Stewart-sziget északnyugati csücskéhez közeledve a hullámok dobálni kezdik az Easy Ridert, és a hajó újra meg újra a tengerbe csapódik.

Reedy talál egy kis szabad helyet a fedélzeten, és befészkeli magát két kék műanyag víztartály mellé. Gillies és Bloxham tőle nem messze birkózik az elemekkel, Topi és John Karetai a kabinba ment aludni.

Rewai Karetai a kormánykeréknél áll Fowlerrel, mellette a sürgősségi helyzetjelző rádióadó, amely a wellingtoni mentésirányítási központnak küldheti el a hajó pontos földrajzi helyzetét. Csak akkor működik, ha bekapcsolják. Paul Karetai és a fia is az irányítófülkében tartózkodnak.

A rádió híradása jelzi az időt: 12.03. Ekkor Reedy a hajó jobb oldala felől fülsiketítő robajt hall. Nem látja, mi közeledik, de hamarosan megérzi. A fedélzeten hullám söpör végig. Odin kiáltását hallja, aztán semmit. A víz a melléig ér. Az Easy Rider oldalra billen, majd vissza. Aztán felfordul. Reedy a hajó alá kerül.

A víz hőmérséklete 13 °C. Egy felnőtt férfi mentőmellényben akár öt órán át is életben maradhat, mielőtt az izomfáradtság, a görcsök és a kihűlés végeznek vele. Ám mellény nélkül, gondolja Reedy, nincs esélye.

Megragad egy kötelet, mely a hajóhoz van erősítve. A hullámok a hajótesthez csapják őt. Felkapaszkodik rá a kormánylapát közelében, miközben újra meg újra lecsapnak rá a hullámok.

Az égen se hold, se csillagok. Csak a hajó akkumulátoros lámpája világít, de tizenöt perc után az is elsötétül. Hideg van. Reedy körbenéz, de nem lát senkit. A hajótestet ütögeti, hátha válaszol valaki a kabinból. Nem hall semmit.

Eltelik két óra. Már tudja, hogy egyedül maradt. Aztán a hajó orra a magasba emelkedik: az Easy Rider süllyedni kezd. Amikor a víz eléri a térdét, a férfi kilép a sötétségbe.

A tenger nyugodt, és süt a nap a Titi-csoporthoz tartozó Big South Cape-szigetnél. Chris Green helikopterpilóta a madarászoknak segít kipakolni a hajókról a partra. Ám aznap reggel hiányérzete támad. Egyik ügyfelét nem látja sehol.

Így aztán rádión üzen az Easy Ridernek, hogy adja meg a pozícióját, azonban nem kap választ. Aztán a Te Anauban lévő központjukat hívja, nem jött-e üzenet Gloriától, majd felveszi a kapcsolatot a Stewart-szigeti rádióállomással is.

Green pár napja beszélt Karetaival, és azt javasolta neki, a várható rossz időjárás miatt halassza el az útját, de a férfi nem hallgatott rá. Előző nap a MetService, Új-Zéland meteorológiai szolgálata 35 csomós szelet és erős hullámzást jósolt.

3.25-kor a Bluff kikötő rádiósa értesíti a helyi rendőröket, akik megkérik Greent: a part mentén kezdje el a kutatást az eltűnt hajó után. Talán egy öbölben húzták meg magukat pihenni, vagy műszaki hiba miatt álltak le.

Miközben a pilóta megkerüli a Stewart-sziget északnyugati csücskét, elszíneződést vesz észre a víz felszínén – a mélyből dízel bugyog fel. Rádión leadja a hely koordinátáit. Délután 5 óra van.
 

Rhys Ferguson épp befejezi munkáját a kikötőben, amikor megszólal a csipogója. „Eltűnt hajó, Foveaux-szoros”, olvassa.

A Bluff parti őrségénél hét éve önkéntes munkát végző férfi elsőként ér a szervezet 8,5 méteres hajójához, amely nem messze áll attól a helytől, ahonnan az Easy Rider útra kelt. Magához veszi termokezeslábasát, mentőmellényét, készülődik az útra. Hamarosan a többi önkéntes is megjelenik a fedélzeten, köztük a parti őrség tapasztalt kapitánya, Bill Ryan.

Nem tudnak a nyugatra felfedezett dízelfoltról, ezért egyenesen nekivágnak a Stewart-sziget felé a szoroson átvezető útnak.
 

Miután az Easy Rider eltűnik a mélyben, Reedy egy méterre is alig lát el a sötétben. Ekkor hirtelen a felszínre bukkan egy 20 literes piros üzemanyagkanna. A férfi megragadja a kanna fülét. Ha csak reggelig kihúzhatná! A fiaira gondol, akik otthon már biztos ágyba bújtak, és visszatér az életereje. – Kapaszkodj – biztatja magát –, el ne engedd!

Odalent fényt kibocsátó lények kavarognak a vízben. Még itt, a halál árnyékában is virul az élet – gondolja Reedy. Száját megtölti a fejére zúduló víz. Prüszkölve kiköpi. Kavarog a gyomra.

Lepereg előtte az élete: fiatalon cölöpkerítéseket telepített Új-Zéland Északi-szigetén, majd a seregben faragtak embert a zöldfülű kölyökből. Felidézte a vétkeit: a taxisofőr megtámadását, ami rács mögé juttatta. Később változtatni akart az életén, hogy jobb körülményeket teremtsen a feleségének és a gyerekeinek. Így jutott el idáig.

És csak telnek az órák. Megdagad a nyelve. A kiköpött sós víz újból beszivárog a testébe. A nap feltornázza magát a horizontra, s a férfit végre melegség járja át. – Most biztos észrevesznek – próbál lelket önteni magába.    

Reedy ismeri a tengert, hiszen errefelé tanult búvárkodni – az óceánban, ahová minden évben visszajárnak a nagy fehér cápák. Lenéz a kezére, és azt látja, véresek az ujjpercei. Egy pillanatra bepánikol. Csapkodni kezd, és a mellkasához húzná a lábát. Aztán nyugalmat parancsol magára: – Lélegezz mélyeket!

Felméri a helyzetét. A szárazföld csupán 3 kilométerre lehet. Leveszi sárga-kék dzsekijét, és kiteríti a vízen, hátha észreveszik a helikopterről, amelyet a keresésére küldenek.

Mielőtt eleresztené a kabátot, felidéződik benne egy túlélésről szóló tévéadás, amelyben a műsorvezető azt magyarázta, hogy minden eszközt meg kell ragadni az életben maradáshoz. Kihúzza a madzagot a dzseki kapucnijából, és a csuklójához köti vele a műanyag kanna fülét. Nem sokkal később a víz alatt ébred. A madzag menti meg. A felszínre érve sírva fakad.

Úszni kezd, minden tempónál előrehajítja a kannát. Negyven perccel később egy tapodtat sem került közelebb a parthoz, az áramlat nem ereszti. Órák múlva ismét úszással próbálkozik. Ezek a kísérletek kiszívják az erejét, vacogni kezd. Alkonyodik. Reedy tudja, hogy még egy éjszakát nem képes kihúzni.

Énekelni kezd, először Eagles- meg Dire Straits-számokat. Aztán haka rigmusokat idéz, az iskolában tanult maori harci kiáltásokat. Beszédet intéz a benzineskannához. Úgy érzi, kezd becsavarodni.

A kannában még lötyög egy kis folyadék. Ha kiönti, talán könnyebben a felszínen marad. Lecsavarja a kanna tetejét, az üzemanyag az arcára ömlik, a szemébe. Megvakul.

Óvatosan visszatekeri a kanna tetejét, s búcsúzni kezd az ismerőseitől. Majd azokat köszönti, akik már eltávoztak az élők sorából.

Ekkor egy repülőt vesz észre. Integet, kiabál. A gép továbbszáll.

A parti őrség hajója a szoros közepén jár, amikor hívást kapnak: a dízelfolthoz kellene menniük. Nyugati irányba fordulnak.

A feladat nem egyszerű – észrevenni valakit a vízben, mialatt a hajó nagy sebességgel szeli a habokat.

Ferguson egyszer csak piros villanást lát vagy száz méterre mögöttük. Elmúlt hat óra, a nap már a láthatárhoz ért.

Szól a kapitánynak, hogy merre forduljon. Szemét a piros pontra szögezi, és rámutat a kezével. Le nem ereszti a karját, amíg a megfelelő irányba nem haladnak.
 

Amikor felkelt a nap, Reedyt remény töltötte el. Most, hogy lehanyatlik, azt gondolja, nem bírja tovább. Becsukja a szemét.

Aztán furcsa rikkantást hall: „Nííííííííííííííííííí!” Amikor feltekint, egy távcsöves fiatalember szemébe néz, aki egy hajón áll, és kimondja azokat a szavakat, amelyeket Reedy soha életében nem fog elfelejteni: TÚLÉLŐ A VÍZBEN.

Hárman kellenek, hogy felhúzzák Reedyt a fedélzetre. Ryan leveszi a termokezeslábast, és bebugyolálja a férfit. Próbálják lefejteni az ujjait a kanna füléről, de nem ereszti. Ragaszkodik hozzá.
 

Két hónappal a tragédia után Reedy visszatér az Easy Riderhez, amely 40 méter mélyen fekszik az óceánban. Merülés közben előhúzza a kését, hogy aztán a hajótestbe karcolja: „Itt járt Dallas”.
 

A Foveaux-szorosban még napokig tartott a keresés, de nem találtak más túlélőt. A fedélzeten tartózkodó kilenc emberből egyedül Dallas Reedy maradt életben. Rewai Karetai, Dave Fowler, Paul Karetai és Odin Karetai teteme soha nem került elő.

Gloria Davis vállalatát, amely az Easy Rider tulajdonosa volt, több mint 200 ezer új-zélandi dollárra büntették meg a fedélzeten lévők gondatlan veszélyeztetéséért, Davist magát pedig 3000 dolláros bírsággal sújtották, és 350 óra közmunkára ítélték.

Vote it up
133
Tetszett?Szavazzon rá!