Hát már a kenyérpirító is lepipál?

A háztartási gépek igenis legyenek ostobábbak, mint a tulajdonosuk – akárcsak a bútorai, háziállatai és választott képviselői

Nemrég olvastam egy cikket arról, miként akarják a háztartási berendezések gyártói az őrületbe kergetni a vásárlókat.

No persze ők nem jelentik ki, hogy az őrületbe akarnak kergetni bennünket. Ők csupán annyit közölnek, hogy terveik szerint a közeli jövőben otthonainkban „valamennyi háztartási berendezés az internetre lesz kötve”, és hogy ezek a készülékek „okosabbak lesznek tulajdonosaik zöménél”. A cikk példáiból megtudhatjuk, hogy az ilyen otthonokban lévő mosogatógép „akár az irodából is bekapcsolható lesz”, a hűtőszekrény „tudni fogja, mikor fogyott el belőle a tej”, a fürdőszobai mérleg pedig „egyenesen a tornaterembe továbbítja az illető testsúlyát”.

Az igazat megvallva nagyon kíváncsi volnék, hogy a háztartási berendezések gyártói – már elnézést – nem szívtak-e véletlenül „füves” cigarettát? Vajon elgondolkoztak-e azon, hogy a fogyasztó a mosogatógép telepakolása után mi a bánatnak menne be a munkahelyére, hogy onnan kapcsolja be a készüléket? Talán bizony ez jótékony hatást gyakorolna a karrierjére?

FŐNÖK: – Min dolgozik?
ÉN (a számítógép billentyűit nyomkodva): – Beindítom a mosogatógépemet!
FŐNÖK: – Remek, ez az a munkaszellem, amire szükségünk van!
ÉN: – Most pedig lehúzom a vécét!

Tisztelt háztartásikészülék-gyártók, figyelem! Nem kell olyan mosogatógép, amellyel a távolból is kommunikálhatunk! Ha valóban tovább akarják fejleszteni a mosogatógépeket, hozzanak forgalomba olyan berendezéseket, amelyek megérzik, ha valaki piszkos edényeket hagy az asztalon, és rá is rivallnak: – Rakd be azokat nyomban a mosogatógépbe, különben szivárogni kezdek, és elárasztom a konyhát!

Nem kell olyan hűtőszekrény sem, amelyik tudja, ha elfogyott a tej. Mindenkinek rendelkezésére áll egy százszázalékosan bevált módszer az otthon lévő tej mennyiségének megállapítására: meg kell kérdeznie a feleségét. Ezzel szemben nagyon jó lenne egy olyan frizsider, amelyik egyszerűen nem nyílik ki, ha azt érzékeli, hogy valaki két óra leforgása alatt már a negyedik pudingot készül elnassolni.

Ami pedig a testsúlyt a tornaterembe továbbító mérleget illeti – hát teljesen elment az eszük?! Az ember még azt sem akarja, hogy a mérlegen jelzett érték a szeméig eljusson! Mi lenne, ha a tornaterem továbbadná a mért értéket a többi, internetre kapcsolt háztartási berendezésnek? Mi történne, ha a hűtőszekrényem – ne adj’ isten! – megtudná a testsúlyomat? Az életben nem tudnám kinyitni az ajtaját!

Hadd áruljam el, mi aggaszt valójában ezekkel az új, „intelligens” berendezésekkel kapcsolatban: még ha tetszenének is újfajta képességeik, az emberek képtelenek volnának használni azokat. Hiszen már a mai tulajdonságaikat sem tudják kihasználni! A telefonomnak például számos extra szolgáltatása és emiatt 43 ikonja van – ám én eme ikonok közül legalább húszat meg sem merek érinteni. Ezzel a telefonnal talán még a mennyországot is felhívhatnám – csak éppen nem tudom használni, mint ahogyan a tévém kezelése is meghaladja a képességeimet. A tévének számtalan elképesztő szolgáltatása van, ám a használatához három távirányító szükséges! Az egyik távirányítót (44 gombbal) a televízióhoz adták; a másodikat (39 gombbal) a videóhoz; a harmadikat (37 gombbal) pedig a kábeltévé-szerelő hozta magával – nyilván úgy érezte, súlyos gombhiányban szenvedek!

Így tehát, amikor tévét akarok nézni, összesen 120 gomb mered rám, olyan sokatmondó feliratokkal, mint PIP, MTS, DBS vagy JUMP. Három POWER jelzésű gomb is van, ám előfordul – különösen olyankor, ha a berendezés kínálta lehetőségek sokaságától egyáltalán nem tartó fiam és barátai megváltoztatták a beállításokat –, hogy még a tévét sem tudom bekapcsolni! Ott állok, a kezemben három távirányító, találomra nyomkodom a gombokat, míg végül feladom a reménytelen próbálkozást, és inkább bekapcsolom a mosogatógépet. Azt pedig egészen komolyan állítom, hogy hosszú évek óta nem sikerült videóra vennem egyetlen tévéműsort sem. Hát ennyire „intelligensek” lettek háztartási készülékeim.

Most pedig a gyártók még több funkcióval akarják ellátni a berendezéseket. Tudják, mit jelent ez? Azt, hogy amikor este kinyitják majd a hűtőszekrény ajtaját, mert elő akarnak venni egy sört, vidám hang szólal majd meg – ugyanaz a női hang, amely arra kéri, hogy tartsa a vonalat, amikor a hívott cég nem akarja fogadni a hívást –, és közli: „A fejes saláta kissé megfonnyadt.” Arról persze önnek sejtelme sem lesz, honnan tudja ezt a hűtőszekrény, és ami még rosszabb, azt sem tudhatja, ki mindenkinek fog még beszélni róla.

Ha viszont elejét akarja vetni a hűtőszekrény garázdálkodásának, akkor végig kell böngésznie a Használati útmutatót, amelyet feltehetően atomfizikusok írtak. („A Termék Frissesség Ellenőrzés funkció kikapcsolásához lépjen Parancs üzemmódba, válassza a Szerkesztés funkciót, jelölje ki a Zöldség Alapértékek Megváltoztatása menüpontot, majd tételezze fel, hogy A vonat óránként 80 kilométeres sebességgel indul nyugat felé Chicagóból, miközben B vonat...”)

Kedves fogyasztótársaim, valóban efféle jövőre vágynak? Olyan háztartási berendezéseket szeretnének, amelyek okosabbak maguknál? Hát persze, hogy nem!

A háztartási berendezéseknek ostobábbnak kell lenniük önöknél – akárcsak a bútoraiknak, háziállataiknak és választott képviselőiknek. Ezért aztán arra kérem mindannyiukat, hogy tudassák a háztartási berendezések gyártóival: az „intelligens” készülékek kérdésében „nem”-mel szavaznak! De nem árt, ha igyekeznek, mivel miközben e sorokat olvassák, a mikrohullámú sütőjük éppen „igen”-nel voksol.

Vote it up
11
Tetszett?Szavazzon rá!