Hétköznapi emberek nem hétköznapi találmányai

Gondolta volna, hogy a golyóálló mellényt egy pizzafutár találta fel? A jégkrémet meg egy kisfiú?

Golyóálló mellény … egy pizzafutártól
Richard Davis, a pizzafutár, egykor tengerészgyalogosként szolgált. Mégsem a hadseregben találta fel a szövetbetétes biztonsági öltözéket, hanem futárszolgálat közben, egy olyan terepen, amely még a harctérnél is veszélyesebb: Detroit utcáin.

1969. július 15-én Davis épp át akart adni egy rendelést, amikor a sötét sikátorban szembekerült három felfegyverzett férfival, akik rálőttek. A futár két golyót kapott. Szerencsére életben maradt, s a történtek után gondolkodni kezdett azon, miképp óvhatná meg magát.

Ekkor ötlött fel benne, hogy a műszálas katonai öv anyagánál erősebb kevlárszövetből fabrikáljon mellényt. Amikor elkészült vele, mögé tett egy telefonkönyvet, majd rálőtt a mellényre. A telefonkönyv sértetlen maradt.

Találmányára nem akartak ráharapni, ezért hatásvadász bemutatót tartott leendő vevőinek: magára öltötte a prototípust, mellkasára szegezte a pisztolyt, és meghúzta a ravaszt. Ilyen a vérbeli kereskedő!

Pálcikás jégkrém … egy 11 éves fiútól
Nincs abban semmi csoda, hogy egy gyerek találta fel a fagyos csemegét, az viszont meglepő, hogy a kis Frank Epperson még az előtt készített jégkrémet, mielőtt a fagyasztószekrény elterjedt volna a háztartásokban.

Abban az időben az Egyesült Államokban a gyerekek nagy kedvence egy szódaporból készített gyümölcsízű szénsavas ital volt. 1905-ben egy éjjel Frank kint felejtette az italát a tornácon, s az reggelre megfagyott. Amikor a fiúcska kíváncsiságból nyalogatni kezdte, felragyogott az arca…

Az agyafúrt kis fickó nem kürtölte világgá a felfedezését. Tizennyolc éven át titokban tartotta, és felnőtt fejjel, 1923-ban piacra dobta epsicle (ejtsd: epsziköl) néven, családneve rövidítése és az angol icicle (jégcsap, ejtsd: ájsziköl) szó összevonásával. Később a gyerekei méltatlankodtak emiatt, hisz senki sem szólította őt Eppnek, így találmányát végül az „üdítő” és a „jégcsap” szavak egyesítésével, popsicle néven (ejtsd: popsziköl) szabadalmaztatta.

Vízipuska … a NASA mérnökétől
Magától értetődő, hogy a NASA szakemberei csupa fontos tudományos munkával töltik méregdrága idejüket. Elfoglalt ember Lonnie Johnson mérnök is, aki részt vett a Mars Observer nevű űrszonda megépítésében a NASA pasadenai laboratóriumában. Élete főműve mégsem ez lett, hanem a vízipuska.

1982-ben Johnson egy új típusú, freongáz helyett kizárólag vízzel működő hőszivattyún dolgozott. Amikor bekapcsolta a gépet, és a víz nagy erővel lövellt ki, a tudós félresöpörte a hőátadás problematikáját… Sokkal jobban kezdte érdekelni a módszer, amellyel hajszálpontosan lehet célozni a strandon.

Megalkotta hát a szivattyús vízipuskát, amelynek eladásából a következő évtizedekben egymilliárd dollár bevételre tett szert. Johnson az összeget nemes célra fordította: ebből finanszírozza cégét, amely azt kutatja, miként lehet hőenergiából jó hatásfokkal áramot fejleszteni és hogyan tehető hatékonyabbá az akkumulátorok energiatárolása.

Vote it up
162
Tetszett?Szavazzon rá!