Ha a gyerek igazán tehetséges

Zene, sport, matematika vagy tánc – bármely téren mutatkozik a kivételes adottság, mindenképpen támogatni kell

Amikor még gyermekpszichológusként dolgoztam, egyszer felhívott egy falusi általános iskola igazgatója, s azt mondta: – Képzelje, az egyik diákunk dolgozatot írt „Az atommag sajátosságai” címmel. A tanára egy kukkot sem ért belőle, de én sem.

Elmentem a Dorset környéki iskolába. Mark szeplős, vörös hajú, nyolcéves kisfiú volt, és állandóan folyt az orra. Először nem láttam rajta semmi különlegeset. Kölcsönadtam neki a zsebkendőmet, majd elkezdtük az intelligenciatesztet. – Mi a Mars? – kérdeztem. A vele egykorúak többsége erre azt felelte volna: „finom csoki”. Ő részletesen leírta a bolygót.

Meglepő gyorsasággal oldotta meg valamennyi tesztet, beleértve a matematikait is. Aztán rám nézett, mintha azt kérdezné, „nincs valami nehezebb feladat?”

Sok tehetséges gyerekkel volt már dolgom, de ez a fiú „nem illett a képbe”, legalábbis az intelligenciaszintjét tekintve.

Számos olyan esetet is láttam, amikor a gyerek valamilyen különleges – nem okvetlenül intellektuális – adottsággal bírt, ám a család és az iskola nem tudott mit kezdeni a tehetségével.

Ismertem egy fiút, aki nagyszerű mérnök lehetett volna. Huszonhárom éves korában találkoztam vele ismét. Autószerelőként dolgozott, és minden vágya az volt, hogy önálló műhelyt nyithasson. Nem tudtam szabadulni a gondolattól: mi lehetett volna belőle, ha a környezete ösztönzi.

Mark iskolájának igazgatójával megszerveztük, hogy a helyi középiskola egyik természettudomány-tanára külön foglalkozzék vele. A fiú azonban sok szempontból teljesen átlagos gyerek volt: barátokra vágyott, és nagyon szeretett játszani. Arra törekedtünk, hogy különleges képességei miatt ne rekesztődjön ki a közösségből, ezért javasoltuk, hogy álljon be cserkésznek, s egyelőre maradjon a régi osztályában, a vele egyidős gyerekek között.

Megkérdeztem a szülőket, mit gondolnak a fiukról. – Néha az agyunkra megy a lehetetlen kérdéseivel – mondta az édesanya mosolyogva –, de persze imádjuk.

Minden ezen múlik. A tehetséges gyereknek ugyanúgy szüksége van a szeretetre, mint bárki másnak. Markot az édesapja tanította meg sakkozni. A fiú azóta jeles diplomát szerzett Cambridge-ben, most a saját számítástechnikai cégének elnöke, nős, és két gyermek boldog édesapja.

A becslések szerint minden 25. gyermek rendelkezik valamely különleges adottsággal a tudományok, a művészetek vagy a sport terén. Ez a tehetség sokszor lappang, tehát fel kell fedezni és elősegíteni kibontakozását, mint Karen esetében is.

Mi a teendő, ha a gyerek kivételesen tehetséges?
• Adja meg neki a biztos családi hátteret! Teremtse meg számára a szükséges tárgyi feltételeket, gondoskodjon róla, hogy kapcsolatba kerüljön olyan emberekkel, akiktől tanulhat. De ne feledje: leginkább szülői szeretetre van szüksége.

• Szellemileg kiemelkedő képességű gyerek esetében kérje nevelési tanácsadó segítségét! Sok ilyen gyerek unatkozik. Pontosan tudni kell, miben tehetséges a gyerek, mert csak így lehet a számára megfelelő oktatási formát kiválasztani.

• Tartson kapcsolatot az iskolával! Érje el, hogy a gyerek mindig kapjon személyre szabott, képességeihez mért külön feladatokat.

• Térképezze fel a lehetőségeket! A gyerekkel együtt menjen el a szóba jöhető iskolákba, hogy meggyőződhessenek arról, valóban megfelel-e az ő egyéni igényeinek. Legalább ilyen fontos, hogy jól is érezze ott magát.

• Segítse hozzá a gyereket ahhoz, hogy széles baráti és érdeklődési köre legyen! Ez a biztosíték, hogy az esetleges későbbi csalódást majd átvészeli.

A tizennégy éves lány búskomor volt, és nem igazán tündökölt az iskolában. Ikertestvéréről viszont megtudtam: okos és népszerű.

Karen behúzott nyakkal, félszegen egyik lábáról a másikra állva várt engem, látszott, nem sokra tartja önmagát. Gyönyörű gesztenyebarna haja, hatalmas barna szeme volt. Amikor már egy kicsit feloldódott, elbűvölően mosolygott. Felfigyeltem a művészi érzékre utaló, hosszú ujjaira.

Elmondta, hogy utálja az iskolát, csak a rajzórát szereti. Elmentem az iskolájába, s a tanára megmutatta nekem Karen rajzait. Csupa szín, csupa eredetiség volt mindegyik.

Arra kértem a tanárt, adjon neki külön feladatokat és biztassa. – Meg kell erősítenünk az önbizalmát – tanácsoltam. Karen szüleinek pedig javasoltam, hogy vegyenek rajztömböt és vízfestéket a kislánynak. – Nagyon tehetséges – mondtam nekik.

A nevelési tanácsadóra sokszor hárul az a feladat, hogy rávegye a felnőtteket, nézzék más szemszögből a gyereket. Ezt követően Karent is többre becsülték a szülei, tanárai pedig jobban bíztak benne. Ami még fontosabb, Karen kezdett bízni önmagában.

Nem könnyű tehetséges gyereket nevelni. Útjának egyengetése időigényes, sok energia és elszántság szükségeltetik hozzá.

Saját tapasztalataim is ezt támasztják alá. A legkisebb lányomról, Sallyről hétéves korában derült ki, hogy tornából kimagasló tehetség. Tizenévesen a brit tornászválogatott tagja lett, és elnyert egy moszkvai ösztöndíjat.

Mindez azzal járt, hogy hetente hat edzése volt, és rengeteget utazott versenyekre. Ügyelnünk kellett rá, hogy az ő sikerei miatt a másik két gyerekünk ne szoruljon háttérbe, miközben neki megadunk minden gyakorlati és érzelmi segítséget. Oroszországban a talajgyakorlata után azt mondták, hogy rossz a kéztartása. Hetekig tartott, mire meggyőztük, hogy igenis jó a kéztartása.

Egyszer társaságban beszélgettem egy úszóbajnok édesanyjával. A kislánynak minden áldott nap valami hátborzongatóan korai időpontban kellett felkelnie, hogy odaérjen az edzésre az uszodába. – Végigcsinálná ezt még egyszer? – kérdeztem a mamától.

– Én nem – felelte –, de a lányom igen, és csak ez számít.

A tehetséges gyerek igazi kihívást, sok fejtörést és kemény munkát jelent. Időnként megcsap bennünket a csoda szele, tágítja látókörünket, átrendezi életünket. Általa belekóstolhatunk a zsenik világába. Megérdemli, hogy megtegyünk érte minden tőlünk telhetőt.