Hajtsa fel...

Vendégváró hangulat, újraéledő borkészítési hagyományok: Beaujolais kitárja kapuit a világ előtt. Fedezze fel velünk ezt a rejtett kincset!

Kapcsolódó cikkek

Tiszta időben – mondja vidéki házának konyhájában Julien Sunier borász – a tornácunkról látni lehet a Mont Blanc-t.

Ezt nehéz elképzelnem. Beaujolais-ban vagyunk, szelíd dombok és takaros falvak vidékén Kelet-Közép-Franciaországban, több mint 160 kilométerre az Alpoktól. Ráadásul február van, a levegőben érezni, hogy bármikor havazhat. A Sunier kocsifelhajtóját beburkoló ködben alig tudom kivenni a bérelt autómat, amellyel ott parkoltam le.

De eshet nyugodtan. A ház, amely egyben Sunier borászata is, nagyon barátságos, és Sylvie, Sunier felesége sertéssültet készített ebédre mustáros kelbimbóval és bakszakállal.

A 37 éves Julien Sunier a beaujolais-i bortermelők új generációjának élvonalához tartozik, akik egy csapásra megváltoztatták az említésre sem méltó borairól „nevezetes” vidékről kialakult képet. Az ő borai üdítőek, mint a ropogós alma, lágyan gyümölcsösek, alkoholtartalmuk pedig olyan alacsony, hogy nyugodtan lehet inni az ebédhez, nem száll az ember fejébe délután.

Itt senki sem zeng dicshimnuszokat a pohárból felszálló aromákról, még a borászok sem. Az étkezés közepén járunk már, amikor egyáltalán szóba kerül a bor. A beszélgetés és nevetgélés közepette valaki belekortyol a poharába: – Hé, ez egész jó!

Ez a fajta könnyedség és közvetlenség Beaujolais védjegye lett. Míg a franciák egy része kifürkészhetetlen, sőt fellengzős arcát mutatja a külvilágnak, Beaujolais tárt karokkal fordul felé. A táj képe itt szelíd, akár egy akvarell. Idefelé jövet kis kecskefarmok és út széli vendéglők mellett haladtam el – fekete tábláikra krétával rótták fel napi kínálatukat.

Később Sunier társaságában elautózom Avenas városkába. Az út mentén, amely egykor a Lyont Boulogne-sur-Merrel összekötő római Via Agrippa része volt, áll a Miasszonyunk-templom. Eredete a 12. századba nyúlik vissza, s a középkori Franciaország egyik legszebb faragott oltárával büszkélkedhet – bár erre semmi sem utal a kisméretű táblán, amely a látogatókat a hely felé irányítja. Nem sok turista jár erre.

Szőlőskertek Fleurie környékén

Az oltár előtt állva elnézegetem Jézus és a tizenkét apostol figuráit.

A templomból egy bárba vezet az utunk, ahol egy férfi szívélyes öleléssel fogadja Sunier-t. – A polgármester – jegyzi meg vendéglátóm, miközben helyet foglalunk.

A régió társasági élete éttermekben, szabadtéri piacokon, városi tereken és kis boltokban zajlik. Ha az italmérésben feltűnik egy idegen, gyakori, hogy a helybéliek odalépnek az asztalához, és bemutatkoznak.

– Ha észreveszik, hogy üres a poharad, számíthatsz rá, hogy rögtön teletöltik – mondja Sunier. – Nem telik el fél óra, és mindenkit ismerni fogsz.
 

A második világháború előtt Beaujolais borait Franciaország legkiválóbbjai között tartották számon, de 1945-re a helyi gazdaság megrekedt. Így aztán a termelés – és a nyereség – növelése érdekében ipari módszereket és a hozamot megsokszorozó műtrágyát kezdtek alkalmazni. Ám a finom gamay szőlőfajta, a régió fő erőssége egyértelműen megsínylette ezt a bánásmódot, s az 1990-es évekre a beaujolais-i bor ízetlen, olcsó lőrévé silányult.

Nagyjából ekkoriban indította útjára úttörő mozgalmát Beaujolais-ban Marcel Lapierre olyan palackozott borokkal, melyek vegyszermentesen termesztett szőlőből készültek. Amikor Lapierre 2010-ben elhunyt, a stafétabotot fia, Mathieu, majd pedig Sunier és mások vették át. Apránként követőkre is szert tettek. Ma nem kevés látogató érkezik ide kifejezetten a bor miatt, hogy végül rabul ejtse őket a vidék.

Beaujolais-ban kevés a vezetett túra vagy a kiépített borkóstoló hely. A szervezett turizmusnak tett legnagyobb engedmény a Beaujolais borút, amely Lyontól lankás tájakon át vezet északra, Mâconba. A hivatalos logóval ellátott borút valójában kiterjedt úthálózat, amelyet olykor táblával jelzett szépséges gyalogösvényeken levágva lehet lerövidíteni.

Julien Sunier sokat tett Beaujolais jó hírnevéértEz a labirintus még GPS-szel is zavarba ejtő. Néhány napos, Y fordulókkal és visszakanyarodásokkal tarkított bóklászás után az útjelzésekkel mit se törődve beveszem magam a hegyek közé.

Magas fenyők és gránitsziklák között haladok át, a levegő szikrázik a reggeli frissességtől – így az Alpok nem is tűnik olyan távolinak. Leereszkedem Juliénas-ba, az ibolyaillatú boráról híres faluba, amelynek barlangszerű templomában valószínűleg mind a 850 helybéli elférne.

Azt hallottam, hogy az idevalósiak a reggelt egy pohár beaujolais-i borral kezdik. Amikor betérek a postahivatallal szemközti bárba, a pultnál ülő három ember éppen ezzel foglalatoskodik. Még csak fél tizenegy, de olyan szívélyesen üdvözölnek, hogy csatlakozom hozzájuk. Igen, mondom nekik erősen korlátozott franciatudásommal, most először vagyok Beaujolais-ban. Igaz, jobb lenne nyáron jönni ide; vagy mégsem, hiszen így pontosabb képet kapok Beaujolais-ról. Egyetértőn bólogatnak. – Sans maquillage – mondja egyikük. Beaujolais smink nélkül.

Az egyszerű fehérbor, amit iszom, a három kilométerre fekvő Pruzillyből származik. Innen alig tízpercnyi autóútra termesztik, készítik, árulják és fogyasztják. Nemcsak az íze jó, de érződik rajta, hogy nemes ital.

Kisvártatva Chiroubles-ba érek, ahol a régió leglágyabb, legillatosabb borai készülnek. Óvatosan hajtok át a hirtelen megnövekedett gyalogosforgalmon. Az évjáratok ünnepébe (Fête des Conscrits) csöppentem, egy kifejezetten beaujolais-i hagyományba – ilyenkor azok a falubeliek, akik olyan évben születtek, amelynek utolsó számjegye egyezik az aktuális évével – most 2013-at írunk, tehát valamilyen 3-ban –, hétvégi partit rendeznek az egész falunak.

Leparkolok, és követem a tömeget. Minden második-harmadik ember színes szalagcsokrot visel a kabátjára tűzve vagy a hajába kötve – az 1993-ban születettek zöldet, az 1983-as évjáratúak sárgát, és így tovább.

Jóval előttem kékszalagos hatvanasok (1953-as születésűek), tizenöten beállnak egy fotóhoz. – Kisfiúkoruk óta, tízévente ezt csinálják – mondja mellettem valaki büszkén. Van-e jobb módja annak, hogy számon tartsuk az évek múlását, mint tízévente egy fotó a városházánál?

Megszólal egy dob, majd egy másik. Egy asszony átöleli az édesanyját, aki az ötvenesek piros szalagját viseli. Egy csapat zöld szalagos húszéves megpróbál elénekelni egy dalt, de kísérletük nevetésbe fullad.

Más fesztiválokkal összevetve ez kifejezetten fesztelen. Nincs kocsikázás, nincsenek ételbódék, beszédek, nincs mulatozás. Talán ezért van az, hogy mindenki kellemesen elvegyül a tömegben, a totyogótól a szépkorúig. Nincs más, csak idő: idő a csevegésre, az elmélázásra, a léggömbkergetésre – ezzel foglalkozik egy kék ruhás kislány, míg egy magányos hópihe le nem száll az orrára. Ekkor megtorpan, s fölfelé mered, mintha arra számítana: a világegyetem rejtélyeire adott válaszok egyenest az égből szállingóznak alá.

Helybéliek bort kóstolnak a chiroubles-i szalagfesztiválon

Egész héten abban reménykedem, hogy sikerül elcsípnem Mathieu Lapierre-t és megkóstolnom a borait, különösen a 2009-es Morgont, amelyet apja, Marcel utoljára készített. Megbeszéljük, hogy utolsó itteni napom délelőttjén találkozunk Willié-Morgonban, a borászata előtt.

A Domaine M. Lapierre-hez érve mindent zárva találok. Percekkel később lestrapált autó pöfög be a kapun. Fiatal nő pattan ki belőle, piros svájcisapkája alól rakoncátlan fürtök kandikálnak ki: ő Camille, Mathieu nővére. – Az öcsém megkért, hogy vigyem el önt valahova.

Camille üzletet vezetett Brazíliában, felszolgáló volt Québecben, és sommelier-ként dolgozott Biarritzban. Úgy tervezi, előbb-utóbb hazatér, hogy az öccsével közösen vezesse a borászatot. – Én ide tartozom – mondja.

Miután leküzdünk pár hajtűkanyart, földszintes ház előtt állunk meg egy mellékutcában. Odabent egy fiatalember négyféle organikus kenyeret árul.

A középiskola befejezése után Aurélien Grillet arra vágyott, hogy valami igazán eredetit és értékeset adjon a szülővárosának. Egyik bátyja borász volt, a másik zöldséget termesztett. – Én a kenyér mellett döntöttem – magyarázza, így megnyitotta a Le Pain d’Aurét.

– Bárcsak minden kenyérnek ilyen íze lenne – mondja Camille. Megkóstolom. Már értem, miért akarta Mathieu, hogy látogassak el a pékségbe. Mire visszaérünk a kocsihoz, a vekni felét már eltüntettem.

Később Camille és én találkozunk Mathieu-vel és az édesanyjukkal, Lapierre asszonnyal, Marcel özvegyével, hogy megebédeljünk a Le Pré du Plat-ban, Cerciében. A vidék legjobb ételei még az itteni Michelin-csillagos éttermekben is egyszerűek és természetesek: roston sült csirke, hozzá bőven kucsmagomba és finom kenyér. A mai ebéd életem egyik legízletesebb élménye. Falatozás közben Mathieu elárulja, hogy hónapokon belül saját éttermet akar nyitni, hasonló stílusban.

Aztán visszavisz a borászathoz. Végre előbukkant a nap, s mi az udvaron állva kóstolgatjuk a borokat. Mathieu kinyit egy üveg 2009-es Morgont, s elmagyarázza, mennyire szereti, hogy oly nagyon különbözik a korábbi és későbbi évjáratoktól.

A kiszámíthatóság – a legsikeresebb üzleti modellek alapja – pont az ellenkezője annak, amire ő törekszik.

– A kenyér, amit a pék hétfőn süt, más, mint amit kedden fog sütni – mondja. – Már ha az illető igazi pék.

A 2009-es Morgon a legjobb Beaujolais, amelyet kóstoltam. El is kezdeném mondani, de Mathieu hárítón emeli fel a kezét. Nem akarja, hogy elemezzem. Csupán annyit szeretne, hogy igyam meg.

Úti tanácsok
Utazás Beaujolais-ba
: Beaujolais-t a legcélszerűbb autóval felkeresni; Párizstól délkeleti, Lyonból északi, Genftől nyugati irányban érhető el.

Szállás: Beaujolais északi peremén a parányi, de elegáns Saint-Amour-Bellevue-ben az Auberge du Paradis-nak kilenc, egyedi stílusú szobája van (kétágyasok 140 eurótól). A Château de la Barge Crêches-sur-Saône-ban egy repkénnyel befuttatott, 17. századi vidéki kastély úszómedencével és nagy belmagasságú szobákkal (kétágyas szobák 145 eurótól).

Borkóstolás: Előzetes bejelentkezés szükséges, mert senki sincs ott állandóan. Belépti díjat ritkán kérnek, a borok azonban elég olcsók ahhoz, hogy az ember egy palack megvételével fejezze ki elismerését. Cerciében a Voûte des Crozes (chanrion.nicole@wanadoo.fr) jó minőségű, hagyományos beaujolais-i bort kínál a régió kevés borásznőjének egyikétől. Az M. Lapierre Villié-Morgonban (informations@marcel-lapierre.com) a vidék legkiválóbbnak tartott borászata.

Étkezés: A La Poularde La Chapelle-de-Guinchay-ben a hagyományos ételekre specializálódott, amelyeknek a friss szezonális termények használata ad modern jelleget. A kétszemélyes vacsora (bor nélkül) 75 eurónál kezdődik. A Le Pré du Plat Cerciében kinézetre modern, de ételei háziasak. Helyi borokból gazdag a választéka. Egy kétszemélyes ebéd 40 eurónál kevesebbe kerül.

További információ: discoverbeaujolais.com.

Vote it up
343
Tetszett?Szavazzon rá!