Hallak téged!

Legyen őszinte! Ugye, önöknél is támadtak már kommunikációs problémák? Így fejlessze a párkapcsolatában a figyelem képességét

Négy évvel ezelőtt a francia házaspár, Catherine és Bernard Faidix párkapcsolati tanácsadóhoz fordult, mert javítani szerettek volna a kommunikációjukon. – Úgy éreztem, hogy a férjem nem hallgat meg, ő pedig panaszkodott, hogy túl erőszakosan követelem a figyelmét – meséli az 58 éves Catherine. – Jobbnak láttam, ha egy harmadik személyhez fordulunk segítségért.

A tanácsadásokon a házaspár megtanulta, miként viselkedjen higgadtabban, hallgassa nyitottabban a másikat egymás jobb megértésének érdekében. Azzal, hogy – terapeutával és terapeuta nélkül – kitartóan dolgoztak a kommunikációjukon, közelebb kerültek egymáshoz.

– A harmadik ember jelenléte engem türelmesebbé tett, a férjemet pedig bátrabbá, szókimondóbbá – meséli Catherine. – A kapcsolat megjavítása hosszú folyamat: rengeteg gyakorlást, türelmet és eltökéltséget igényel. De a dolgok jobbá tehetők, még akkor is, ha valaki már negyven éve él együtt a párjával.

Ha mondani akar valamit a társának, azt kívánja, hogy az csüngjön minden szaván. Gyakran mégis az az érzése, mintha a falnak beszélne, főleg, ha évtizedeket húztak le együtt. Magáról talán azt gondolja, kitűnő hallgatóság, ám ez aligha igaz. Valószínűleg ön is sokszor másutt jár, amikor a társa beszél. Ismerős?

– Mindenki szeretné, hogy odafigyeljenek rá – mondja Helen Ralston, a Nemzetközi Figyelem Társaság egyik vezetője. – Bár minden eszközünk megvan hozzá – fülünk, szemünk, agyunk és szívünk –, mégis kevesen vannak, akik valóban meghallgatják a másik embert. Odafigyelés helyett a legtöbben az alkalmat lessük, hogy végre előhozakodhassunk a magunk álláspontjával.

Az átlagember napjának 45–70 százalékát azzal tölti, hogy más embereket hallgat. Ám a 24 órából csak igen kevés minőségi időt tölt együtt a társával. A legtöbb pár átlag 9 percet tölt lényegi beszélgetéssel naponta. Ha nem vagyunk elég figyelmesek, nemcsak a napi pletykákról maradunk le, de azokról a finom jelzésekről is, amelyekből kiderülhet, hogyan érzi magát a másik, és mi az, ami közelebb hozhat minket egymáshoz.

– Odafigyelni nem tanítanak meg olyan alaposan, mint például olvasni – állapítja meg Kent Adelmann, a Malmői Egyetem tanára –, pedig a figyelem az, amit a kommunikáció során a leggyakrabban használunk.

Ha nem keresztülnézünk a társunkon, hanem figyelmesen meghallgatjuk, azzal megbecsüljük őt. Az odafigyelés tanulható, elmélyíthető képesség. Lássuk, hogyan.

Összpontosítson a pillanatra
Természetes dolog, ha beszélgetés közben olykor elkószálnak a gondolataink. Aki tudatában van ennek, az könnyebben legyőzheti a késztetést az elkalandozásra. A gond az, hogy a hallottakat gyorsabban fogjuk fel, mint amilyen sebességgel beszélünk.

– Az ember percenként 125–180 szót mond ki, meghallgatni azonban percenként akár 400-500 szót is képes – mondja Adelmann. – A hallgató tehát mindig előnyben van a beszélővel szemben. Ez a magyarázata annak, hogy miközben követjük, mit mond a másik, képesek vagyunk például azon töprengeni, mit főzzünk vacsorára.

Nem beszélünk, amíg dühösek vagyunk, mert az indulatoktól nem hallanánk meg, mit mond a másik

Van egy egyszerű, de fontos lépés, amit sokan elfelejtenek megtenni: ha tudatosul bennünk, hogy képtelenek vagyunk figyelni a másikra, amikor az beszélni kezd hozzánk, legyünk vele őszinték, és halasszuk el a beszélgetést. Később aztán kapcsoljuk ki a tévét, tegyük félre a telefont, és üljünk le beszélgetni. Ezzel megtiszteljük a másikat, és kifejezzük, hogy érdekel a mondandója.

– A társ a felnőtt élet legfontosabb kötődési figurája – mondja az Európai Pszichoterápiás Szövetség szóvivője, Annette Kreuz klinikai pszichológus, aki a spanyolországi Valenciában tart párterápiás foglalkozásokat. – Ez a személy biztos bázist jelent számunkra a világban, ám csak akkor, ha helyet és időt teremtünk rá, hogy igazán meghallgassuk egymást.

Idővel, ahogy egy kapcsolatban magától értetődővé válik a másik jelenléte, hajlamosak vagyunk hanyagolni a beszélgetést, és már messze nem olyan intenzív a figyelmünk, mint egykor.

– Pedig úgy kellene hallgatnunk egymást, mint a kapcsolat kezdetén – mondja Kreuz –, amikor mohón ittuk a másik szavait és minden apróságot megjegyeztünk. Az idő múlásával hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgyis tudjuk, mit akar mondani a társunk.

Közbeszólás nélkül
Előfordult már, hogy befejezte partnere megkezdett mondatát? Függetlenül attól, hogy valóban tudta-e, mit fog hallani, ezzel mintegy lehalkította, sőt kikapcsolta őt. Ha ez sűrűn megtörténik, a társa előbb-utóbb talán meg sem akarja majd osztani önnel a gondolatait.

– A másik félbeszakítása türelmetlenségből ered – mondja a virginiai író, Michael Nichols. – Többnyire nem meghallgatni akarjuk a másikat, hanem a lehetőségre várunk, hogy hangot adhassunk a saját gondolatainknak. „Igen-igen, értem!” – vágunk a szavába, és gyorsan előállunk egy saját történettel, hogy bizonyítsuk jártasságunkat az ügyben.

– Az emberek gyakran nem is tudják, hogy félbeszakították a másikat – teszi hozzá Ralston. – Kutatásom során párbeszédeket rögzítettem, majd a felvételeket visszajátszottam a kísérlet résztvevőinek. Rettentően megrökönyödtek annak hallatán, milyen gyakran félbeszakították a partnerüket, és még csak nem is sejtették, hogy ezt művelik!

Logikus, hogy ha felteszek egy kérdést, csendben ki kell várnom, míg a másik átgondolja és válaszol

Az 59 éves Kimberly West komoly erőfeszítések árán tanulta meg féken tartani azt a rossz szokását, hogy állandóan félbeszakítja az élettársát. Beszélgetés közben tudta ugyan, hogy a párja épp a gondolatait gyűjti össze, mégsem tudta megállni, hogy közbeszóljon. – Bosszantott a saját viselkedésem, elvégre kommunikációt tanítok – meséli West. – Logikus, hogy ha felteszek egy kérdést, csendben ki kell várnom, amíg a másik megemészti és válaszol. A gyakorlatban mégis olyan nehéz várni! Amióta tudatosan odafigyelek erre, a barátom azt mondja, biztosabb benne, hogy szeretem és tisztelem őt.

Csak hallgatni
Ha a társa meg akar osztani önnel valami fontosat, figyeljen rá! Ne adjon tanácsot, ne hangoztassa a véleményét és ne jöjjön anekdotákkal!

– A legtöbb ember nem azért hallgatja a másikat, hogy megértse, hanem hogy reagáljon – véli Nichols. – A beszélgetés így pingpongmeccs: ide-oda röpködnek a meglátások, és egyik fél sem érti igazán a másikat.

Sokan anélkül osztanak tanácsot, hogy a másik igényelné. – Holott a legtöbbször csak meghallgatásra vágyunk – mondja Ralston. – Amikor alkalmunk nyílik rá, hogy olyasvalakihez beszéljünk, aki valóban figyel, rájövünk: a legjobb hallgatóság az, aki által meghalljuk saját magunkat.

Szelíden vitázni
Fontos kapcsolat nemigen létezik viták nélkül. Ritka viszont, akinek vita közben nem okoz nehézséget, hogy figyeljen a másikra.

– Mindkét vitázó fél úgy véli, hogy a véleménye, viselkedése, a helyzetről alkotott felfogása helyes, és erről feltétlenül meg kell győznie a másikat – állítja Guy Bodenmann klinikai pszichológus, a Zürichi Egyetem tanára. – A konfliktusok nélkülözhetetlenek, akár a só a leveshez. Fontos, hogy a párok vitázzanak, de az is, hogy ezt kellő tisztelettel tegyék.

Kényes kérdéseket csak akkor szabad megvitatni, ha elég időt hagytunk magunknak és a másiknak a lenyugvásra. – Ha mindkét fél ideges, lehetetlen a konstruktív beszélgetés – teszi hozzá Bodenmann.

A texasi Anna Russell 57 éve tartó házassága során megtanulta, hogy neki és a férjének, Gene-nek egyáltalán nem szabad kommunikálniuk, ha dühösek. – Az indulatoktól nem halljuk, mit mond a másik – jelenti ki a 76 éves Anna. – Akkor ülünk le beszélgetni, ha lehiggadtunk.

Mi van akkor, ha valaki folyton úgy érzi, hogy a másik nem figyel? – A probléma hátterében gyakran az az érzés húzódik meg, hogy nincs elég érzelmi kapcsolatunk a másikkal – mondja Jette Simon, a koppenhágai Érzelemközpontú Terápiás Intézet klinikai pszichológusa.

Ha beszél az érzéseiről, az mindkettejüknek segíthet abban, hogy értőn figyeljenek egymásra. – Ez gyakorta újdonság a párok számára. Az elfojtott düh és frusztráció nagyrészt a sebezhetőségünkből fakad – magyarázza Simon. – Ha azonban a társunk kimutatja a saját sebezhetőségét, s rádöbbenünk, hogy ő is sérülékeny, könnyebben lecsillapodnak az indulataink, és jobban oda tudunk figyelni rá.

Az együttérzés kimutatása
Ha izgalmas hírt közlünk vagy felháborodásunknak adunk hangot, de a másik közönyösnek tűnik, úgy érezzük, nem számítunk neki. Legközelebb képzelje magát a társa helyébe és hallgassa meg őt figyelmesen, hogy megfelelően reagálhasson.

– Minél többet elárul a beszélő a legbensőbb érzéseiről (arról, hogy miért nehéz vagy fájdalmas számára a helyzet), annál könnyebb együtt érezni vele – mondja Bodenmann.

Nem verbális reakcióink éppolyan fontosak lehetnek, mint a szavaink. – Nem elég mondanunk, hogy intellektuálisan felfogtuk a másik közléseit, ki kell mutatnunk, hogy „érzelmileg is értjük” őt – véli Adelmann. – Egy könnycsepp vagy egy érintés sokszor minden szónál többet mond.

Hátrább az egóval
Szeretne jobb hallgatósággá válni? Kérjen segítséget! – Kérdezze meg a partnerét, mit kellene másképp csinálnia – javasolja Kreuz –, és ő meg fogja mondani. Például így: „Az egyetlen dolog, amit ki nem állhatok…” Vagy így: „Ülj le velem az asztalhoz és nézz rám!”

Ha ön nagyon bőbeszédű, a társa nehezen jut szóhoz. Bátorítsa, hogy beszéljen, s hallgassa őt figyelmesen.

– Mondja el neki, hogy miként értelmezze a szavait, majd hagyja, hogy bővebben kifejtse a gondolatait – javasolja Nichols. – Mondja például: „Szóval úgy érted…”, és némi szünet elteltével nyomatékosítsa: „Ó, már világos.” Ezzel további beszédre ösztönzi őt. A módszer igen jótékony hatású.

– Amikor elakadok, mert valami nem működik tovább, segítségemre lehet, ha a társam rámutat, hogy megrekedtem – mondja a francia Catherine. – Megváltoztathatja a nézőpontomat… ezt látva pedig ő maga is hajlandó lesz változtatni.

Vote it up
99
Tetszett?Szavazzon rá!