Hanoi lendületben

Vietnam több mint ezer éves fővárosa, ez a nyüzsgő metropolisz szinte észrevétlenül olvasztja egybe a régit és az újat

Kapcsolódó cikkek

Ne essen pánikba, ne fusson! – szól rám valaki halkan a hátam mögül, németül. – És semmiképp se gondolja meg magát. – Habozok. Át kellene kelnem ugyanis Hanoi óvárosának forgalmas utcáján, a Dinh Tien Hoang úton. Mindkét irányban folyamatosan áramlanak a motorkerékpárok, riksák és időnként egy-egy városi terepjáró.

A német arra a tényre utalt, hogy aki meggondolja magát, ahogy egy szarvas teszi, azt összelapítják. Óvatosan, de céltudatosan kell átnavigálni magunkat a forgalmon.

Az okostelefonomon és néhány váltás ruhán kívül nem sok egyéb volt nálam, amikor megérkeztem Vietnamba. Az volt az elképzelésem, hogy keveset költök, az egzotikumra összpontosítok, és kipróbálok valami újat. Eltökéltem, hogy egy hét alatt annyit nézek meg Hanoiból, amennyit csak lehet, és inkább a felfedezői ösztöneimre hallgatok, mint az útikönyvekre.

A segítőkész némettel az oldalamon átjutok a körút túloldalára. A járművek sora kettéválik körülöttünk, mintha körbefolyna bennünket. Furcsa módon senki nem dudál, miközben átérünk a Hoan Kiem-tó felőli oldalra. – Kösz szépen! – fordulok hátra, de a német addigra már eltűnt.

A Hoan Kiem-tó a 2,7 milliós észak-vietnami város szívében terül el. Nevének jelentése – „a visszaszerzett kard tava” – arra a fegyverre utal, amelyet a legenda szerint egy óriás teknős adott Le Loi tábornoknak, hogy kiűzhesse a kínai hódítókat a 15. században. A tó sötétzöld vizét ma is teknősök népesítik be.

Emberek sétálnak a város szívében elterülő Hoan Kiem-tó hídján

A város 2010-ben ünnepelte ezeréves fennállását. 1010-ben történt, hogy az ország uralkodója, Ly Thai To fővárosnak tette meg. Nézem a sok-sok reggeli tajcsizó mozgását a parton, meg a lelkes testedzőket, akik úgy tollaslabdáznak, hogy a lábukat használják ütő helyett. Tizenéves lányok pózolnak a fényképezéshez egy festett tigris előtt a Ngoc Son szentély bejáratánál. Hívek égetnek füstölőrudacskákat a feljebb lévő sziklákon.

Szállodám, a Queen felé visszatérőben a Hang Be utcán haladok, ahol egy sátorvászonnal fedett „vizes piacot” találok. Meglepődve fedezem fel, hogy a számos garnélarák-, tintahal-, kagylófajt és angolnát élve tartják az egymás mellett sorakozó tartályokban. Egy magas sarkú cipőt viselő nő a robogóján érkezik. Az angolnákra mutat, mond néhány szót, aztán nézi, hogyan nyitják fel és filézik ki a hosszú halat, majd utána vastag papírba csomagolják. Átveszi a csomagot, és elpöfög.

– Vegye meg élve! Főzze meg! – kiáltja a halárus vietnami nyelven.

Egy pékségben elfogyasztok valami kifliféleséget, s így erőt gyűjtve felpattanok egy motortaxi hátsó ülésére. Így igazán élmény Hanoi – darázsként körbedongom egy viharvert Vespán. A sofőr az Irodalom Templománál, egy több évszázados egyetemnél tesz le. A templom most turistalátványosság, tiszteletadás Konfuciusznak és Hanoi ősi kultúrájának. Békés és nem e világi, egy sor egymáshoz kapcsolódó udvar köré épült.

A 6. században épült Tran Quoc pagodaTeknős formájú sztélék mellett haladok el, amelyekbe nagyra becsült egykor itt végzettek nevét vésték 1442-től kezdve. Elhaladok a Mennyei Világosság Kútja előtt, át a Nagy Siker Kapuján, a Ceremóniák Nagy Háza körül, majd be a felsőoktatás termébe. A diákok és látogatók itt letérdelnek, imádkoznak, és kisebb adományokkal tisztelik meg három korai király keményfa szobrát, valamint egy tiszteletre méltó rektor bronzszobrát. Ez a hely a jelek szerint a tanulás egyfajta temploma.

Úgy döntök, hogy ezután a klasszikus francia gyarmati stílusú Sofitel Legend Metropole Hotelt keresem fel. A szobaárak messze felülmúlják az én „utazz olcsón” költségvetésem kereteit, de a szálloda „Hanoi utcai büféjé”-ben elfogyasztott svédasztalos ebéd kifejezetten olcsó. Rákhúsos spárgalevessel és párolt tintahallal kezdem, a folytatás párolt garnélarák zsázsalevélben, aztán citromfüves tengeri sügérrel rakom meg a tányéromat, amire az kerül, amit bájos kiszolgálóm passiógyümölcs- (maracuja-) mártásnak nevez.

– Olvasta A csendes amerikait? – kérdezem a kiszolgálót, arra a nem kellően méltányolt Graham Greene-regényre utalva, amely a vietnami háború kezdeteiről szól.

– Nem az egészet – feleli mosolyogva. – De tudom, hogy a szálloda régi szárnyában íródott.

A sárkánygyümölcsből és mangosztánból álló desszert fogyasztása közben megmutatom az oldalt, amit éppen olvasok. Elfelejtettem magammal hozni a saját példányomat, de nem számít; egy idegenforgalmi tanulmányait folytató, kitartó diák valahogy mindennap megtalál, és egy kosárra való fénymásolt anyagot hoz nekem, köztük Greene klasszikus művét.

Másnap reggel a Hoa Lo börtön felé indulok. A Hoa Lót a francia gyarmati kormány építtette az 1800-as évek végén a vietnami foglyok számára, és később, a vietnami háború idején az amerikai hadifoglyoknak „adott otthont”, akik Hanoi Hiltonnak nevezték. Ami megmaradt a börtönből, az most múzeum. A hangsúly a francia megszállásra helyeződik – képsorokon látható, ahogy a francia börtönőrök vizes hordókban kínozzák vagy botokkal és husángokkal verik a hazafiakat, a bábuk pedig bilincsbe vert vietnamiak. A kiállítás egy része bemutatja az „amerikai háborút”, ahogyan itt nevezik, és látható a videofelvétel, amelyen a korábbi amerikai védelmi miniszter, Robert McNamara bocsánatot kér a konfliktusért. Ezután a Vietnami Hadtörténeti Múzeumot keresem fel, ahol fiatal vietnami nők pózolnak fényképezkedéshez egy háborús időkbeli amerikai Huey helikopter szántalpán.

A Vietnami Hadtörténeti Múzeum kiállítási tárgyai között egy lelőtt és lezuhant repülőgép roncsai láthatók

Ha belegondolunk, hogy mintegy hárommillió vietnami halt meg a harcok során, igen figyelemre méltó, hogy a helybeliek túltették magukat az amerikai háborún. A „ne nézz vissza!” szemlélete mintha szerves része volna e sokat átélt város levegőjének.

E komor látnivalók közül a legnépszerűbbet tartogatva utolsónak, másnap a Ho Si Minh Mauzóleumba megyek. A Ho apóként ismert marxista vezető 1945-ben lett Észak-Vietnam elnöke, harcolt a japánok, a franciák és az amerikaiak ellen.

Reggel 8-kor több százan állnak sorba a kapu előtt, a buszokból pedig fehér inges, vörös nyakkendős iskolások szállnak ki a Ba Dinh tér minden pontján.

Odabenn Ho Si Minh egy üvegtárlóban fekszik. Mindannyian csöndben haladunk el mellette, rápillantunk felfúvódott tetemére. Kissé hátborzongató, ezért távozom, és a Green Tangerine (Zöld Mandarin) vendéglőbe menekülök, vissza az Óvárosba. Örömmel nyugtázom, hogy az ösztöneimre hallgatva járom ezt az elragadóan elletmondásos várost, ahol a látogató a háborús emlékekben ugyanúgy dúskálhat, mint a tenger gyümölcseiben, mégpedig úgy, hogy szem előtt tartja: „ne nézz vissza”, de ugyanakkor „ne felejts”.

A Hanoi óvárosában lévő Szent József-katedrális előtti térA Hanoiban, a kis üzletek városában töltött utolsó teljes napomon vásárolgatni indulok. Veszek fél tucat gyönyörű csíkos selyempizsamát, darabját 18 dollárért (kb. 4 ezer forint). Veszek lakkozott vázákat, bikaszarv ékszereket, gyönyörűen hímzett pénztárcákat, amelyeket a hegyi törzsek készítenek – annyi „Made in Vietnam” holmit, hogy a hotel igazgatójától azt kérdezem, hol vehetnék bőröndöt, amibe beletehetném.

– Felhívom a barátomat – mondja. Órák múlva megérkezem a barát boltjába. Kinyitja az ajtót, álmosan dörgöli a szemét, aztán az emeleti raktárba vezet, amely tele van puha táskákkal és kemény bőröndökkel.

– Ezekből szeretnék egypárat – mondom.

– Darabja negyven dollár.

– Tizenöt – vetem ellen.

Nyílik az ajtó. A felesége lép be köntösben. – Harminc dollár – veszi át a szót.

– Huszonöt – mondom én.

A férfi nyomogatja a gombokat a számológépén, és a végösszeget megmutatja a feleségének, aki elmosolyodik. – Rendben!

Egyszer csak meglepett sikoly hallatszik. Zavarba jött 13 éves lányuk az, akinek vékony uborkaszeletek borítják az arcát. Mi, szülők, nevetünk.

A lány a fürdőszobába menekül, majd visszatér, és mindkét kezével mutatja a Nixon-féle V jelet.

Ártatlan pillanat ez. „Az ártatlanság egyfajta őrültség”, írta Graham Greene. Hanoiban töltött hat napomon jutott egy kicsi mindkettőből, és mindenképp megérte.

Vote it up
298
Tetszett?Szavazzon rá!