Hasznos hatások

Az alternatív gyógymódok manapság már nem számítanak különlegességnek. Az alábbi ötöt például a legjobb orvosok is alkalmazzák

Tavaly néhány hónapig furcsa tüneteim voltak: szívdobogás, álmatlanság és levertség, amelyet erős kimerültség követett. Néhány vérvizsgálat után a nőgyógyászom végül előkapta a recepttömbjét, és felírta rá nekem egy ősrégi gyógynövény nevét. Ebben két dolog volt különös. Az egyik, hogy a gyógynövény – az álombogyó (farkascseresznye) – használt. A másik pedig az, hogy egy floridai kertvárosban praktizáló orvosom gyógynövényt javasolt!

Nem az én orvosom az egyetlen azonban, aki át-átlép a hagyományos orvoslás határain. Miközben sok orvos változatlanul kételkedik, a Harvard Egyetem egyik nemrégiben elvégzett felméréséből az derült ki, hogy a megelőző évben az orvosok hatmilliónál több amerikainak javasoltak valamilyen gyógyszermentes, szellemi-testi gyógymódot. Az Amerikai Kórházszövetség szerint pedig az ország kórházainak több mint egyharmada kínál komplementer (kiegészítő) gyógyítást.

Kíváncsiak voltunk rá, hogy miért. Ezért olyan elismert orvosokat kerestünk fel, akik néhány gondosan megválasztott gyógymódban annyira bíznak, hogy a saját betegeiknél is alkalmazzák őket. Megkérdeztük tőlük, hogy melyeket és miért.

Irányított imagináció a műtét utáni felépülés felgyorsítására
Dr. Gulshan K. Sethi, az Arizona Health Science Center szív- és mellkassebésze, az Arizona College of Medicine tanára
Ezért alkalmazom: – Ha megláttam (a komplementergyógyász-guru) Andrew Weilt a kórház előcsarnokában, ügyet sem vetettem rá, mert tudománytalannak tekintettem az elképzeléseit. Amikor azonban a feleségemnél súlyos autoimmun bőrbetegség alakult ki – olyan volt, mintha másodfokú égési sérülések borították volna az egész testét –, éppen a dr. Weil által javasolt, növényekből és gyógynövényekből készült szerek, a biofeedback és a hipnózis javítottak az állapotán. Miután elkezdtem ismerkedni a test és a lélek egységére összpontosító szemlélettel, felkeltette az érdeklődésemet az irányított imagináció (képfelidézés). Egy hangfelvétel vagy egy előre meghatározott forgatókönyv segít felidézni vagy elképzelni valami olyan eseményt – például, hogy az ember immunrendszere megtámad egy tumort –, ami segíthet a gyógyuláshoz vezető reakcióban. Komoly vizsgálatok kimutatták, mennyire hatékony tud ez lenni a szívműtét előtt álló betegeimnél. Ha valaki elképzeli magát felgyógyulva, annak fizikai jelei is vannak, például lassul a szívverése üteme és felgyorsul a gyógyulás. Magam is alkalmaztam az irányított képfelidézést nemrég, amikor térdprotézist kaptam, és azt hiszem, ez hozzájárult ahhoz, hogy már órákkal a műtét után képes voltam egy rövid sétát tenni.

Mennyire erős a bizonyíték? Eddig csak néhány komoly kísérletet végeztek, de az eredmények ígéretesek. Az irányított imagináció csökkenti a műtött betegek fájdalomcsillapítók iránti igényét, és lehetővé teszi, hogy hamarabb hagyják el a kórházat.

Segíthet még: a stressz hatására rosszabbodó egyes betegségekben, amilyen az asztma és a migrén.

Hat szabály, hogy jól használhassa a komplementer gyógymódokat
Először beszélje meg az orvosával. Mindig számoljon be háziorvosának arról, milyen gyógynövényt vagy étrend-kiegészítőt szed, mert némelyik kölcsönhatásba lép a gyógyszerekkel.

Keressen bizonyítékot. A laikusok ajánlásai még nem elegendők. Az eligazodásban segíthet a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének honlapja.

Figyeljen fel a gyanús részletekre. Ha túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, akkor feltehetően nem is az. Vannak problémák, amelyeket az orvostudomány eddig nem tudott megoldani, mint például az Alzheimer-kór.

Kérjen referenciákat. Aki jogszerűen praktizál, fel tudja mutatni a képzettségére vonatkozó és magyar felügyelő szervek által ellenjegyzett tanúsítványokat, és hajlandó együttműködni orvosával. 

Válassza ki okosan a gyógynövényeket és étrend-kiegészítőket. A címkén rajta kell lennie az összetevők listájának, a napi fogyasztásra ajánlott mennyiségnek és a lejárati időnek. De ne feledje, hogy ezekre a termékekre nem vonatkozik olyan szigorú szabályozás, mint a gyógyszerekre. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI ) weboldalán havonta frissített negatív lista találhat azokról a növényekről, amelyek alkalmazását étrend-kiegészítőkben nem javasolják. 

Vegye tudomásul a korlátokat. A komplementer medicinának valóban csak kiegészítő szerepe lehet: csak a tudományos alapokon nyugvó konvencionális gyógyítás mellett alkalmazható. Nem helyettesítheti az orvoshoz fordulást.

A Reader’s Digest Gyógyító erők a természetben című kézikönyve áttekintést ad a gyógynövényekről, az étrend-kiegészítőkről, az alternatív gyógymódokról és tanácsokat a megfelelő szakember kiválasztásához. További információ: rdshop.hu.

Akupunktúra a fájdalom enyhítésére
Dr. Loonie Zeltzer, a Los Angeles-i Mattel Gyermekkórház gyermekgyógyászati fájdalom-programjának igazgatója és az UCLA David Geffen Orvostudományi Egyetemének tanára
Ezért alkalmazom:
– Az idült fájdalommal küzdő emberek gyakran tapasztalják, hogy minél tovább tart a fájdalom, annál nehezebb kezelni. Az akupunktúra az általam alkalmazott számos módszer egyike. Nem tudjuk, pontosan hogyan működik, de kimutatták, hogy megemeli a jó érzést keltő szerotonin és az endorfinok szintjét, és valószínűleg csökkenti az agy fájdalomérzékelő részeinek aktivitását. Az akupunktúrát a fájdalommal küzdő betegek többségének javaslom, kivéve azokat, akik nem bírják a tűket.

Mennyire erős a bizonyíték? A kutatási eredmények vegyesek. Tavaly júniusban az Institute of Medicine közzétette, hogy egyes vizsgálatokban a „placebo” akupunktúra (melynek során nem akupunktúrás pontokon szúrnak valakit) ugyanolyan hatékony, mint a valódi – a jelek szerint mindkettő enyhíti a fájdalmat.

Segíthet még: enyhítheti a poszttraumatikus stressz szindrómát. Növelheti a lombikbébiprogramban részt vevő nőknél a terhesség esélyét.

Jóga a depresszióra és a szorongásra
Dr. Patricia Gerbarg, a New York Medical College pszichoanalitikusa és klinikai adjunktusa
Ezért alkalmazom: – Akkor kezdtem érdeklődni a komplementer gyógyászat iránt, amikor a gyógyszerek nem tudták helyreállítani az egészségemet egy súlyos Lyme-kór után. Segített viszont felépülni az a gyógynövény, amelyet pszichiáter férjem adott, aki ért a világ minden tájáról származó gyógynövényekhez. Aztán hallottunk egy előadást a jóga hatásáról a depresszióban, és elhatároztuk, hogy végzünk némi kutatást. Megállapítottuk, hogy a jóga légzőgyakorlatai főleg a közepes depresszióban szenvedőknek jók, de még a súlyosabb eseteknél is hasznosak. A percenként nagyjából öt egyenletes be- és kilégzés a jó. Úgy véljük, a levegőcsere jelzést küld a bolygóidegnek, mely azt tudatja az aggyal, hogy a test ellazul, tehát az agy is megnyugodhat. Ennek eredményeként csökkennek a stresszreakciók, illetve helyreállnak azok a működések, például az emésztés, amelyet az idegrendszer gátol, ha nagyon stresszesek vagyunk. Ennyire összetett hatást nem lehet gyógyszerekkel elérni.

Továbbra is felírok gyógyszert azoknak a betegeknek, akiknek arra van szükségük. De azt tapasztaltam a gyógyszerre vagy pszichoterápiára nem reagáló, depressziós, szorongásos, sőt még poszttraumatikus stressz szindrómás embereknél is, hogy az állapotuk javult, ha ilyen légzőgyakor-latokat végeztek naponta kétszer húsz percen át.

Mennyire erős a bizonyíték? Összehasonlító vizsgálatok azt mutatják, hogy a jóga hatással van az agyműködésre. A jóga hangulatra gyakorolt hatását csak kis esetszámú vizsgálatok értékelték, de az egyik eredménye különösen biztató. Amikor a 2004-es délkelet-ázsiai cunami túlélői elsajátították a jógalégzés egy változatát, a depressziós pontértékük 90 százalékkal csökkent, míg menekülttáborbeli más társaiknál nem jelentkezett érdemleges javulás.

Segíthet még: álmatlanság, magas vérnyomás, asztma és hátfájás esetén.

Hipnózis az irritábilis bél szindróma csillapítására
Dr. David Spiegel, a Stanford Orvosegyetem pszichiátere és tanára
Ezért alkalmazom: – Szintén pszichiáter édesapám úttörő munkát végzett a hipnózis terén. Még orvostanhallgatóként hipnózist alkalmaztam egy asztmás tizenévesnél, aki fulladozott, és perceken belül majdnem normálisan kezdett lélegezni.

A kórház vezetősége vagy három napig azon vitatkozott, hogy valami veszélyes dolgot műveltem-e. Én viszont rájöttem, mennyire hatékony ez a módszer. Mostanáig mintegy kilencezer, a legkülönfélébb problémákkal küszködő betegnél alkalmaztam hipnózist, a fóbiáktól kezdve az irritábilis bél szindrómáig (IBS). A hipnózis annyival biztonságosabb számos gyógyszernél, hogy úgy vélem, széles körben javasolni kellene. Igaz, az emberek körülbelül 20-30 százaléka nem hipnotizálható.

Mennyire erős a bizonyíték? A hipnózis, akárcsak a jóga, aktivál bizonyos agyterületeket, miközben más területeket gátol. A terápia egyes betegségekre gyakorolt hatását értékelő vizsgálatok száma túl alacsony volt a biztos következtetések levonásához.

Segíthet még: fóbiák, fogyás és hőhullámok esetében.

Étrend-kiegészítők rákbetegek segítésére
Dr. Gary E. Deng, a New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákközpont belgyógyásza
Ezért alkalmazom: – Kínában nőttem fel, ahol magától értetődő a gyógynövények és teák használata gyógyszerként. De nyugati típusú orvosképzést kaptam, s amikor azt kérdezik tőlem a betegeim, segíthetnek-e a kiegészítők, azt válaszolom, hogy az esetek zömében nincs egyértelmű bizonyíték, sőt egyes kiegészítők akár még árthatnak is. Egyes étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos kutatások azonban elég biztatók ahhoz, hogy mérlegelni lehessen ezek orvosi felügyelet melletti alkalmazását. A kemoterápia mellékhatásaként például néha súlyos idegkárosodás következik be. A fájdalom, a bizsergés és a tűszúrásérzet olyan mértékűvé válhat, hogy a kemót abba kell hagyni – egyes kutatások eredménye viszont arra utal, hogy az alfa-liposav (alpha lipoic acid, ALA) nevű étrend-kiegészítő ilyenkor segíthet. A Coriolus versicolor gomba kivonatának fogyasztása fokozhatja a kemoterápiás gyógyszerek hatékonyságát.

Mennyire erős a bizonyíték? Az ALA és a C. versicolor kivonatok hatékonyságára vonatkozóan több a bizonyíték, mint sok más kiegészítő esetében. Vannak jelek (egyértelmű bizonyítékok viszont nincsenek) arra, hogy a D-vitamin és a zöld tea csökkentheti egyes rákfajták kockázatát.

Segíthet még: az ALA csökkenti a cukorbetegséggel járó idegkárosodás okozta fájdalmat; a zöldtea-kenőcsöt az amerikai közegészségügyi szakhatóság jóváhagyta a nemi szervek szemölcsének kezelésére; a D-vitamin pedig segíthet a krónikus fájdalom enyhítésében.