Hidakat épít, életeken változtat

A svájci Toni Ruttimann 19 évesen elhatározta: annak szenteli az életét, hogy sajátos módon segítsen másokon

Kapcsolódó cikkek

Kezében villáskulccsal, húsz méter magasban egyensúlyozva egy félkész függőhíd tetején Nyugat-Mianmarban Toni Ruttimann elemében van. Ez a rendkívüli ember, aki önerőből lett hídépítő, s akit egy tucat országban egyszerűen csak „a Hídépítőként” ismernek, éppen a falu lakosainak segít a sáros, barna Daga folyó fölött átívelő 105 méter hosszú híd felállításában.

A nap az arcába süt, s a 47 éves svájci férfi letörli a verítéket a homlokáról, majd végigsiet egy keskeny, 2,5 méter hosszú pallón a felfüggesztő kábelek mentén, hogy egyenként meghúzza a kábelsarukat, amitől a híd formát ölt.

Eközben a falubeliek, akik már hetek óta segédkeznek a híd építésénél, bordás acéllemezeket hoznak és csavaroznak a helyükre – ezekből áll össze a járófelület.

Minden egyes acéllemez lefektetésével, kábel megfeszítésével és csavar meghúzásával a híd közelebb kerül a befejezéshez. Hamarosan, miután az utolsó kábelt is rögzítették, e távoli falu, Nyaung Pin Seik lakóinak nem kell többé a költséges és rozoga kompot igénybe venniük, ha át akarnak kelni a Daga folyón. A gyerekek könnyebben és biztonságosabban juthatnak el az iskolába, a betegek gyorsabban kerülhetnek kórházba, a gazdák több terményt és portékát szállíthatnak biciklin, kézikocsin vagy motorkerékpáron a városba. Életminőségük nagymértékben javulni fog.

– Évek óta álmodtunk erről a hídról – mondja Ju Szou, a falu vezetője. – Meg fogja változtatni az életünket.

Hídépítéssel életeket megváltoztatni: ezt csinálja Toni Ruttimann 27 esztendeje. 1987-ben egy súlyos károkat okozó ecuadori földrengés híre késztette arra az elhatározásra, hogy „tenni kéne valamit”. Miután szülővárosában, Pontresinában adományokat gyűjtött, Ecuadorba repült, hogy lássa, miben tud segíteni. A 19 éves fiatalember rábukkant egy falura, amelyet a hídjuk leomlása teljesen elvágott a külvilágtól. Kipótolta a Svájcból hozott kevéske pénzt, és egy holland mérnök segítségével meg a falu lakóival közösen öt hónap múlva megépítette első hídját. Rátalált az élethivatására.

Magányos utazóként áll az „emberek szolgálatára a világ minden táján”, és annak szenteli az életét, hogy hidakat épít különböző országokban Hondurastól Kambodzsán át Indonéziáig. Amióta elkezdte a humanitárius segítségnyújtásnak ezt az egyedülálló formáját, ő és hegesztőkből verbuválódott csapata több mint 660 gyalogoshidat épített, a 30 méterestől a 264 méteresig, amelyek összesen kétmillió embert szolgálnak ki. Jelenleg Mianmar és Indonézia között osztja meg az idejét, ahol 15-15 hidat húz föl még ebben az évben. Csak Mianmarban eddig már 80 híd dicséri a munkáját.

Közben a világ másik részén, Dél-Amerikában is dolgozik: ecuadori kollégája, Walter Yánez közreműködésével az interneten keresztül irányítja további tizenöt híd építését.

Ruttimann szerkezetei sokszor lerombolt vagy tönkrement hidakat pótolnak, de a legtöbbjük olyan helyeken készül, ahol eddig még sohasem volt híd. – Részben mi magunk kutatjuk fel az alkalmas helyszíneket, részben pedig a helybeliek keresnek meg minket – meséli.

Látom azoknak az embereknek a szenvedését, akiknek hídra van szükségük, és tudom, hogyan segíthetünk nekik

Ruttimann szándékosan nem veri nagydobra a tevékenységét. Csak kisebb adományokat fogad el, és kizárólag magánszemélyektől, elsősorban hazájában, Svájcban. Hosszú távú kapcsolatot alakított ki a Tenaris acélipari vállalattal, amely mintegy száz híd építéséhez adott elegendő acélcsövet, valamint sífelvonókat működtető svájci cégekkel, amelyek szédületes mennyiségű, 230 mérföldnyi drótkötelet bocsátottak rendelkezésére. A helybelieknek kell a munkaerőt biztosítaniuk és megvásárolniuk a híd alapozásához szükséges (200–500 zsák) cementet, homokot és kavicsot.

Az adományozók nem tartanak igényt elismerésre. – Egyetértenek velem abban, hogy mi ezt az emberekért csináljuk – mondja Toni.

Ruttimann ritkán ad interjút, rendszeresen visszautasítja a neki felajánlott díjakat és elismeréseket. – Ez nem a díjakról szól – mondja. – A hídépítés lényege a szeretet terjesztése és a közös munka.

Elvből, illetve a költségtakarékosság érdekében Ruttimann mindig a lehető leggazdaságosabban utazik. Ahelyett, hogy autót bérelt volna, Rangunból zsúfolt buszon zötykölődött öt órán át, majd egy motorbicikli hátsó ülésén érkezett meg a hídépítés helyszínére. Egy szerény panzióban száll meg, ahol egyetlen közös fürdőszoba áll a vendégek rendelkezésére és a „zuhanyt” egy vödör hideg víz jelenti.

Ruttimann állandóan úton van: felderíti vagy építi a hidakat, szervezi a szállításokat, irányítja a kis hegesztőcsapat és a segítők munkáját. A kérdésre, hogy hol az irodája, nevetve felemel egy kis hátizsákot, amely a laptopját, a digitális fényképezőgépét és a mobiltelefonját tartalmazza. És az otthona? – Hát itt – feleli egy másik táska után nyúlva, amelybe több váltás ruhát, cipőt és egy nyakkendőt pakolt be.

Bár világszerte ismerik, sokszor időbe telik, míg sikerül elmagyaráznia filozófiáját. Például miután elmondta egy mianmari kormányhivatalnoknak, hogy 19 éves kora óta ingyen épít hidakat, a miniszter megkérdezte: – Ingyen? Árulja el nekem az igazat! Miért csinálja?

– Látom azoknak az embereknek a szenvedését, akiknek hídra van szükségük, és tudom, hogyan segíthetünk nekik – válaszolta. – Ráadásul hídépítőnek születtem. Végül pedig: ez az, amit csinálni akarok.

Ruttimann nemcsak engedélyt kapott arra, hogy Mianmarban dolgozzon, de a kormány azt is felajánlotta, hogy segít a cső- és kábelimport engedélyeztetésében, sőt helyet biztosít az anyagok tárolásához és összeszereléséhez.

Miután az utolsó csavart is meghúzták, a helyiek megtették első tétova lépéseiket a Daga folyó két partját összekötő hídon. – Nézze a mosolyt ezeknek a falusiaknak az arcán, ahogy átkelnek az új hídjukon – mondja. – Ez a munkánk gyümölcse.
 

Robert Kiener Toni Ruttimannról szóló első írása a 2007. márciusi magazinban jelent meg A szeretet hídjai címmel.

Vote it up
253
Tetszett?Szavazzon rá!