Hogyan lehet szerencsés?

A tudomány bebizonyította, hogy az emberen magán múlik

Hosszú évszázadok óta ismerik az emberek a szerencse hatalmát, és mindent elkövetnek, hogy melléjük szegődjön. Amikor például babonából lekopogunk valamit (fán!), ez a szokás állítólag arra a pogány rítusra vezethető vissza, amikor őseink a fák nagy hatalmú isteneitől kértek segítséget. Bár édeskevesen hihetnek manapság a fák isteneiben, a szokás ma is él. Akkor miért öröklődnek az ilyen babonák nemzedékről nemzedékre? A válasz a szerencse hatalmában rejlik.

Tárt karokkal
Miután tudományos módszerekkel akartam vizsgálni, hogy egyes emberek miért szerencsések mindig, mások pedig miért nem, országos folyóiratokban tettem közzé hirdetést, melyben önkéntes jelentkezőket kerestem mindkét csoportból. Négyszázan válaszoltak, férfiak és nők, a legkülönfélébb korúak, 18-tól 84 évesig.

Tíz éven át tartottam a kapcsolatot az önként jelentkezőkkel, naplóvezetést, személyiség- és intelligenciatesztek kitöltését kértem tőlük, és különféle kísérletekhez hívtam be őket laboratóriumomba. Azt állapítottam meg, hogy a szerencsések néhány alapelv betartásával válnak azzá: megragadják a kínálkozó lehetőségeket, céljaikat önbeteljesítő jóslatként kezelik, rugalmas hozzáállásuknak köszönhetően szerencsévé tudják átfordítani a balszerencsét is.

Nyitott szemmel
A szerencsések számára mindig adódnak váratlan lehetőségek, a balszerencsések számára viszont nem. Hogy megtudjam, mi ennek az oka, egy újságot adtam szerencsés és nem szerencsés embereknek, majd arra kértem őket, mondják meg, hány fotó van benne. A balszerencsések átlagosan körülbelül két percig foglalkoztak a feladattal, a szerencsések alig néhány másodpercig. Miért? Mert az újság második oldalán nagy betűkkel a következő állt: „Ne számoljon tovább! Ebben az újságban 43 fotó van.” A szerencsések közül jóval többen vették észre a szöveget, a balszerencsések közül sokkal kevesebben.

Mi következik ebből? A balszerencsések elmulasztják a kínálkozó alkalmakat, mert valami másnak a keresésével vannak elfoglalva. A szerencsések hamarabb látják meg azt, ami van, mint azt, amit éppen keresnek.

És ez még nem minden. A szerencsések közül sokan igyekeztek minél több változatosságot vinni az életükbe. Egyikük például fontos döntések előtt más útvonalon közelítette meg a munkahelyét. Másvalaki megfigyelte, hogy társasági összejöveteleken mindig ugyanolyan típusú emberekkel beszélget. Ezen úgy változtatott, hogy egy színre gondolt, és csak azokkal a vendégekkel beszélgetett, akik ilyen színű ruhát viseltek: például a piros ruhás nőkkel vagy a fekete öltönyös férfiakkal.

Vajon beválik ez a módszer? Nos, képzelje el azt, hogy egy almáskert közepén lakik. Mindennap össze kell gyűjtenie egy kosár almát. Eleinte mindegy, hol keresi, mert a kertben mindenütt van alma. Azután fokozatosan egyre nehezebben talál almát azokon a helyeken, ahol már járt. Ha minden alkalommal a kert más részébe megy, nagyobb az esélye, hogy almát találjon. A szerencsével pontosan ugyanez a helyzet.

Nézze a jó oldalt
Képzelje el, hogy a hazáját képviseli az olimpiai játékokon. Versenyez, jól teljesít, és bronzérmet nyer. Képzelje el, hogy másodszor is részt vesz az olimpián. Még jobban teljesít, és ezüstérmet nyer. Mit gondol, mennyire lenne elégedett ezzel? Az emberek zöme azt feltételezi, hogy az ezüstéremnek jobban örülne.

A kutatások azonban azt támasztják alá, hogy ténylegesen a bronzérmet nyert sportolók a boldogabbak. Ez azért van, mert az ezüstérmesek úgy gondolják, hogy ha egy kicsit jobban teljesítenek, aranyérmet nyerhettek volna. Ezzel szemben a bronzérmesek logikája az, hogy ha egy kicsit rosszabb eredményt érnek el, lecsúsztak volna a dobogóról.

A pszichológusok „tényellensúlyozó” gondolkodásnak nevezik azt a képességet, hogy hajlamosabbak vagyunk azt elképzelni, mi történhetett volna, mint azt felidézni, hogy valójában mi történt.

Arra kértem alanyaimat, képzeljék el, hogy egy bankban vannak. Egyszer csak ott terem egy fegyveres rabló, rájuk lő, és a karjukat találja el. A nem szerencsések legtöbbje ezt úgy fogta fel, hogy üldözi a balszerencse, amiért épp akkor volt a bankban, amikor a rablás történt. A szerencsések azt mondták, rosszabbat is el tudnak képzelni. „Akár a fejemet is eltalálhatta volna.” Az így gondolkodók általában jobban érzik magukat a bőrükben, sok jót várnak az élettől, és nagyobb esélyük van arra, hogy továbbra is melléjük szegődik a szerencse.

Szerencsésképző
Előidézheti-e a szerencsét a gondolkodásmód és a viselkedés? Ezt kiderítendő először egyenként hívtam be a résztvevőket, akik olyan kérdőíveket töltöttek ki, melyekkel azt mértem, mennyire szerencsések és elégedettek. Azután felvázoltam a szerencse főbb alapelveit, majd módszereket ajánlottam, melyek segítségével úgy reagálhatnak, mint a szerencsés emberek. Megtanítottam őket például arra, miként fogadják nyitottabban a kínálkozó lehetőségeket, hogyan lépjenek ki a megszokásokból, valamint arra, hogy változtatni tudnak a balszerencséről alkotott felfogásukon, ha elképzelnek egy rosszabb helyzetet. Arra kértem őket, hogy egy hónapon át végezzenek el bizonyos gyakorlatokat, azután számoljanak be nekem az eredményekről.

Az eredmény megdöbbentő volt: 80 százalékuk boldogabb, az életével elégedettebb lett – és szerencsésebb. Az egyik nem szerencsés alany azt mondta, hogy miután változtatott a hozzáállásán – a szerencsét várta, nem a rossz dolgokon rágódott –, elkerülte a balszerencse. Egyszer elment vásárolni, és talált egy ruhát, ami megtetszett neki, de nem vette meg, és amikor egy hét múlva visszament, már eladták. Mégsem jött el csalódottan, hanem körülnézett, és talált egy szebb ruhát, ráadásul olcsóbban. Az ilyen esetek hatására boldogabb ember lett.

Az ő tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy az ember gondolkodásmódja és viselkedése befolyásolja, mennyire szerencsés vagy balszerencsés. Azt bizonyítja, hogy az oly tünékenynek tartott szerencse megragadásának leghatékonyabb eszköze mindenki számára elérhető.

Vote it up
38
Tetszett?Szavazzon rá!