Hogyan osztható egyenlő szeletekre a pizza?

Bepárásodik a tükör? Billeg az asztal? Jeges a szélvédő? Íme, a megoldás számos köznapi problémára

A világ vezető tudósai olyan talányok megfejtésére áldozzák életüket, mint hogy miként keletkezett az élet vagy mi volt az ősrobbanás előtt. De vajon számít-e, ha megtalálják a választ? Hiszen továbbra is összegubancolódik a fejhallgató zsinórja, billegnek az éttermi asztalok, a szállodai zuhanyfüggöny pedig nedvesen rátapad az ember lábára. Bár a tudomány még nem tudta megfejteni a kozmikus titkokat, az élet néhány apró bosszúságának elkerüléséhez segítséget nyújt.

Hogyan osztható egyenlő szeletekre a torta?
Senki sem szeret kevesebbet kapni annál, amennyi jár neki – ezt mindenki tudja, aki tortát vagy pizzát szeletelt már egy gyerekzsúron. Ha négy vagy nyolc adagot kell vágni, akkor nem nagy kunszt: két vágás keresztben, és a negyedeket még félbe kell vágni. De mi a helyzet, ha három, illetve hat szeletre van szükség? Szemmel ezt nehéz felmérni. A feladat azonban könnyen megoldható a mértan segítségével: vágjon egyet a kör közepétől a széléig. A vágás hosszát a késsel lemérve megkapja a pizza sugarát. Az első vágástól indulva a kör szélén ekkora távolságban ejtse a következő vágást, és ezt ismételgesse, amíg hat egyforma szeletet nem kap! A harmadolás is egyszerű: csak hagyja ki minden második vágást!

Hogyan tartható kordában a zuhanyfüggöny?
A szállodai fürdőszobák műanyag zuhanyozófüggönyei befelé hullámozva előszeretettel tapadnak nedves öleléssel az ember testére. Azért mozdulnak befelé, mert a rózsából lefelé áramló víz hatására a függönyön belül kissé csökken a légnyomás a kintihez képest. A zuhannyal permetezzen vizet a kád belső oldalára, és nyomja hozzá a függöny alját. A műanyag fólia a felületi feszültség miatt odatapad, és már nem fogja zavarni önt.

Hogyan lehet jégmentes a szélvédő?
A fagyos reggeleken sokszor okoz bosszúságot az autó szélvédőjére fagyott jég, amelyet le kell kaparni, vagy drága spray-vel kell eltávolítani. Van azonban gyorsabb és egyszerűbb megoldás is: olvassza le a jeget langyos vízzel! (De ne túl meleggel: az autós szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy az megrepesztheti az üveget.) Azt gondolhatná, hogy ezzel csak tetézi a bajt, hiszen így még több víz fog odafagyni. Ennek megelőzéséhez a víz szélvédőre öntése után azonnal kapcsolja be az ablaktörlőt! A gumilapátok letisztítják a vizet az üvegről, így nincs, ami odafagyjon. Az oldalablakokon használjon kézi ablaktörlőt!

Hogyan maradhat gubanc nélkül a nyaklánc és a vezeték?
Úgy tűnik, a fülhallgatók vezetékei, az elektromos hosszabbítók, a nyakláncok és hasonlók minden adódó alkalommal összegubancolódnak. A tudósok éveket töltöttek azzal, hogy matematikai magyarázatot találjanak e mindennapos rejtélyre, s legújabb kutatásaik végre valamiféle megoldást is sugallnak: fogja a két szabad véget, és kapcsolja össze azokat, például egy hajcsat segítségével! Így megakadályozza, hogy elmozduljanak egymáshoz képest, és a kapott zárt hurok sokkal kisebb valószínűséggel végez majd csomózódáshoz vezető mozgásokat, még akkor is, ha egy zsebbe vagy fiókba gyűri be.

Párás tükör előtt álló nőHogyan akadályozható meg a fürdőszobai tükör bepárásodása?
Ha a kezével vagy törülközővel törli le a tükörre rakódott párát, a hatás csak néhány másodpercig tart. A párás levegőből igen hamar újabb parányi vízcseppek rakódnak a hideg üvegre, és eltorzítják a visszavert képet. Kenjen az ujjára némi szappant vagy más tisztítószert, és dörzsöljön belőle vékony réteget a tükörre! A szappan molekulái megszüntetik azokat az erőket, amelyek hatására a kicsapódó pára cseppecskékké gyűlik össze. Így egyszerű, egyenletes vízréteg képződik, amelyen torzulás nélkül halad át a fény.

Hogyan kerülhető el a sztatikus áramütés?
Váratlan és fájdalmas áramütést okozhat a sztatikus elektromosság kisülése, például ha a boltokban keresgél, kiszáll az autóból, vagy akár csak kinyitja az ajtót. Bizonyosfajta ruhák és lábbelik, a súrlódás és a száraz idő együttes hatására az emberi testben jelentős elektromos töltés halmozódhat fel, amely szikrakisülést okozhat a kéz és a fémtárgyak, például a kilincsek között. Mivel azonban az elektromos töltés a hegyes felületek – például az ujjak vége – közelében koncentrálódik, az áramütés elkerülésének egyik lehetséges módja az, hogyha először tenyérrel érinti meg a fémkilincset. A tenyér viszonylag lapos, így tehát kevésbé valószínű, hogy kipattan a szikra.

Hogyan található meg egy elveszett gyermek?
Ha egy üzletben vagy vidámparkban elsodródtak ön mellől a gyermekei, minél több embert küld a keresésükre, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy megtalálják őket. Ilyenkor azonban könnyen előfordulhat, hogy egyesek még akkor is buzgón kutatnak, amikor valaki más már megtalálta őket. Szerencsére a matematikusok kimutatták, hogy a leghatékonyabb stratégia az, ha a keresésben részt vevők egyre csökkenő időközönként térnek vissza a kiindulási pontra. Kérje tehát meg az embereket, hogy jöjjenek vissza ugyanarra a helyre mondjuk 15 perc múlva; ha az eltűnt gyerkőcöt nem sikerül meglelni az első körben, akkor folytassák a keresést, de már 12 perc elteltével gyűljenek össze újból, és ezt ismételgessék szükség szerint, egyre csökkentve a kutatással töltött időt!

Hogyan kerülhető el a rossz döntés?
Akár állást keres, ajándékot valakinek vagy lelki társat, nagyon nehéz eldönteni, hogy elfogadja-e azt, amit talált, vagy folytassa a keresgélést. A tudomány azonban egy józan, köznapi szabállyal szolgál az olyasfajta döntésekhez, amikor az egymás után felmerülő lehetőségeket vagy el kell fogadni, vagy el kell vetni. Mérje fel az első lehetőség előnyeit – de ne fogadja el azt! Folytassa a keresgélést, és fogadja el az első olyan lehetőséget, amely jobb, mint az eredeti legelső. Bizonyított tény, hogy e módszerrel maximálisra növelheti a legjobb döntés esélyét, és minimálisra csökkentheti a legrosszabb választás kockázatát.

Hogyan hozható egyensúlyba a billegő asztal?
A billegő asztal okozta bosszúság könnyen elronthatja az egyébként nagyszerű éttermi vacsorát. Mielőtt azonban panaszt tenne, vagy megpróbálna papírt gyömöszölni az asztal lábai alá, próbáljon ki egy egyszerű trükköt: emeljék meg az asztalt, és fordítsák el egy kicsit! Az 1960-as években bebizonyított matematikai teoréma szerint az asztalt a középpontja körül kismértékben elforgatva általában sikerül olyan helyzetet találni, ahol mind a négy lába szilárdan áll.

Hogyan előzhető meg az utazási rosszullét?
Felejtse el az autók farára erősített gumicsíkokat vagy láncokat: az utazási betegség fő oka az, hogy nincs összhangban az, amit a szem lát és az, amit a test érzékel. A kutatók szerint a legjobb megoldás az, hogyha olyan helyen ül, ahol rálát az autó előtti útra, és arra figyel, nem pedig az autón belüli dolgokra.

Vote it up
253
Tetszett?Szavazzon rá!