Hogyan tesz tönkre az egész napos ülés?

Készüljön fel egy rossz hírre – csak ne üljön le hozzá! Ugyanis éppen az üléssel van probléma

Egyre több kutatás mutat rá az ülő munka és az otthoni lustálkodás maradandó egészségkárosító hatására. Többek között az alábbi káros következményekkel járhat, ha az egész napját a székhez szegezve tölti:

Cukorbetegség
A kanapék és székek messzire kerülése még a sportolásnál is hatékonyabb diabéteszmegelőző stratégia lehet: ezt állítja egy újonnan megjelent brit tanulmány a Diabetologia című folyóiratból. A kutatók felfedezték, hogy az ülő helyzetben eltöltött idő magasabb vércukor- és koleszterinszinttel függött össze, még azután is, hogy figyelembe vették az olyan tényezőket, mint az edzésre fordított idő és a testzsír mennyisége.

Krónikus betegségekhez vezet
Egy friss, nagyszabású ausztrál kutatásban, melyben több mint 63 ezer 45 és 65 év közötti férfi vett részt, az derült ki, hogy akik naponta négy órát vagy kevesebbet ültek, azoknál sokkal kisebb eséllyel (vagy nem) alakultak ki idült betegségek, például magas vérnyomás, szívbetegség, diabétesz, sőt, daganatok. Az elmúlt évben egy másik brit vizsgálat, mely közel 800 ezer ember adatait gyűjtötte össze, azt mutatta ki, hogy a hosszú ideig egy helyben ülőknél kétszer nagyobb a szívbetegség, diabétesz és a korai halál kockázata.

Csökkenti a rák túlélési esélyét
Az Amerikai Rákellenes Társaság nemrég tett közzé egy kutatást a Journal of Clinical Oncology című lapban. Eszerint azok a vastagbélrákos betegek, akik naponta több mint hat órát ültek, 36 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg a betegség miatt, mint azok, akik kevesebb mint három órát ültek. A magyarázat még nem teljesen világos, de leginkább azzal lehet összefüggésben, hogy az ülő életmód mellett nagyobb a vércukor- és inzulinszint, ez pedig táplálhatja a tumor növekedését.

Vastagítja a szív körüli zsírréteget
A Kaliforniai Egyetem kutatói San Diegóban körülbelül 500 idősebb amerikai emberről készítettek CT-felvételt. Minél több időt töltöttek a résztvevők ücsörgéssel, annál több zsír rakódott le a szívük körül, ez pedig növeli a szívbetegségek kockázatát. Ráadásul, amíg a rendszeres mozgás mérsékelte annak kockázatát, hogy a zsír lerakódjon más szervek köré, a szív zsírrétegére semmilyen hatással nem volt, ezért inkább ne is szokjon rá az üldögélő életmódra!

Elősegíti a vesebetegségek kialakulását
Egy 5600 résztvevővel elvégzett brit kutatás azt mutatta ki, hogy azok a nők, akik naponta kevesebb mint három órát ültek, 30 százalékkal kisebb eséllyel kaptak vesebetegséget, mint azok, akik naponta több mint nyolc órát ültek. A férfiaknál ugyanez a kockázat 15 százalékkal volt alacsonyabb.

Nehéz kitörni az ördögi körből
Még ha a legtöbb napra be is ütemezett magának valamennyi edzést, akkor sem biztos, hogy kompenzálja vele azt az időt, amit a nap hátralevő részében üléssel tölt. Azok az emberek például, akik hetente legalább 150 percet mozognak, de ezt leszámítva főleg egy helyben ülnek, ugyanúgy ki lehetnek téve az ülés egészségkárosító hatásainak. Egy vizsgálat során 91 ilyen nőre szereltek fel aktivitásmérőt: a résztvevők ébren töltött idejük 63 százalékát még így is ülve töltötték.

Vote it up
246
Tetszett?Szavazzon rá!