Honnan van a burgonyaszirom?

Nem is hinné, hogy milyen különös körülmények között született ez a közkedvelt ropogtatnivaló

A burgonyaszirom a New York állambeli Saratoga Springsben született meg az 1850-es években. A közkedvelt lovasparadicsomnak számító településen se szeri, se száma nem volt a jobbnál jobb éttermeknek. Az egyikben, a Moon’s Lake House-ban volt főszakács George Crum.

Arról volt híres, hogy senkitől sem tűrte, hogy kritizálja főztjét. Azoknak a vendégeknek, akik mégis vissza merték küldeni az ételt, undort keltő dolgokat tett a tányérjára. Crum ilyenkor még ki is lesett a konyhából, hogy saját szemével láthassa bosszújának hatását a megdöbbent arcokon. Egyik este azonban csínytevése fordítva sült el, és ezzel történelmet írt.

Egy vacsoravendég (állítólag Cornelius Vanderbilt világhírű iparmágnás volt az, de ez nem bizonyított) úgy találta, hogy a felszolgált sült burgonya túlságosan vastag, és nem elég ropogós, ezért visszaküldte a konyhába. Crum úgy vágott vissza, hogy a lehető legvékonyabbra szeletelte és forró olajban újra megsütötte a krumplit. Művét azzal koronázta, hogy jó alaposan megsózta az egészet. A vendég, akinek sejtelme sem volt az ellene forralt bosszúról, megkóstolta a ropogós burgonyát, és nagyon ízlett neki. A Moon’s Lake House tulajdonosa azonnal felismerte a nagy lehetőséget, és Crum „ropogós burgonyája” felkerült az étlapra. Nem sokkal később Crum megnyitotta saját éttermét, és a fogást Moon Brand Saratoga Chips néven kínálta.

Az emberek hamar rákaptak az ízletes rágcsálnivalóra. Az éttermek országszerte átvették Crum „burgonyaszirom” névre átkeresztelt kreációját, aminek népszerűsége töretlenül szárnyalt. 1895-ben William Tappenden az Ohio állambeli Clevelandben a chipset lovas kocsival kezdte szállítani, hogy frissen kerüljön a boltokba.

Áruját saját konyhai tűzhelyén készítette, ami akkoriban nem számított ritkaságnak. Számos vállalkozó csinált chipset magánkonyhákban, és szállította a készterméket közvetlenül az üzletekbe, mert a szavatossága gyorsan lejárt. A kiskereskedők a burgonyaszirmot hordóból vagy üvegvitrinből mérték ki, a vásárlók pedig barna papírzacskóban vitték haza. A burgonyaszirom-forgalmazás meglehetősen „zsíros állás” volt, ám megérte, hiszen a termék közkedveltsége nőttön-nőtt.

Történt 1921-ben, hogy a Pennsylvania állambeli Berwickben működő Wise Delicatessen vállalat tulajdonosa, Earl Wise megkérte édesanyját, hogy készítsen burgonyaszirmot, hogy túladhassanak a nyakukon maradt krumplin. Az újdonság hamarosan a bolt egyik legkeresettebb árucikkévé vált, ezért két esztendőre rá Earl az édesapjával együtt egy kis üzemet nyitott, ahol megkezdte a Wise burgonyaszirom gyártását.

Óriási szerencséjük volt, hiszen mindössze néhány évet kellett várniuk a csomagolástechnikai újítások megjelenéséig. 1926-ban ugyanis Laura Scudder (aki szintén saját chipsgyártó vállalatot működtetett Kaliforniában) új ötlettel állt elő: zsírpapírból zacskót készített, teletöltötte burgonyaszirommal, majd vasalóval lezárta a szélét. A zsíros papírzacskók korának ezzel leáldozott! Ugyanebben az évben Wise kibővítette a gyárát (amire a későbbiekben még többször sor került), mivel a Wise burgonyaszirom egyre kedveltebb lett. 1946-ban alkotta meg terméke logóját, a Peppy nevű baglyot. (A zacskón a mai napig Peppy szeme látható.)

2009-ben aztán Danny Jameson és Paul Tator azon kezdett tűnődni, miért tűnt el a piacról a Moon Brand Saratoga Chips (amelyet az 1920-as évek derekáig forgalmaztak). Felkutatták az eredeti receptet, s létrehoztak egy chipsgyártó üzemet Saratoga Springsben. Ezzel feltámasztották az ízletes csemege méltatlanul elfeledett ősét.

Vote it up
272
Tetszett?Szavazzon rá!