Orosz anyuka és magyar apuka gyermekeként láttam meg a napvilágot Budapesten. A családban két nyelven beszéltünk, a tévében leginkább orosz adó ment, esténként pedig orosz meséket olvasott fel anyukám.
Az óvodában, iskolában aztán megkezdődött a „magyarosodásom” is, de az otthoni közeg mindig oroszosabb volt. Identitászavaros éveimben előbb rajzolni, festeni, majd énekelni és színészkedni kezdtem. Ha valamelyik rosszabbul ment, mindig volt egy mentsváram: nem baj, a másikban még talán jó vagyok...
Határozatlanságom addig fokozódott, míg végre eldöntöttem: nem tudok dönteni. Így felvételiztem Kerényi Imre zenés osztályába. A rajz – mint harmadik tényező – elkopott ugyan, ennek eredményeképp rajzaim jelentős részét elajándékoztam, talán örömet szereztem velük, tehát létezésük nem volt hiábavaló.
Mindezt jelenlegi teátruma, a Nemzeti Színház weboldalán írja magáról.
Hozzászólás