Ismeretlen ismerősök

Hiszi vagy sem, fontosak az életünkben azok az emberek, akikkel nap mint nap találkozunk, ám „csak látásból” ismerjük őket

Kapcsolódó cikkek

 

We may look at the world around us, but somehow we manage not to see it until whatever it is we’ve become accustomed to suddenly disappears. Take, for example, the neatly attired woman I used to see – or look at – on my way to work each morning.

For three years, no matter what the weather, she was always waiting at the bus stop around 8 a.m. Clearly a working woman, she exuded an air of competence, stability and dependability.

Of course, I remembered all this only after she vanished. It was then I realized how much I counted on seeing her each morning. You might say I missed her.

Naturally, I had fantasies about her disappearance. Accident? Something worse? Now that she was gone, I felt I had known her.

I began to realize that a significant part of our daily life consists of such encounters with familiar strangers: the jogger you see every afternoon at three o’clock. The woman who regularly walks her Yorkshire terrier at the crack of dawn. The dapper twin brothers you see at the library.

Such people are important markers in our lives. They add weight to our sense of place and belonging.

Think about it. If, while walking to work, we mark where we are by passing a certain building, why should we not mark where we are when we pass a familiar, though unnamed, person?

This is one thing an immigrant longs for, I suppose: the sight of the familiar stranger. The shopkeeper who nods to you. The bus driver who drives you to work each day. The woman you see walking her child to school.

Sometimes I wonder: am I a familiar stranger to someone?

Perhaps a shopper at the supermarket sees me there every Saturday without really noting my presence. Or maybe someone where I eat breakfast would notice if I stopped showing up.

Once in a while you might actually meet one of these familiar strangers, as I did a few months ago. I was standing in a restaurant when a woman said hello. „Do you know who I am?” she asked. And I did. She was a patient I had seen many times in my doctor’s office. We had an easy, familiar chat – although we never got around to exchanging names.

But here’s what I remember most about the importance of familiar strangers. Once, driving home from the airport after a long vacation, I was feeling disoriented, out-of-place. Then I saw him – the gentleman in the tweed jacket and green cap. I’d seen this man walking through my neighborhood a thousand times.

Ah, I thought, seeing the familiar stranger, I’m home at last.

Lehet, hogy nyitott szemmel járunk a világban, de valahogy mégsem látjuk, míg hirtelen el nem tűnik belőle valami, amit megszoktunk. Vegyük például azt a jól öltözött nőt, akit a munkahelyemre menet egy időben minden reggel láttam – vagy legalábbis pillantást vetettem rá.

Három éven át, ha esett, ha fújt, ő reggel 8 körül ott várakozott a buszmegállóban. Lerítt róla, hogy dolgozó nő, méghozzá felkészült, aki állhatatosan és megbízhatóan végzi munkáját.

Mindez persze csak emlékként merült fel bennem, miután a nő egyszeriben köddé vált. Akkor döbbentem rá, mennyire számítottam arra, hogy minden reggel látom. Mondhatni, hiányzott.

Természetesen találgattam, vajon miért tűnt el. Baleset érte? Vagy még rosszabb? Most, hogy nem volt ott többé, úgy éreztem, az ismerősöm volt.

Lassan rájöttem, milyen jelentős szerepe van mindennapi életünkben az ilyen találkozásoknak ismeretlen ismerősökkel: a kocogóval, aki minden délután háromkor elhúz előttünk. Az asszonnyal, aki rendszerint hajnalok hajnalán sétáltatja yorkshire-i terrierjét. A piperkőc ikrekkel a könyvtárban.

Az efféle emberek életünk fontos támpontjai. Hangsúlyosabbá teszik környezetünket és hovatartozásunkat.

Gondoljuk csak meg! Ha úton a munkahelyünkre eligazíthat minket egy bizonyos épület, amely mellett elhaladunk, hogy épp hol járunk, miért ne nyújthatná ugyanezt egy ismerős, bár névtelen ember?

Felteszem, erre vágynak a bevándorlók is: hogy megpillantsák az ismeretlen ismerőst. A boltost, aki biccent nekik. A buszsofőrt, aki reggelente munkába viszi őket. Az asszonyt, aki gyermekével megy az iskolába.

Néha eltűnődöm: vajon én kinek lehetek ismeretlen ismerőse?

Talán egy vásárló a szupermarketben minden szombaton lát engem, anélkül, hogy igazán észrevenne. Vagy esetleg ott, ahol naponta reggelizem, valakinek feltűnne, ha egyszer csak elmaradnék.

Olykor előfordul, hogy az ember tényleg találkozik valamelyik ismeretlen ismerősével, ahogy az velem is megesett néhány hónapja. Egy étteremben álltam, amikor rám köszönt egy nő. – Tudja, ki vagyok? – kérdezte. És tudtam. Az orvosom egyik páciense volt, sokszor láttam a váróban. Könnyedén elcsevegtünk, mint két régi ismerős, jóllehet sosem mutatkoztunk be egymásnak.

De a következő epizód él bennem legelevenebben az ismeretlen ismerősök fontosságáról. Egyszer hosszú vakáció után hazafelé vezettem a repülőtérről, és minden olyan szokatlan volt, mintha idegen helyen járnék. Aztán megpillantottam a férfit: a tweedzakós, zöldsapkás urat, akit ezerszer láttam sétálni a környékünkön.

Aha, gondoltam az ismeretlen ismerős láttán, végre itthon vagyok!

Vote it up
34
Tetszett?Szavazzon rá!