Ismeretlen jótevők

Olvasóink által beküldött igaz történetek arról, amikor váratlan módon segített rajtuk egy idegen – bearanyozva ezzel a napjukat

Férfi a boltban
A pénztáros bemondta a vásárlásom végösszegét, amely 12 dollárral meghaladta a nálam lévő készpénzt. Elkezdtem kirakosgatni az árut a kosaramból, amikor egy másik vevő átnyújtott egy húszdollárost. – Kérem, tartsa meg a pénzét! – mondtam.

– Hallgasson ide – felelte –, a rákbeteg mamám kórházban fekszik. Mindennap meglátogatom, és viszek neki virágot. Ma reggel mérges lett, hogy ennyit költök virágra. Rám parancsolt, hogy fordítsam másra azt a pénzt. Kérem, fogadja el. Ez a mamám virága.
Leslie Wagner, Peel, Arkansas

Jim visszavonul
Jim, a szomszédom, nem tudta eldönteni, mikor menjen nyugdíjba az építőiparban betöltött állásából. Aztán összefutott egy fiatalemberrel, akivel valaha együtt dolgozott. A férfi a feleségével három gyereket nevelt, és anyagi gondokkal küszködtek, mivel egy ideje nem kapott munkát. Másnap Jim bement a szakszervezeti irodába, beadta a nyugdíjazási kérelmét, és beajánlotta maga helyett a férfit. Ez hat éve történt, és a fiatal családfenntartó azóta alkalmazásban áll.
Miranda Maclean, Brutus, Michigan

Jó színben
Megfeledkeztem róla, hogy kézipoggyászban nem szabad folyadékot felvinni a repülőre, és a biztonságiak elvették a festőfelszerelésemet. Amikor egy héttel később visszatértem, egyikük a poggyászkiadónál várt rám. Megőrizte a kellékeimet, és kinézte a visszatérésem időpontját, hogy átadhassa nekem a festékeket.
Marilyn Kinsella, Canmore, Kanada

Az unokám ruhája
Egy bizományi áruházban megláttam egy ruhát, amely nagyon tetszett volna az unokámnak. Csakhogy kicsit drága volt, ezért megkérdeztem az árust, félretenné-e nekem egy időre. – Megvehetem önnek a ruhát? – kérdezte egy másik vevő.

– Köszönöm, de nem fogadhatok el ilyen nagylelkű ajándékot – feleltem. Aztán a nő elmagyarázta, miért szeretne segítene nekem. Három évig hajléktalan volt, és ha nem segítenek neki ismeretlenek, nem élte volna túl.

– Már nem vagyok hajléktalan, és sokat javult a helyzetem – mondta. – Ígéretet tettem, hogy viszonzom azt a sok jó cselekedetet, amelyben nekem is részem volt.

Kifizette a ruhát, és cserébe nem fogadott el mást, csak egy ölelést.
Stacey Lee, Columbia, Maryland

Nevelés kérdése
Az IKEA gyermekjátszóban szaladgáltak a kicsik, amikor ötéves unokám intett egy fiúnak, hogy álljon meg. Az unokám letérdelt, és bekötötte a fiú kioldódott cipőfűzőjét – nemrég tanulta meg bekötni a sajátját. Egy szót sem szóltak egymáshoz, de miután az unokám végzett, mindketten elmosolyodtak, majd elfutottak ellenkező irányba.
Sheela Mayes, Olla, Louisiana

Irányadó
Vendégségből hazafelé menet eltévesztettem az autópálya-feljárót, és eltévedtem. Félrehúzódtam, és felhívtam az autópálya segélyszolgálatát. Az ügyintéző megpróbált kapcsolni a járőrkocsihoz, de nem sikerült. Hallván a rémületet a hangomban, más megoldással állt elő: – Nincs messze az irodánktól – mondta. – Épp véget ér a műszakom. Várjon meg, kimegyek magához.

Tíz perccel később már le is állt mögöttem. Elmagyarázta, hogyan találom meg a helyes utat és azt is, melyik kijáraton térjek majd le róla. Ezután búcsút intett, és eltűnt az éjszakában.
Michelle Arnold, Santee, Kalifornia

Kenyértörés
Tavaly decemberben munka előtt megálltam egy falatozónál, és vettem egy krémsajtos bagelt. Meleg volt, és illatos, alig vártam, hogy beleharaphassak. De miután kijöttem a boltból, megláttam egy szegény öregembert, aki a buszmegállóban ült a földön. Arra gondoltam, hogy aznap talán nem is jut más meleg ételhez, ezért nekiadtam a bagelt.

De én sem maradtam éhesen. Egy másik vásárló kettétörte a bageljét, és felajánlotta nekem az egyik felét. Öröm töltött el, mert arra gondoltam, hogy így vagy úgy, de mindenkire odafigyel valaki.
Liliana Figueroa, Phoenix, Arizona

„Még tudok segíteni”
A parkolón keresztülhajtva azon a szörnyű diagnózison járt az eszem, amelyet ma az egyik betegemnek, Jimmynek kellett elmondanom: hasnyálmirigyrák. Aztán arra lettem figyelmes, hogy egy idős úr szerszámokat adogat le a kocsija alatt szerelő férfinak. Aki nem volt más, mint Jimmy. – Jimmy, mit művel? – kiáltottam.

Leporolta a nadrágját. – A diagnózisban nem szerepelt, hogy nem segíthetek másoknak, doki – felelte, és intett az idős úrnak, hogy indítsa be a motort. Az autó életre kelt. Az idős úr köszönetet mondott Jimmynek, és elhajtott. Aztán Jimmy beült a saját kocsijába, és ő is elindult. A jóságnak nincsenek korlátai.
Mohammed Basha, Gainesville, Florida

Üdvözlőlapok
Amikor váratlanul elhunyt a férjem, az egyik munkatársam a szárnyai alá vett. Egy évig minden héten üdvözlőlapot küldött „Csak eszembe jutottál”, „Ne add fel!” és hasonló üzenetekkel. Megmentette az életemet.
Jerilynn Collette, Burnsville, Minnesota

Vigyázó szemek
Hóviharban autóztam haza, és észrevettem, hogy követ egy autó. Hirtelen defektes lett az egyik kerekem. Lehúzódtam az útról, ahogy a mögöttem haladó kocsi is. Kiugrott belőle egy férfi, és habozás nélkül lecserélte a kereket. – Már három kilométerrel ezelőtt le akartam térni az útról – mondta. – De nem tetszett az a gumi.
Marilyn Attebery, Spokane Valley, Washington

Sajátos edzés
Amikor vásárlás után visszamentem a parkolóba, észrevettem, hogy a zárt kocsiban hagytam a kulcsot és a mobilomat. Lefékezett mellettem egy bringás srác. – Mi a baj? – kérdezte.

Elmagyaráztam a helyzetet. – Hiába is hívnám a feleségem – tettem hozzá –, mert ez az egy kocsink van, és nem tudná idehozni a kulcsot. – Átnyújtotta a telefonját. – Hívja fel a feleségét, és mondja meg neki, hogy én elmegyek a kulcsért. – De oda-vissza több mint tizenegy kilométer! – Sose féltsen! – válaszolta.

Egy óra sem telt bele, és már hozta is a kulcsot. Pénzt nem fogadott el. – Rám fért egy kis edzés – jelentette ki, majd mint egy cowboy a film végén, eltűnt a naplementében.
Clarence W. Stephens, Nicholasville, Kentucky

Max 21 almája
Amikor az unokám, Max, arra kérte az anyját, Andreát, hogy a 21. születésnapjára szánt összeget ajándékozzuk inkább rászorulóknak, Andreának támadt egy ötlete.

Max fivérének odaadta a videokameráját, kivett a bankból 21 tízdollárost, és vásárolt 21 szem almát. Amikor megláttak egy hajléktalant, Andrea azt mondta neki: – Ma van a fiam, Max 21. születésnapja, és arra kért, hogy egy rászoruló megajándékozásával ünnepeljünk. – Ezután átadott a férfinak egy tízdollárost és egy almát. A férfi a kamerába mosolygott, és így szólt: – Boldog születésnapot, Max!

A népkonyha előtt sorban állók is kaptak ajándékot, ők kórusban üzenték Maxnak: – Boldog születésnapot!

Egy pizzériában Andrea 50 dollárt adott a tulajnak, hogy etessen meg éhezőket. – Boldog születésnapot, Max! – kiáltották.

Az utolsó tízdollárossal és almával a munkahelyén keresték fel Andrea nővérét, aki a könnyeivel küszködve nevetett a kamerába: – Boldog szülinapot, Max!
dr. Donald Stoltz, Philadelphia, Pennsylvania

Honnan tudta?
Át kellett vezetnem az ország másik végébe az új munkahelyemre. A kalandosnak ígérkező út rémálommá vált, amikor rájöttem, hogy még sokat kell mennem, de nincs pénzem benzinre. Leálltam bőgni. Ekkor figyeltem fel arra a levélre, amelyet induláskor a szomszédom nyomott a kezembe. Kivettem a borítékjából, s kiesett egy százdolláros – épp elég ahhoz, hogy célba érjek. Később megkérdeztem a szomszédomat, miért tett pénzt a borítékba. – Úgy éreztem, jól jöhet neked – felelte.
Nadine Chandler, Winthrop, Massachusetts

Érző motoros
Hétéves koromban a családunk kirándult a Grand Canyonnál. Egyszer csak kirepült az ablakon a kedvenc babatakaróm, és eltűnt. Vigasztalhatatlan voltam. Megálltunk egy benzinkútnál. Búskomoran kerestem egy padot, és épp készültem beleharapni a szendvicsembe, amikor egy motoros banda gurult be az állomásra.

– Maguké az a kék Ford? – kérdezte egy ijesztően nagy, ősz-fekete szakállas férfi. Anyám szótlanul bólintott, mire a férfi előhúzta a dzsekije alól a takarócskámat, és átnyújtotta az anyámnak. A férfi visszament a motorjához. Hálámat csak egyféleképpen tudtam kifejezni: odaszaladtam hozzá, és nekiadtam a szendvicsemet.
Zena Hamilton, Egyesült Királyság

Átutazóban
Amikor a barátommal megsérültünk egy autóbalesetben, egy másik államba való család sietett a segítségünkre. Kórházba szállítottak minket, és megvárták, amíg kijöttünk. Aztán a házunkhoz vittek, vettek nekünk ennivalót, és csak akkor álltak tovább, amikor meggyőződtek róla, hogy semmiben nem szenvedünk hiányt.

A nyaralásukat szakították meg, hogy segítsenek.
Cindy Earls, Ada, Oklahoma

Az együttérzés pillangói
Négy hónapos terhes voltam az első gyermekünkkel, amikor a kicsi szíve leállt. Összeomlottam. Teltek a napok, és nagyon aggasztott, hogyan térjek vissza a munkahelyemre. Felső tagozaton tanítok, és nem tudtam, mit mondjak a diákjaimnak.

Négy hét lábadozás után belépve az üres osztályba, a falon vagy száz papírpillangót láttam meg, amelyekre mostani és egykori tanítványaim írtak lelkesítő üzeneteket: „Haladj tovább az úton!”, „Istenben nem szabad csalódni”, „Tudod, hogy szeretünk”.

Nekem pedig pont erre volt szükségem.
Jennifer Garcia-Esquivel, San Benito, Texas