Ismerjük mi egymást?

Amit egy ember lánya tehet, ha egy partin sehogyan sem jut eszébe beszélgetőpartnere neve

Kapcsolódó cikkek

 

I know you well. It’s true I always have a little trouble with your name, but I do know your name. I just don’t know it at this moment.

We’re at a big party. We’ve kissed hello. We’ve had a delightful conversation about how we are the last two people on the face of the earth who don’t kiss on both cheeks. Now we’re having a conversation about how phony all the people are who do kiss on both cheeks. Ha ha ha ha ha.

You’re so charming. If only I could remember your name. It’s inexcusable that I don’t. You’ve been to my house for dinner. I tried to read your last book. I know your girlfriend’s name, or I almost know.

It’s something like Chanelle. Only it’s not. Chantelle? That’s not it either. Fortunately, she isn’t here, so I haven’t forgotten both of your names.

I’m becoming desperate. It’s something like Larry. Is it Larry? No, it’s not. Jerry? No, it’s not. But it ends with a y. Your last name: three syllables, starts with a c. Starts with a g?

I’m losing my mind.

But a miracle occurs: The host is about to toast the guest of honor. Thank God. I can escape to the bar.

I will spend the rest of the night scrolling through the alphabet in an attempt to come up with your name. If I fail, there’s always Google. If only I could remember what that last book was about.
 

Have we met? I think we’ve met. But I can’t be sure.

We were introduced, but I didn’t catch your name because it’s so noisy at this party.

I’m going to assume we know each other and I’m not going to say, “Nice to meet you.” If I say, “Nice to meet you,” I know what will happen. You’ll say, “We’ve met.” You’ll say it in a sort of aggressive, irritable tone. And you won’t even tell me your name so I can recover in some way.

So I’m not going to say, “Nice to meet you.” I’ll have a big smile on my face. I won’t look desperate. But what I’ll be thinking is, Please throw me your name. Please, please, please. Give me a hint. My husband is likely to walk up, and I’ll have to introduce you, and I won’t be able to, and you’ll know that I have no idea who you are, even though we probably spent an entire weekend together on a boat in 1984.

And even though I have a secret signal with my husband that involves my pinching him very hard on the upper arm—a signal that means “Throw your name at this person because I have no idea whom I’m talking to”—my husband always forgets the secret signal. He can’t be counted on to respond to my pinching, even when it produces a bruise.

I would like to chew my husband out about his forgetfulness on this point, but I’m not exactly in a position to do so, since I myself have forgotten (if I ever knew it) the name of the person I’m talking to.
 

Old friends? We must be. You’re delighted to see me. I’m delighted to see you. But who are you? Oh my God, you’re Jane. I can’t believe it. Jane.

“Jane! How are you? It’s been—how long has it been?”

I’d like to suggest that the reason I didn’t recognize you right off the bat is that you’ve done something to your hair. But you’ve done nothing to your hair, nothing that would excuse my not recognizing you.

What you’ve actually done is gotten older. I don’t believe it.

You used to be my age, and now you’re much, much, much older than I am. You could be my mother. Unless of course I look as old as you and I don’t know it.

Which is not possible. Or is it?

I’m looking around the room and I notice that everyone in it looks like someone, and when I try to figure out exactly who that someone is, it turns out to be a former version of herself, a thinner version or a healthier version or a pre-plastic-surgery version or a taller version.

If this is true of everyone, it must be true of me. Mustn’t it?

But never mind: You are speaking. “Maggie,” you say. “It’s been so long.”

“I’m not Maggie,” I say.

“Oh my God,” you say. “It’s you. I didn’t recognize you. You’ve done something to your hair.”

Jól ismerlek. Az igaz, hogy mindig bajban vagyok egy kicsit a neveddel, de igenis tudom, hogy hívnak. Csak épp most nem jut az eszembe.

Egy nagy partin vagyunk. Puszival üdvözöltük egymást. Remekül elbeszélgettünk arról, hogy valószínűleg mi vagyunk a két utolsó ember az egész bolygón, akik nem mindkét arcfélen puszilkodnak. Aztán arról csevegünk, hogy milyen álságos minden olyan ember, aki mindkét arcfélre cuppant. És kacagunk hozzá – hahahaha.

Olyan bájos vagy! Bárcsak eszembe jutna a neved! Botrányos, hogy nem jut eszembe. Voltál nálam vacsoravendég. Megpróbáltam elolvasni a legutóbbi könyvedet. Tudom a barátnőd nevét, helyesebben majdnem tudom.

Chanelle – vagy valami ilyesmi. Csakhogy nem az. Chantelle? Nem, az sem. Szerencsére ő nincs itt, tehát nem mindkettőtök nevét felejtettem el.

Kezdek kétségbeesni. Vajon mi a neved? Talán olyasmi, mint a Larry. Larry lenne? Nem, nem az. Jerry? Nem, az sem. De y-ra végződik. A vezetékneved: három szótag, c-vel kezdődik. Vagy g-vel?

Megáll az eszem!

De csoda történik: a házigazda köszönteni fogja a díszvendéget. Hála az égnek! Elszökhetek a bárhoz!

Az este hátralévő részét azzal töltöm, hogy végigmegyek az ábécén, hátha így majd eszembe jut a neved. Ha nem sikerül, még mindig ott van a Google kereső. Már ha eszembe jutna, miről szól a legutóbbi könyved.
 

Találkoztunk már? Azt hiszem, igen. De nem vagyok benne biztos.

Bemutattak minket egymásnak, de nem értettem a neved, mert olyan nagy a zaj ezen a partin.

Feltételezem, hogy ismerjük egymást, és nem fogom azt mondani: „Örülök, hogy megismerhetlek.” Mert ha netalántán ezt mondom, tudom, mi fog következni. Azt válaszolod, hogy „Mi már találkoztunk”. És ezt bántó, irritáló hangon fogod mondani. És a nevedet sem fogod elárulni, hogy végre összeszedhessem magam egy kicsit.

Tehát nem fogom azt mondani: „Örülök, hogy megismerhetlek.” Inkább majd szélesen mosolygok. Egy irinyó-pirinyót sem fogok kétségbeesettnek mutatkozni. De azt fogom gondolni: Kérlek, bökd ki a neved! Kérlek, szépen, légy szíves, adjál valami támpontot! A férjem valószínűleg idejön, és be kell mutatnom téged neki, de ez nem lesz ugyebár lehetséges, és akkor lelepleződöm előtted, mert fogalmam sincs, hogy ki vagy, pedig valószínűleg egy egész hétvégét töltöttünk együtt egy hajón 1984-ben.

És van ugyan egy titkos jelünk a férjemmel, ami abból áll, hogy én jó erősen belecsípek a karjába, és az azt jelenti: „Mutatkozz be először te ennek az embernek, mert fogalmam sincs, kivel beszélek”, csakhogy a férjem erről rendszerint teljesen megfeledkezik. Nem számíthatok rá, hogy reagál a csípésemre, még akkor sem, ha az sérülést okoz a karján.

Ezen a ponton szeretném a férjemet leszúrni a feledékenysége miatt, de nem igazán vagyok abban a helyzetben, hogy megtehetem, mivel jómagam is elfelejtettem (ha egyáltalán tudtam valaha) a nevét annak az embernek, akivel beszélek.
 

Régi barátok? Biztos, hogy azok vagyunk. Te örülsz, hogy látsz. Én örülök, hogy látlak. De ki vagy? Te jó ég! Jane vagy. Ezt nem hiszem el. Jane.

– Jane! Hogy vagy? Mikor is... mióta nem...?

Szeretnék arra kilyukadni, hogy azért nem ismertelek meg azonnal, mert történt valami a hajaddal. De nem csináltál semmit a hajaddal, semmi olyat, ami mentség lenne arra, hogy nem ismertelek meg.

Valójában azt csináltad, hogy megöregedtél. Nem akarom elhinni.

Valaha egykorúak voltunk, de most sokkal, de sokkal öregebb vagy, mint én. Az anyám lehetnél. Leszámítva persze, ha én is ugyanolyan öregnek nézek ki, csak nem tudok róla.

Ami nem lehetséges. Vagy mégis?

Körülnézek a teremben, és észreveszem, hogy mindenki hasonlít valakire, és amikor megpróbálom kitalálni, hogy na de vajon kire, akkor kiderül, hogy önmaga korábbi változatára, egy soványabb változatára, vagy egy egészségesebb változatára, vagy egy szépészeti műtét előtti változatára, vagy egy magasabb változatára.

Márpedig ha ez mindenkire érvényes, akkor logikusan rám is érvényes. Vagy nem?

De nem számít: te beszélsz. – Maggie – búgod –, milyen rég nem találkoztunk!

– Én nem Maggie vagyok – felelem.

– Te jó ég! – így te. – Hát persze! Nem ismertelek meg. Történt valami a hajaddal.

Vote it up
250
Tetszett?Szavazzon rá!