Itt a vége?

Nem kéne bedőlni a jóslatoknak. A rosszaknak semmiképp

Kapcsolódó cikkek

Fontos megjegyeznem, hogy MOST, amikor e sorokat írom, 2012 van, ámde MOST, amikor e sorokat olvassák, 2013. Nincsen ebben semmi ördögi, egyszerűen csak hamarabb kell leadni a megírt cikket, arról meg nem tehet senki, hogy december után a következő év januárja jön. Már ha jön... Jött?!

Olyan jó lenne, ha valaki átkiabálna ide a jövőből, hogy jött, jött, és hogy az a bizonyos maja naptár jól el lett szúrva, mert akkor sokkal nyugodtabban pötyögném tovább e cikket a jelenben. De itt és most, 2012 utolsó napjaiban még nem tudhatom, lesz-e jövőre január, vagy elnyel mindent a nagy világvége, ami 2012 decemberére megjósoltatott. Már megint.

Mert, ugye, nem ez volt az első világvége-rémhír, nem is olyan régen például azért rettegtünk, hogy 2000-ben összeomlanak a számítógépes rendszerek, és Nostradamus is ránk hozta a frászt, miszerint megnyílik a föld és leszakad az ég. De az ég csak nem szakadt le. Csak azon a múlt augusztusi vasárnapon, amikor kirándulni mentünk a szép napsütésbe, amit a tévében előre megjósoltak, csak nem jött be, mert helyette az a viharos jégesőt hozó hidegfront jött be, aminek egy hétre rá kellett volna bejönnie.

Persze kérdés, mit is jelent a világvége. A gonosz dinók kihalnak, a neander-völgyiek megfagynak, Noé léha szomszédai elmerülnek. De Kovalcsik nénire például minden hónap huszadika után csap le a világvége, amikor elfogy a nyugdíja.

A Kovalcsik néni menye, Marika a fodrásznál zengett világvégét sikítva, mert túl rövidre nyírták tarkótájon, férje, Benő együtt omlott össze a tőzsdével, tinilányuk, Szuszika pedig akkor élte meg az apokalipszist, amikor a Jocó nem hívta fel. És ilyenkor jön a kérdés: hogyan tovább? Jóra fordul ez az egész valaha?

Az az igazság, hogy imádunk jósolgatni meg jóslatokban hinni. Ha jól belegondolok, erre vagyunk szocializálva. Mert már totyogós korunktól azt hallgatjuk, hogy ne szaladjál, fiam, mert el fogsz esni. És ha nem is aznap, de egy másik nap tényleg. És akkor a legtutibb jós, ahelyett hogy puszit adna a lehorzsolt orrunkra, azt harsogja, hogy na ugye, én megmondtam előre. Ekkor persze azt is megtanuljuk, hogy a jóslatok előbb-utóbb bekövetkeznek, ha nem is mindjárt, de kisvártatva.

Na meg ott vannak a mesék. Ahol a jó mindig győzedelmeskedik a rossz felett. Így aztán, ha rosszalkodunk, félhetünk előre, hogy egyszer úgyis nyakon csípnek, és jön a nagy irgumburgum, és amikor már annyira rosszak vagyunk, hogy száz sincs közülünk, aki jó lenne, meg ötven sincs, meg tíz sincs, sőt, még egy jóravaló Ábrahám sincs, aki alkudozna értünk, akkor bizony eljő a tüzes kénkő, és game over.

Lehet, hogy a maják egyszerűen csak megunták a végtelenségig írni azt a naptárt, és a meghirdetett világvége elmarad. (Ugye, elmaradt?) De ez persze nem jelenti azt, hogy többé nincs világvége, mert ahányan vagyunk, annyi világ vagyunk, és annyiféleképpen érezhetjük úgy, hogy vége. Hogy nincs tovább. A jó hír, hogy általában mégiscsak van tovább valahogy, a dinókat újraéleszti Spielberg, a neander-völgyiek tovább élnek a génjeinkben, Kovalcsik nénihez pár nap múlva újra jön a postás, Marika haja megnő, Szuszi beleszeret másba…

És ott van nekünk túlélő felszerelésnek a saját kis jósunk, a lelkiismeretünk, a feléledéshez pedig a megértés, a felejtés, esetleg egy szép, új fordulat, ami visszahozza a fényt. Ja és a remény. Hogy mostantól jó lesz. Na, már megint egy jóslat. Jó lesz!!! Jól ki van ez találva.

Vote it up
196
Tetszett?Szavazzon rá!