Jól látja, tényleg az ön sora halad a leglassabban

A tudósok tudják, miért érzünk mindig így. Sőt, létezik megoldás is a problémára

Szalad a boltba beszerezni a vacsorának valót. Lekapja a polcról, és siet a kasszához. Kiválasztja a leggyorsabbnak tűnő sort.

Persze rosszul döntött. A másik kasszánál álló ember, aki ön után rajtolt, már fizetett is, sőt már a parkolóban jár, amikor ön még mindig a sorban vesztegel. Miért pont mindig önnel történik ilyesmi?

De nem a sors, csak a matematika szegült ön ellen: a másik sor tényleg nagy eséllyel gyorsabb.

Az élelmiszerüzletek próbálnak minél több pénztárt üzemeltetni, hogy a lehető leggyorsabban kiszolgálhassák a vevőiket. Néha azonban, például szombat délelőtt, a rendszer túlterheltté válik. Egy aprócska fennakadás – egy elütött tétel vagy egy beszédes vevő –, és az egész sor várakozni kényszerül.

Fennakadás pedig bármely pénztárnál előfordulhat. Ha a boltban három kassza üzemel, annak valószínűsége, hogy az ön sora lesz a leggyorsabb, csupán egy a háromhoz, vagyis kétharmadnyi az esélye annak, hogy ön nem a leggyorsabb kasszánál áll.

Létezik egy kitűnő megoldás a problémára: a vevők egyetlen kígyózó sorban – úgynevezett szerpentinsorban – várakoznak, majd az épp szabadon maradó pénztárhoz lépnek. Sok bank és gyorsétterem alkalmazza is az eljárást. Ha a szerpentinsor megakad, a sorban állók nem okolhatják magukat a rossz választásért. Hiba esetén mindenki lassabban halad kissé, összességében mégis gyorsabb a folyamat.

Hogy miért nincs mégis szerpentinsor mindenütt? Ahhoz, hogy ez a sor kellő ütemben mozogjon, több pénztárra van szükség, és nem minden bolt tud ehhez elég alkalmazottat, illetve alapterületet biztosítani.

Így aztán nincs más hátra: legyen szerencséje!