Kérek egy kávét és egy marlenkát!

Az örmény belsőépítész meglepő módon találta meg a számítását Csehországban

Kapcsolódó cikkek

A cudar idő ezen az 1996. márciusi délutánon lehangolja Gevorg Avetisyant. Délután két óra van, Avetisyan bérelt irodájában megrendelőkre vár. Csöngetnek. Egy elegáns öltözékű üzletember jön be. Modern belsőépítészeti irányzatokat képviselő tervek után érdeklődik. – Biztos, hogy tudok segíteni –mondja Gevorg oroszul.

Avetisyan pár hónapja költözött Örményországból a Cseh Köztársaságba. Óvatos az ügyféllel; már rájött, hogy nem sokkal a szovjet megszállás megszűnése után a csehek vonakodva beszélnek oroszul, noha az iskolában kötelező volt tanulniuk. – Nagy tapasztalattal rendelkezem – teszi hozzá a lehető legkedvesebb hangon. Kínos csönd. A férfi tetőtől talpig végigméri, majd üzletkötés nélkül távozik az irodából.

Aznap éjjel a sötét hálószobában odasúgja a feleségének: – Belsőépítészként nem fogok tudni megélni. Ki akarna itt felfogadni egy oroszul beszélő szakembert?

Amikor néhány nap múlva lehetősége nyílt kibérelni egy kis bárt, ahol volt pár félkezű rabló és egy cseh csapos is, Gevorg úgy vélte, ez az utolsó esélye arra, hogy boldoguljon új hazájában. A tartósan rossz idő után a nap is kisütött, és végre elrakhatta a télikabátot.

Nem is olyan régen a Jereváni Szépművészeti Akadémia frissen végzett hallgatója megalapította a saját cégét, és belsőépítészeti terveket készített a jereváni felső tízezer számára. De a Szovjetunió bukása után az örmény gazdaság összeomlott. 1993-ban Jerevánban az áramszolgáltatást napi egy órára korlátozták. Avetisyan eladta a lakását és a nyaralóját, s feleségével és két gyerekével Ostravába, Észak-Morvaország ipari központjába költözött. Úgy hitte, ott kedvezőbbek a lehetőségei, mint Prágában.

Mikor kocsmárosként kezdte megtalálni a számítását, a nővére, Hasmik is Ostravába költözött. – Segítenél állást találni? – kérdezte Hasmik a fivérét. Szeretett volna segíteni, de a filológus Hasmikhoz nem illett, hogy egy lepukkant ivóban dolgozzon. Gevorgnak hirtelen támadt egy ötlete. – Süsd meg a kedvenc sütimet! – javasolta. – Tudod, azt a régi örmény receptet, amivel Jerevánban kényeztettél.

Avetisyan becsomagolta a friss süteményt, és elvitte egy kávézóba, amelynek a görög tulajdonosát látásból ismerte. – Mi ez? – nézett gyanakodva a tulajdonos a csomagra.

– Szeretném, ha megkóstolná ezt a süteményt – felelte Gevorg. A görög vágott egy szeletet az illatos, édes, finom diós-mézes süteményből: – Megpróbálhatom árulni.

Pár nap múlva Gevorg nővérének már napi tíz adagot kellett sütnie. Hamarosan fel kellett venniük az első alkalmazottat. Gyáruk, a MIKO International ma 1200 darabot készít óránként. Az Avetisyan lányáról marlenkának elnevezett tartósítószer-mentes süteményt 25 országba exportálják, köztük Kínába, Ausztráliába, az Egyesült Államokba és … Örményországba.

Gevorg Avetisyan büszke rá, hogy a marlenka kapható Prága legrégebbi kávéházában, az örmény Damascenus által 1714-ben alapított Arany Kígyóban is.