Késő bánat, eb gondolat

Az akkori időkhöz képest tisztes díjazásért vállaltam a kutyasétáltatást. Jól ment az üzlet, de elkövettem egy hibát

Kapcsolódó cikkek

A kutya köznapi szerepet töltött be gyermekkorom világában. A vizslát és a tacskót természetesen felismertem, de jól megvoltam ebtársaság nélkül. Az ebtenyésztés nagy eredményei csak érintőlegesen keltették fel a figyelmemet.

Mindig elcsodálkoztam, hogy az erős terelő és házőrző ebeknek micsoda szerencsétlen, sőt egyenesen csúnyácska ölebrokonságuk van. Falusi gyerekként különösnek találtam ezeket a macskanagyságú tenyésztési bravúrokat.

A nagy változást a közöny világától az érdeklődésig csak huszonéves koromban hozta el a sors. Egyetemi tanulmányaim közben, amit nagy műgonddal a fővárosban végeztem, albérletre volt szükségem. Szolid anyagi lehetőségeim és kitartásom csak egy egészen kicsiny – egykor talán cselédszobaként funkcionáló – zug bérletét tették lehetővé. Az élet viharaiban alaposan megtépázott főbérlőmnek még egy pluszszolgáltatással is tartoztam. Kedves névre hallgató, 11 éves, rövid szőrű vizslájának naponként kétszer félórás sétáltatásával kellett kiegészíteni az albérletért járó összeget. Mint minden jobbágyi szolgálmánynál, a munka és pénzjáradék harmonikusan egészítették ki egymást.

Reggelenként jómagam és a jobb sorsra érdemes deresedő fülű eb a park körül sétáltunk, majd a rakparton szaladt a vizsla. Rövid idő alatt városképi elemmé váltunk. Több idősebb hölggyel ismerkedtünk meg, akik családjaik, ismerőseik ebeivel bajlódtak. A hozzám tartozó vizsla életkora és habitusa nem tett lehetővé gyors és veszélyes manővereket. Ugyanazt az utat róttam és ugyanazoknál a fáknál könnyített magán az eb. Délutánonként öt óra után automatikusan a közeli Móri borozóba tértem be egy fél órára, hogy kellemes társaságban néhány fröccsel tegyem könnyebbé az egyetemi élet viszontagságainak elviselését. Természetesen Kedves, a vizsla, türelmes és megértő volt.

A délelőtti, vagyis inkább reggeli sétáltatók közül többen idő és kondíció hiányára hivatkozva megkértek, jámbor ebem mellé fogadjam oda az övékét, vagyis vállaljam el az ő kutyájuk sétáltatását is. Természetesen tisztes díjazásért, félóránként és kutyánként 10 forintért vállaltam a munkát. A kérelmezők száma szaporodott: először három, majd öt, sőt hat eb sétáltatójának mondhattam magam. Reggel két csoportra osztva sétáltunk, délután viszont együtt várakoztak a borozó redőnykarikáihoz kötve.

Kereseti viszonyaim remekül alakultak, öt kutyával számolva naponkénti 100 forint jövedelemhez jutottam. Ez a bevétel minőségi változást hozott a mindennapjaimban. A múlt század hetvenes éveiben az árak nálunk egészen kis egy- vagy kétjegyű számokkal íródtak. Például egy kétszemélyes vacsora két korsó sörrel tűrhető helyen egy ötvenesből kijött. Amikor a fizetőpincér a nagyságos fejedelem arcképével ékesített bankót eltette, még egy jókedvű köszönömöt is megkockáztatott.

A kutyasétáltatás, vagyis a pénzkeresés reggeli része könnyen telt. Napközben a pesti bölcsészkar óráit látogattam, ezért természetes igény érlelődött meg bennem két jóízű fröccsre és a panaszkodásmentes vidám társaságra. Délután, miután az ebek minden útba eső fát meglátogattak, a szükséges dolgok végeztével indultunk a borozóba. Az ebeket hosszú pórázzal a redőnykarikákhoz kötöttem.

A következő fél óra Dionüszosz tiszteletével telt. A séta végén az ebeket hazavittem a gazdáiknak. Akkor még természetesen nem tudtam, hogy néhány évtized múltán, a harmadik évezredben ezt a pénzkereseti formát kisvállalkozásnak illik nevezni. Vállalkozásom egy évre biztosította a kellemes vacsorák és a mindennapos vidámságok anyagi fedezetét. Kora tavasszal még sejtelmem sem volt arról, hogy életem festőien kék egén hamarosan viharfelhők gyülekeznek.

A kutyák életük bizonyos szakaszában erőteljesen vágynak társra. A pórázok ellenére az ellenkező nemű ebek között mély és maradandó emlékeket teremtő kapcsolatok szövődtek. Tavasszal vált világossá, hogy a kutyahölgyek pocakjában ott lapul és gyarapszik egy új ebgeneráció.

A kutyák tulajdonosai ebeik párválasztási gondjait saját maguk szerették volna megoldani, vagyis snaucert kizárólag snaucerhez, vizslát vizslához alapelv szerint.

A Móri borozó redőnye környékén az ebek saját érzelmeiktől vezérelve nemzettek utódokat. Amikor a tavaszi újszülöttek világra jöttek, megbízóim teljes köre elpártolt tőlem. Ők nem voltak az ebek szabad párválasztásának hívei, sőt hangsúlyozták az új generáció korcs jellegét. Mit tehettem egyebet, új albérletet kerestem. Felhagytam a vállalkozói életformával. Később tanárféle ember vált belőlem, és ahogy öregszem, egyre gyakrabban gondolok életem eddigi leggondtalanabb, legvidámabb esztendejére. Sokszor eszembe jut, mi mindenre vihettem volna, ha körültekintőbben, nagyobb odafigyeléssel végeztem volna a rám bízott ebek sétáltatását. De hisz most már mindegy, hiszen késő bánat, eb gondolat.

Vote it up
439
Tetszett?Szavazzon rá!