Kórház az égből

Ismerje meg a repülő önkénteseket, vagyis az orvosokat és nővéreket, akik reményt nyújtanak azoknak, akiket vakság fenyeget

Kapcsolódó cikkek

Igazi kánikula ígérkezik ezen a július végi reggelen. A mongóliai Ulánbátor repülőterének kifutóján a beton repedésein átüt a gaz. A raktárépület közelében álló gép farkán babakék festett csík virít, és az Orbis felirat, amelyben az O betű egy szem alakját ölti. Nem véletlen: ez a repülő szemklinika. A jótékonysági szervezetet a világ különböző térségeiből összeverbuválódott személyzet működteti: orvosok, nővérek, akik idejüket és tudásukat arra áldozzák, hogy a szegényebb országokban felvegyék a küzdelmet a vakság ellen.

A géphez vezető lépcső tetején áll Ann-Marie Ablett tapasztalt műtősnő: ő segédkezik a szemészorvosoknak az operációk és kezelések közben.

Az írországi Roscommon megyéből származó, kellemes, éneklő hanghordozással beszélő, barna frufruja alól kikukucskáló nőről el sem hinné az ember, hogy már 61 éves. Az ő kifejezésével élve „nappali műszakját” a Walesi Egyetem szemészeti klinikájának főnővéreként dolgozza le.

Maga is elcsodálkozik, amikor kimondja: tizenkét év alatt immár huszonnyolcadik alkalommal vállal önkéntes munkát az Orbisnál. Három kontinens 13 országát utazta be, ahol több mint ezer beteg ellátásában és több ezer nővér meg szakember kiképzésében vett részt. Számára ez a legörömtelibb dolog az életben:

– Amikor bevetésre indulok, mosoly költözik az arcomra, és ott is marad a következő utazásig – mondja nevetve.

Tízévesforma fiú közeledik a géphez magabiztos léptekkel, kezét édesanyja, egy nyugati stílusban öltöző vonzó nő fogja. A fiú arca tipikusan mongol jellegű, feje búbján erős fekete haj, csak amikor a gép közelébe ér, akkor derül ki, hogy a bal szeme szinte teljesen csukva van. Ám Bold-Erden Ganbold szerencsés: előző nap a város zsúfolt központjában lévő kórházban az Orbis csapata kiválasztotta operációra. Ha nem részesül speciális műtéti kezelésben, látása egyre romlana, és idővel egyik szemére megvakulna a szemhéj fejlődési rendellenessége miatt.

A beavatkozást még sürgetőbbé teszi, hogy egy hónapokkal ezelőtti játszótéri verekedés nyomán a beteg szemen tályog keletkezett, illetve a sérülést hegesedés követte, ami további veszélyt jelent a látására.

Ann-Marie először akkor találkozott Bold-Erdennel, amikor a lelkes mongol segítők által összegyűjtött betegeket szűrték. A folyosó megtelt családokkal, amelyek gyerekeket vagy felnőtt rokonokat kísértek – nemegyszer több száz kilométert utazva –, abban a reményben, hogy a repülő szemklinika szakemberei műtétre jelölik. A döntés fájdalmas, de a kiválasztásnál az Orbis két szempontot tart fontosnak. Az eset legyen alkalmas a helyi egészségügyi stáb továbbképzésére, ami az Orbis küldetésének egyik sarkalatos pontja. Másrészt a sebész megítélése szerint a beavatkozás ígérkezzen sikeresnek – a hamis reménykeltés senki érdekét nem szolgálja.

A mai napon a kiválasztottak kezelése zajlik.

Ann-Marie üdvözli Bold-Erdent. A kisfiúnak felderül az arca, amikor megismeri a nővért, aki kézen fogja őt, és az édesanyjával együtt körbevezeti a repülőgépen.

A gép elején, az egykori első osztályú részen található a bemutatóterem, amely tíz sor ülőhelyből és egy nagy monitorból áll – a helyi egészségügyi csapat itt kísérheti figyelemmel a beavatkozást és a sebészek magyarázatát. Ma 48 jelentkező tölti meg a helyiséget, néhányan hátul állnak, és ha kérdezni akarnak, tolmácsok segítenek nekik.

A gépen végighúzódó keskeny folyosón keresztül Ann-Marie most a középső részhez indul, a lézerszobához, amely váróteremként is szolgál a betegek és családjuk számára; Bold-Erden és a mamája itt foglal helyet, amíg a fiú operációjára sor kerül. Ezután már a műtő következik, a hermetikusan elzárt steril szoba, amelynek közepén kerekes hordágy áll, fölülről pedig lámpák világítják meg a beteget. A helyiség kicsi; ha majd megérkezik a sebész, valamint Ann-Marie és a három helyi nővér, nagy lesz a zsúfoltság. A műtő és a megfigyelő közötti kis térséget az eszközök sterilizálására és bemosakodásra használják.

A gép végében lévő helyiségben három ágy található, ahol műtét előtt és után fekszenek a betegek, de most csak Angela Purcell nővér viccelődik itt Jonathan Lorddal, a londoni Moorfields Szemklinika aneszteziológus főorvosával és annak kollégájával, az angliai Prestonból érkezett Lawrence Azavedóval. Vidám, eltökélt csapat ez, amelynek önkéntesei és állandó tagjai büszkék az itt végzett úttörő jellegű munkára.

Bold-Erden és az édesanyja a lézerszobában várakozik, ahol a fiú a Jégvarázst nézi DVD-ről. Ez a kedvenc filmje, ismeri be félénken.

Ann-Marie bemosakszik az előkészítőben, hogy a ma reggelre előjegyzett négy közül az első műtétnél asszisztáljon Yasser Khan sebésznek. Bold-Erdenre a második műtétkor kerül sor. Negyvenöt perc múlva a műtősnő visszatér a lézerszobába. Az első beavatkozás sikeres volt.

A nővér rámosolyog a fiúra, és beletúr erős hajába. – Készen állsz, kisember?

Bold-Erden visszamosolyog, és megfogja Ann-Marie kezét, aki az előkészítőbe vezeti, a gép végébe.

A jól megvilágított helyiségbe érve a műtősnő bemutatja a fiút Lawrence Azavedo altatóorvosnak, aki kezet fog vele, miközben Ann-Marie bemegy a műtőbe.

Lawrence megpaskolja a fiú kezét, mire Bold-Erden felmászik a kerekes hordágyra, s hagyja, hogy az orvos betakarja egy pokróccal.

– Úgy tudom, szereted a Jégvarázst – mondja Lawrence. – Melyik a kedvenc dalod?

– A Let It Go – mondja a fiú szégyenlősen mosolyogva, és felajánlja, hogy elénekli.

Miközben a fiú az összesereglett egészségügyi stáb legnagyobb örömére kristálytisztán előadja a dalt, Lawrence kihasználja az alkalmat, és a fiú kézfején futó visszérbe feszültségoldó készítményt adagol – „épp csak annyit, hogy ne izguljál”.

Az első versszak végén a nézők tapsviharban törnek ki, és Lawrence megkérdezi Bold-Erdent, hol akar dolgozni, ha majd felnő. – Musicalénekes szeretnék lenni – feleli a fiú.

Lawrence kívánságára a fiú belekezd a második versszakba, miközben az orvos egy adag altatót juttat Bold-Erden kézfejébe. A hang elhalkul; a fiú elaludt. A csapat betolja a hordágyat a gyengén megvilágított műtőbe, ahol a maszkos Ann-Marie a másik oldalról behúzza az ajtón keresztül, amely aztán becsukódik, hogy a műtéthez szükséges steril körülményeket fenntartsa.

A kanadai Torontóból érkezett Yasser Khan sebész leül a hordágy mellé, Ann-Marie mellette foglal helyet, miközben három mongol műtősnő a közelben figyel. Föntről egy lámpa erős fénnyel világítja meg Bold-Erden arcát.

Yasser Khan szakmai tapasztalata jól illeszkedik az Orbis önkénteseitől elvártakhoz – rendkívül magas szinten képzett szemsebész, aki sérülések utáni korrekciós és rekonstrukciós műtétekre szakosodott. Saját praxisa mellett a kanadai Hamiltonban a McMaster Egyetem szemsebészeti ösztöndíjprogramját vezeti.

Yasser a fiú feje fölé hajol, erősen koncentrál, miközben beszél; a bemutatóterem kivetítőjén 48 orvostanhallgató figyeli. Ann-Marie balról adogatja neki a műszereket, amikor kinyúl valamiért, és jelzi, mire van szüksége.

Yasser elmagyarázza a kamerának, hogy a kisfiú ismert szembajai mellett felfedezett még valamit: a könnycsatorna elzáródását. Ha azt nem nyitják meg, Bold-Erden szeme állandóan könnyezni fog, ami fertőzéssel és látásromlással fenyeget. A maga kedves és kimért módján a sebész előadja, hogy ennek a problémának a megoldása nem tartozik a mai beavatkozás elsődleges céljai közé. Ám ha már úgyis „benne van”, elvégzi ezt is.

Ami ezután következik, nem finnyásoknak való: a képernyőn közelről az látszik, hogy Yasser bemetszést ejt a szemhéjon, a metszésvonalon át spriccel a vér, és fehér zsír szivárog.

A következő egy órában a sebész folyamatosan és türelmesen magyarázza, mit csinál éppen: a veleszületett szemhéjcsüngésen (ptózison) sokat rontott a sérülés utáni hegesedés, amely kiterjedtebb, mint amire Yasser számított. Ennek ellenére zavartalanul folytatja a munkát.

Yasser a szemgolyó és a szemhéj közötti résre mutat, amelyben sok zsír és hegszövet gyűlt össze. Először azt kell eltávolítania, s csak utána kezdhet hozzá az ernyedés kiigazításához. Végre a műtét fő céljára összpontosíthat, a ptózis kezelésére, amelyet a szemhéjemelő-izom megerősítésével ér el. Utána mosolyogva fordul Ann-Marie-hoz: – Rendben, megvolnánk. Sikerrel jártunk.

Bold-Erdent visszatolják a kis helyiségbe, ahol Ann-Marie leveszi a maszkját, és leül a fiú ágya mellé. Nagyjából húsz perccel később a fiú kezd magához térni, és Ann-Marie elküld valakit az édesanyjáért. Amikor az asszony a kórterembe ér, a fiú már felült, és Ann-Marie kezét fogja. Az édesanya egyenesen a fiához megy, és szótlanul összeölelkeznek.

Újabb húsz perc elteltével a fiú már készen áll arra, hogy éjszakára átszállítsák a helyi kórházba, ahol másnap reggel Yasser Khan megvizsgálja. Ann-Marie lekíséri a fiút a lépcsőn. Amikor a raktárépülethez érnek, Bold-Erden megáll egy búcsúölelésre. Édesanyjával együtt most elviszik a kórházba. Ann-Marie és az Orbis csapata számára ez egy volt a sok rutinműtét közül, de a fiúnak és a családjának sorsfordító esemény.

– Meg tudná mondani, Ann-Marie, miért vállalkozik ilyen gyakran ingyenmunkára? – A műtősnő elgondolkodik, majd ezt mondja: – Tudja, Írország nyugati részéből származom, egy Boyle nevű kis településről. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ide-oda fogok repkedni a világban, és arra használom a képességeimet, hogy boldoggá tegyek egy csomó embert és több generáció életét megváltoztassam.

Aztán visszamászik a lépcsőn a gépbe. Végül is még előtte áll az operációkkal teli nap.

Vote it up
150
Tetszett?Szavazzon rá!