Küzdelem a figyelemért

Nem osztozom a szereteten, az Erő velem van – vélte a fekete sziámi kiscica

Egy melbourne-i bevásárlásból a barátnőm meg én két dologgal tértünk haza: egy Luke Skywalker-es kávésbögrével és egy gyönyörű fekete sziámi kiscicával. A cica a nagy barna szemével és elegáns sötét bundájával bűvölt el bennünket – bár a felfordulás, amelyet hazafelé a kocsiban előidézett, lényegesen kevésbé volt elbűvölő. A Neo nevet adtuk neki a Mátrix című film főszereplője után. Neo meg volt győződve, hogy ő a középpont, s rövidesen imádni való macskává fejlődött, aki állandóan igényt tart osztatlan figyelmünkre és szeretetünkre.

Hamar felfedezte kedvenc játékát: hatalmas ugrásokkal ért el a lehető legmagasabban lévő helyekre. Kiscica korában csak a dohányzóasztalra tudott felugrani, aztán a vékony plazmatévé tetején tett sétával érettségizett. Idővel képes lett egyetlen ugrással a 180 centi magas szekrényen landolni.

Szórakoztatónak találtuk ezt a szokását, de aggódtunk, mert sokszor nem látta előre merész szökkenései következményeit. Gyakran lökött le bögréket és gyertyákat is. Féltettük is, mivel a másik kedvenc játéka a furcsa zajok, például a tűzhelyen lévő lábas rotyogásának megvizsgálása volt.

Egy este épp filmet néztünk, amikor csörömpölést követően a kis magasugró kiiszkolt a konyhából. Kincset érő Luke Skywalker-es bögrénket millió darabban találtuk. Neo nyilván úgy döntött, a házban csak egy szuperhősnek van hely.
Stephen Charlton

Miben sántikál?
Westie és máltai selyemkutya keverékünk, Dribbel leugrott a székről, és a bal hátsó lábában elszakadt az ínszalag. Eleinte erős fájdalmai voltak, de tíz nap múltán az a határozott benyomásom alakult ki, hogy már csak tetteti, mert tetszik neki a rá irányuló figyelem.

Néhány nappal később elvittem Dribbelt a reggeli sétájára, és ő úgy döntött, hogy mind a négy lábát használja a futáshoz.

Amikor ezt észrevettem, felkacagtam, és amint ezt Dribbel meghallotta, rájött, hogy hibát követett el. Megtorpant, felhúzta a sérült lábát, és sántikálva tette meg az utolsó 30 métert a kapunkig.

A férjemmel jót nevettünk a kutyánk csalafintaságán.
Rixta Francis

Nem tyúkeszű
Egyik reggel valahogy elbóbiskoltam a kanapén, még mielőtt enni adtam volna a kutyánknak. Kis idő múlva hangos kocogtatásra ébredtem fel: egy pásztormejnó ütögette a csőrével az üvegajtót.

Aznap délután, miután a feleségem hazajött, beszámoltam neki a seregélyfélék családjába tartozó madárral történt furcsa találkozásomról.

Aztán hamarosan rájöttünk a megoldásra. Reggelente, miután kitesszük az eledelt a kutyatálba, azonnal megjelenik egy csapat pásztormejnó, hogy elcsenjenek valamennyit belőle, mielőtt a kutya elkergeti őket.

Az a madár tehát türelmetlenül adta tudtomra, hogy ideje megkapnia a reggelijét.
Derek Martin

Vote it up
190
Tetszett?Szavazzon rá!