Karácsony csodája

Tizenkét évvel a borzalmas veszteség után a doktornő újabb esélyt kap, hogy megmentsen egy anyát és a kisbabáját

Kapcsolódó cikkek

Dr. Stephanie Martin 2009. december 24-én délben egy pácienssel beszélt munkahelyén, a Colorado Springs-i Memorial Kórházban. A 42 éves, nyúlánk, törékeny alkatú Martin orvosi öltözetében inkább balerinának tűnt, mint egy nagyvárosi kórház veszélyeztetett esetekre szakosodott szülészeti részlege vezetőjének. A látszat nem csalt: versenytáncosként szerzett állóképessége és fegyelmezett mozgása orvosi válsághelyzetekben is a javára vált.

Martin eseménydús, de nem szokatlan napra számított, amikor sürgős üzenet érkezett a hangosbemondón: – Keleti szárny, szülészet, kék jelzés!

A kórházi szakzsargonban a kék jelzés a legsúlyosabb vészhelyzetekre utal: egy betegnek megállt a szíve, azonnali újraélesztés szükséges. Köznapi nyelven ez annyit tesz, hogy valaki meghalhat, a szülészeten pedig annyit, hogy mind az édesanya, mind a kisbaba élete veszélyben forog.

Az orvosnő a folyosón a szülőszobába rohant. Fohászkodott, hogy legalább szenteste ne történjen ilyesmi. Micsoda dolog éppen szenteste elveszíteni valakit?
 

Tracy Hermanstorfert aznap kamionsofőr férje, Mike hozta be a szülészetre. A harmincnégy éves – a párjánál négy esztendővel fiatalabb –, kétgyermekes asszony jó egészségnek örvendett, és harmadjára is szövődménymentes szülésre számított.

A szokásos magzatvízvizsgálat is kimutatta, hogy a gyermek fiú, a szülők már nevet is választottak, és izgatottan várták a karácsonyi babát.

Délután fél egykor, többórás vajúdás után Tracy elfáradt. Epidurális injekciót kapott, hogy enyhítsék a fájásokkal járó szenvedést, és egy nővér állandóan szemmel tartotta. A baba szívritmusát kissé lassúnak ítélték, de a helyzetet nem tartották súlyosnak.

– Hunyd be a szemed! – mondta Mike a feleségének. – Hosszú nap előtt állunk.

Martin doktornő a folyosón futtában a jól ismert adrenalinlöketet érezte az ereiben. Fölidéződött egy emlék is, amely mindig kísértette, ha kiadták a kék jelzést. Gondolatai 1997. július 4-re röppentek vissza, amikor kinevezték osztályos orvosnak. Egy héttel azelőtt még csak rezidensként dolgozott a szülészeten. Hét nap múlva a vészhelyzetekért felelős Martin egy 21 éves, egészséges nő normálisnak indult szülésével került szembe, amely váratlanul borzalmas véget ért.

Magzatvíz jutott az anya véráramába, és a jelek szerint kiterjedt allergiás reakciót váltott ki. Belső vérzés lépett fel. Az anya szíve és tüdeje percek alatt fölmondta a szolgálatot, a kisbaba pulzusa vészesen zuhant. Bár Martin sürgősségi császármetszést hajtott végre, egyiküket sem tudta megmenteni.

A kettős haláleset érzelmileg erősen megviselte a fiatal orvosnőt. Martin napokra ágynak esett. Szakmailag hasznavehetetlennek érezte magát, senki sem tudta kirángatni depressziójából – még neonatológus férjére, Jeffre sem hallgatott.

A Texas állam nyugati felében fölcseperedett Martin kislány kora óta orvosnak készült, legfőbb szenvedélyévé vált a gyógyítás. Most kétségek mardosták, éppen az után, hogy végre elérte a célját.

A szülészeten minden egyes kék jelzés újabb kihívást jelentett számára – és további kutatásokra ösztönözte

Hetek múltán sikerült talpra állnia. Elszántan igyekezett jobban megismerni a szülés körüli időszakban bekövetkező halálozás okait, ez adott neki erőt, hogy visszatérjen a szülőszobába. Úgy látta, nem adhatja föl, megoldást kell találnia a problémákra.

A szülészeten minden egyes kék jelzés újabb kihívást jelentett számára – és további kutatásokra ösztönözte. Az 1997-es esetet követő tizenkét év tapasztalatai a szülés során jelentkező szívmegállás szakértőjévé tették.
 

Tracy behunyta a szemét, szunyókálni próbált. Mike megfogta a kezét, és gyanúsan hidegnek találta. Az asszony arcára nézett, látta, hogy valami nincs rendjén: az ajka szederjes, a bőre áttetszően fehér.

– Mi ez? – kiáltotta rémülten a nővéreknek, akik Tracy ágyához ugrottak. Egyikük hozzáfogott az újraélesztéshez, a másik meghúzta a zsinórt, amely beindítja a kék jelzéses riasztást. Mike máig emlékszik arra, ahogy kitessékelték a folyosóra, miközben az ápolószemélyzet besereglett a kórterembe. Egy-két perc múlva két lelkész vette a gondjaiba a férfit.
 

Egyetlen perc telt el a riasztás óta. Martin doktornő berontott a szülőszobába, ahol Tracyt mozdulatlanul fekve találta. Az asszony életjelei rohamosan gyöngültek. Nem volt vérnyomása, nem lélegzett. Egy nővér erélyes szívmasszázst kezdett alkalmazni.

Tracy állapotát több tényező okozhatta: magzatvíz-embólia, az epidurális injekcióra adott allergiás válasz, szívritmuszavar vagy a méhlepény idő előtti leválása, amikor súlyos belső vérzés következik be. Ilyen helyzetekben előírás, hogy az anya újraélesztése előtt világra segítsék a babát. Martin tudta, legnagyobb valószínűséggel akkor mentheti meg az édesanyát, ha eltávolítják a magzatot és a méhlepényt, ezzel csökkentik az anya szívének a megterhelését, így javulnak az újraélesztés esélyei.

Két munkacsoport állt fel. A műtéti team Martin vezetésével Tracyre és a császármetszés elvégzésére összpontosított, hogy az operáció után megkísérelje az édesanya újraélesztését. A másik csapat készen állt az újszülött fogadására és újraélesztésére. Ha egy szülő nő légzése leáll, öt percen belül kell cselekedni, különben a baba mindenképpen agykárosodást szenved. A magzatfigyelő máris jelezte, hogy a baba szívverése lassul. Intubálták Tracyt, a behelyezett csövön át kézi pumpával erőltettek levegőt a tüdejébe, hogy oxigént biztosítsanak és elősegítsék a szívműködés újraindulását.

Martin agyában fölrémlett a tizenkét évvel korábbi lidércnyomás, a keze között elvérző kismama. Azután elhessentette a kínzó emléket. Ott helyben, a szülőszobában kellett császármetszést végeznie. Műszerekkel teli asztalt gördítettek oda. Martin kesztyűt húzott, egy nővér maszkot tett fel a szája elé. Ezután az orvosnő fertőtlenítőt öntött Tracy hastájékára. Szikét fogott a kezébe, az alhason megejtette az első bemetszést – egy tizenöt centis, vízszintes vágást.

A sebből nem spriccelt vér, mert Tracy szíve már nem dolgozott. Következett a második vízszintes bemetszés, amely a méhet nyitotta meg.

Odabent az áttetsző magzatburok alatt feküdt a kisbaba. A doktornő széthúzta a burkot. Kitapogatta a pici fejére erősített magzatfigyelőt. Gyorsan kiemelte a már ernyedt testű magzatot, elvágta a köldökzsinórt, és lekapcsolta a magzatfigyelőt.
 

Martin doktornő azonnal látta, hogy a baba életfunkciói igen aggasztók. A sápadt kisfiú egyáltalán nem mozgott. Martin átadta az ott várakozó neonatológusnak, aki melegítőasztalra helyezte a babát. Leszívták az orrában és szájában felgyülemlett nyálkát, szárazra törölgették a testét, és mesterségesen lélegeztetni kezdték. Nem egészen öt perc alatt jött világra.

Az orvosnő most a már teljesen elkékült anyára fordította a figyelmét. Martin megvizsgálta a műtéti területet. Kitapintotta Tracy ütőerét a hasüregben, és megdöbbent. Icipici lüktetést érzett az ujjhegye alatt, olyan gyönge szívverést, mint a szemhéjrebbenés. – Azonnal vigyük a műtőbe! – adta ki az utasítást.

További beavatkozást csak teljesen fölszerelt műtőben végezhettek.

Mike a folyosón várakozott. Ahogy elgurították mellette Tracyt, Martin a férfihoz fordult: – Csókolja meg!

Mike lehajolt, és gyöngéden felesége homlokára tapasztotta az ajkát. Attól félt, hogy ez talán a búcsúcsókja.

A műtőben Martin erősnek és szabályosnak találta a páciense pulzusát. Tracyt automata lélegeztetőgépre kötötték. Martin eltávolította a méhlepényt. A sebszélek összevarrása előtt újra megvizsgálta a szerveket, sebészi szeme és ösztöne segítségével próbálta kiokoskodni, mi okozhatta a szívmegállást, majd mitől indult be ismét a szív, de nem tapasztalt nyilvánvaló tüneteket.

A lábadozó Tracy Hermanstorfer a fiával, ColtynnalMiután végzett az operációval, az intenzív osztályra kísérte az eszméletlen, de élő, lélegző édesanyát, hogy személyesen felügyelje lábadozásának előkészületeit. Tracy váratlanul magához tért, kinyitotta a szemét, kihúzta a lélegeztetőtubust, és megszólalt. – Coltynnak hívják a picit – mondta a zöld ruhás idegennek, aki megmentette az életét.

Mike Hermanstorfer ezalatt a folyosón várakozott. Látta, amikor a kórház minden részéből orvosok és ápolók rohantak a szülészetre. Látta, amikor a feleségét elvitték. Fogalma sem volt, mi a helyzet a kisfiával. Az idő csigalassúsággal vánszorgott.

Azután egy ápolónő behívta a folyosóról, és a kezébe adták a kisfiát. A döbbent édesapa először élettelennek látta a babát, aki pedig egyszerűen csak kimerült a megpróbáltatásoktól. Azután az apja ölelő karjában mocorogni kezdett. Mike szemében ezek az alig észrevehető mozdulatok csodával értek föl. – A kezemben kelt életre – ahogy utólag megfogalmazza.

Nem sokkal ez után az apát és fiát beengedték Tracyhez az intenzív osztályra.
 

Aznap este otthon Stephanie Martin beszámolt a nap meghökkentő eseményeiről a férjének. Azt mondta, sosem találkozott hasonló esettel. Tracy szívmegállásának hátterében nem állt egyértelmű ok. Még inkább megmagyarázhatatlannak tűnt a szív hirtelen és látszólag spontán újbóli beindulása. Martin csak ezek után engedett szabad folyást az érzelmeinek. Karácsony estéjén nem kellett rossz hírt megosztania a szeretteivel.

A Hermanstorfer-eset egy év elteltével is foglalkoztatja Martint. Hogyan és miért tért vissza Tracy ilyen gyorsan a halál torkából? Martin doktornő tovább keresi a válaszokat. Tudományos dolgozatot ír az esetről, és folytatja a szülés során fellépő szívmegállás vizsgálatát, hogy más orvosokat is fölkészíthessen az ilyen válsághelyzetek megoldására.

Amikor Tracy Hermanstorfer fölidézi halálközeli élményét, azt mondja, a történtek arra tanították őt, hogy felül kell emelkedni a hétköznapok csipcsup problémáin és örülni három nagyszerű gyermekének. Mike Hermanstorfer egyszerűen csodát emleget, amely éppen karácsony estéjén történt, amikor egy kisded világra jött, egy édesanya megmenekült, és egy tehetséges, lelkiismeretes orvos nyilvánvaló elhivatottsága megerősítést nyert.

Vote it up
269
Tetszett?Szavazzon rá!