Karamellás sajttorta

Édes, puha-roppanós, és még könnyű is, nem csoda hát, ha villámgyorsan vágyunk tárgyává lesz

Hasonló receptek

Hozzávalók 12-14 szelethez
20 dkg gyömbéres keksz 5 evőkanál vaj 2 evőkanál barna cukor 2 marék dió

A sajtkrémhez: 25 dkg krémsajt 20 dkg barna cukor 2 evőkanál olvasztott vaj 1 kiskanál vaníliakivonat 5 tojás

A karamellöntethez: 17,5 dkg cukor 0,6 dl víz 0,5 kiskanál citromlé 2,5 dl tejszín

Elkészítés
1. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A kekszet morzsává törjük, összekeverjük a vajjal és a cukorral, majd egy 22 vagy 24 cm-es tortaforma aljába nyomkodjuk.

2. A formát alufóliával háromszor körbetekerjük úgy, hogy az alufólia pereme magasabban legyen, mint a formáé, majd a kekszmorzsa tetejére is alufóliát helyezünk, és 12 percig sütjük.

3. A krémsajtot összekeverjük a cukorral, hozzáadjuk a vajat és a vaníliát, majd egyesével a tojásokat, és a kihűlt tésztára kanalazzuk.

4. A tortaformát egy mélyebb tepsibe állítjuk, a tepsit félig megtöltjük vízzel, és a tortát készre sütjük. (Akkor jó, ha a krémsajtos töltelék a széleken kicsit felpuffad és remegőssé válik.) Ezután kivesszük a vízfürdőből, eltávolítjuk az alufóliát, majd néhány órára a hűtőbe tesszük.

5. A karamellöntethez a cukrot elkeverjük a vízzel és a citromlével, addig forraljuk, míg a cukor fel nem oldódik, majd még kb. 9 perc alatt karamellizáljuk.

6. A tűzről levéve hozzáadjuk a tejszínt, majd egy kissé visszaforraljuk (kb. 8 perc). Amikor kissé kihűlt, a sajttorta tetejére öntjük, megszórjuk a durvára vágott dióval, majd a tortát még néhány órára visszatesszük a hűtőbe.
 

Ismerjen meg további sajttorta-recepteket!

Vote it up
149
Tetszett?Szavazzon rá!