Ki tartozik a nemzethez?

Mi határozza ezt meg? Talán a közös nyelv? Vagy a történelem? A hit? Esetleg a közös értékrend? Hol hogyan vélekednek erről?

Mint nemzetközi felmérésünkből kiderül, bár csak orrhosszal, de az első győzött a négy válaszlehetőség közül: közös értékrend, nyelv, történelem és hit. A vizsgált tizenhét ország közül nyolcban a többség ugyanis úgy tartotta, hogy leginkább a közös értékrend kovácsol össze egy nemzetet, míg hat országban a nyelvről vélekedtek így.

A legtöbb helyütt egyébként előkelő helyen szerepelt mindkét tényező. Mexikóban és Oroszországban viszont a közös múlt került az első helyre, de Magyarországon, az Egyesült Államokban és Kanadában is ez a második legfontosabb. Mi a legnagyobb meglepetés? Egyetlen országban sem tartották úgy, hogy a vallás határozná meg leginkább a nemzetet.

Ki beszél kanadaiul?
A közös nyelv Kanadában kapott a legkevesebb szavazatot, talán éppen azért, mert az országnak két hivatalos nyelve van, az angol és a francia.

Egyház és állam
A megkérdezettek többsége szerint a vallás nem befolyásolja, hogy ki tartozik egy nemzethez. A vallás 14 országban szorult az utolsó helyre, Franciaországban alig 1%-ot kapott.

Nemek egyenlősége
Világszinten a férfiak és a nők közel azonos arányban voksoltak az értékek mellett. A nemek különbsége az országok többségében legfeljebb 10% volt, nálunk például 6%.

Az idősek tisztelete
A legtöbb országban a 45 év felettiek fontosabbnak tartották a közös értékrendet, mint a fiatalok. Nálunk épp fordítva volt.

A közös értékrend az első
Ausztrália 61%
Kanada 56
Kína 51
Franciaország 48
Magyarország 45
Fülöp-szigetek 43
Dél-Afrika 41
Egyesült Államok 39
India 32

A nyelv a legfontosabb
Brazília 53%
Malajzia 50
Németország 46
Hollandia 42
Spanyolország 41
Nagy-Britannia 35
India 32

A közös történelem a meghatározó
Mexikó 37%
Oroszország 34