Királyi gazdagság

Hiába volt gazdag Hódító Vilmos, nem volt angolvécéje, sem papírtörülközője, sem fűnyírója. Hogyan lehetett elviselni?

 

William I, who conquered England some 930 years ago, had wealth, power and a ruthless army. Yet although William was stupefyingly rich by the standard of his time, he had nothing remotely resembling a flush toilet. No paper towels, no electric lawn mower. How did he get by?

History books are filled with wealthy people who were practically destitute compared to me. I have thermo-insulated windows; Croesus did not. Entire nations trembled before Alexander the Great, but he couldn’t buy sealed bags of cat food. Czar Nicholas II lacked a compound-miter saw.

Given how much better off I am than so many famous dead people, you’d think I’d be content. The trouble is that, like most people, I compare my prosperity with that of living persons: neighbors, high-school classmates, TV personalities. The covetousness I feel toward my friend Howard’s new kitchen is not mitigated by the fact that no French monarch ever had a refrigerator with glass doors.

There is really no rising or falling standard of living. Over the centuries people simply find different stuff to feel grumpy about. You’d think that merely not having bubonic plague would put us in a good mood. But no, we want a sauna too.

Of course, one way to achieve happiness would be to realize that even by contemporary standards the things I own are pretty nice. My house is smaller than the houses of many investment bankers, but even so it has a lot more rooms than my wife and I can keep clean.

Besides, to people looking back at our era from a century or two in the future, those bankers’ fancy counter tops and my own worn laminated surface will seem equally shabby. I can’t keep up with my neighbor right now. But just wait.

I. Vilmosnak, aki úgy 930 éve meghódította Angliát, volt vagyona, hatalma, könyörtelen hadserege. De hiába számított korához képest elképesztően gazdagnak, semmije nem volt, ami csak halványan is emlékeztetett volna az angolvécére. A papírtörülközőre. A fűnyírógépre. Hogyan lehetett elviselni?

A történelemkönyvek tele vannak olyan gazdagokkal, akik hozzám képest, lényegében nyomorogtak. Nekem van hőszigetelt ablakom, Krőzusnak nem volt. Nagy Sándortól nemzetek reszkettek, zsákos macskaeledelt mégsem vehetett. II. Miklós cárnak nem volt elektromos fűrésze.

Mivel annyival jobb a dolgom, mint oly sok híres halotté, azt hihetnék, elégedett vagyok. Csak az a gond, hogy a legtöbb emberhez hasonlóan én is az élőkhöz mérem a gazdagságomat: szomszédokhoz, a középiskolai osztálytársakhoz, a tévé sztárjaihoz. Irigységemet, mellyel Howard barátom új konyháját nézem, nem csillapítja az a tény, hogy egyetlen francia uralkodónak sem volt üvegajtajú hűtőszekrénye.

Valójában az életszínvonal nem emelkedik, nem is csökken. A századok során az emberek mindig más okot találtak a morgolódásra. Azt hihetnénk: már attól is boldogok vagyunk, hogy nincs bubópestis. De nem, nekünk szauna is kell!

A boldogságot persze úgy is el lehetne érni, ha belátnám, hogy a tulajdonomban lévő tárgyak még mai szemmel nézve is meglehetősen tetszetősek. A házam ugyan kisebb, mint sok bankáré, de még így is sokkal több benne a szoba, mint amennyit a feleségem meg én tisztán tudunk tartani.

Különben azoknak, akik egy-két század múlva tekintenek majd vissza korunkra, ugyanolyan ócskaság lesz a bankárok hipermodern konyhapultja, mint az enyém, amely farostlemezből készült. Most nem tudok lépést tartani a szomszédommal. De várjuk ki a végét!

Vote it up
3
Tetszett?Szavazzon rá!