Klopfolás viperával

Bár mint sejthető, nem kígyóval, hanem kézifegyverrel hajtja végre, de Winkler Róbert kísérletének eredménye így is lehengerlő

Gyermekkoromban volt egy közeli családi barátunk, nevezzük a békesség kedvéért Bill Clinton néninek, aki nem is annyira a klopfolás megszállottja volt, mint inkább maga a megtestesült klopfolás.

Talán ha sokat beszélgetett volna Popper Péterrel, eljutott volna a lelki béke és általános megnyugvás olyan fokára, hogy ha fel nem is hagy a hússzeletek már-már teljes megsemmisítésbe hajló bántalmazásával, de beéri néhány jelképes ütéssel. Mi azonban akkor még mit sem tudtunk Popper Péter munkásságáról, így maradt az ebédre feltálalt, rommá klopfolt rántott hús, ami családunkban az íz nélküli, értelmetlen ételek metaforájává vált.

A klopfolás célja a hús rostjainak lazítása, semmiképpen sem a szövet roncsolása: a hús legyen omlósabb, de ne veszítse el húsi jellegét! Másodlagos cél az optikai tuning: vendéglőkben gyakran klopfolásos nagyítással állítják elő a tányérról lelógó szeleteket. A bécsi szeletéről híres bécsi Figlmüller étteremben külön négytagú klopfolókommandó tevékenykedik, és egy-egy ilyen betanított munkás kiképzése akár egy hónapig is eltarthat, tehát semmiképpen nem becsülném alá a klopfolásban rejlő szakmai dimenziókat.

Bevallom, én még sose klopfoltam. Otthon maximum csirke kaliberű dolgokat sütögetek, egyébként meg Bill Clinton néni egy életre elvette a kedvem bármitől, amit nem elég, hogy megöltek és feldaraboltak, de még nagyon meg is vertek. Úgyhogy vettem egy mély levegőt, kiléptem végre a múlt árnyai közül a napfényre. Vásároltunk néhány szép karajszeletet, hogy serpenyőben kisüssük, de előtte több, alkalmasnak tűnő eszközzel is tapasztalatokat szerezzünk.

A boxer alakú klopfolót interneten rendeltük, de sajnos nem érkezett meg a teszt időpontjáig. Volt viszont egy pompás Vacsink (tisztességes helyesírással VacSy), ami a Zepternél egy hatalmas főző- és tálalórendszer része. Gyilkos, fogakkal ellátott korong, amit végigtologatunk a húson, miközben a fogak a rostokat lazítják. Szerintem nem is annyira lazítják, inkább már-már marcangolják, mert ha túl nagy erővel tologatjuk a karajszeleten, hamar átlyukad. A Deni (meat tenderizer) amerikai szerzemény, kellemes kenőanyagillattal, amit nem árt eltávolítani róla az első használat előtt. Én félszáraz zsömléket használtam, jól be is váltak.

Azt ugyanakkor le kell szögeznem, hogy a Deni veszélyes: aki csak megfogta, elvágta a kezét. Hiába hasonlít a kényszervállalkozók által oly jól ismert pecsétnyomóra, a benne lakó nyársak borotvaélesek, bárhogy is vesszük kézbe, vér fog folyni. Legalábbis, amíg érdekel bennünket a működése, és nem szorítkozunk a puszta, rendeltetésszerű üzemeltetésre. Maga a Deni persze csak márkanév, és igazából a Deninek is van olyan halálkereke, mint a VacSy, meg más alakú, sokpengés pecsétnyomója, de most ezeket tudtuk összeszedni.

Mindkét eszköz arról szól, hogy a hobbiszakács családja megúszhassa a klopfolást kísérő hanghatást. A legtöbb régi vágású szakácskönyv ugyanerre a célra azt ajánlja, hogy terítsünk akár több konyharuhát is a deszka alá, de ezek nemcsak a deszkát és a klopfolót teszik feleslegessé, hanem az effajta hiábavaló elővigyázatosságokat is. Mindkettő elég veszélyes, de ha létezésük jogalapja a csendesség volna, mindenképpen a VacSy a nyertes, azzal tényleg nem csapunk nagyobb zajt, mint a gyermek Geronimo a tiszteletes úr szalonnafüstölőjében.

Nem lenne összehasonlító teszt az összehasonlító teszt klasszikus és alternatív klopfoló nélkül. A rendesről nem is nagyon van mit mesélni, legfeljebb annyit jegyezzünk meg, hogy az általánosan elfogadott nézet szerint finom mozdulatokkal, kívülről befelé haladva klopfolunk, és kicsiket ütünk úgy, hogy lehetőleg növeljük a hús alapterületét. De ne feledjük, nem rétestészta: nem a vékonyítás a lényeg, csak az enyhe puhítás!

A folpack klopfolásnál is jól jön, nem csak a tortillalapításnál vesszük hasznát. Hihetetlen egyébként, mit bír a hártyavékony fólia: valamennyi tesztszeletet végigklopfolhattuk, és egy költséghatékony háziasszony még simán elmosogathatta, és összehajtva eltehette volna egy fiókba a legközelebbi klopfoláshoz.

Kontrollcsoportként egy fegyvernek, vagy mi az istennyilának minősülő eszközt, az ún. viperát is bevetettük, amit Gergényi Péter szerint szabályosan használt a rendőrség, vagy egyáltalán nem is használt, mert tiltott eszköz. Mindenesetre elég könnyű beszerezni, katonai boltokban általában van a pult alatt, 13-15 ezer forint között. Szépen, precízen lehet ütni vele, zúzza a rostokat, de nem tépi – igazából tökéletes. Kis gyakorlással akár Nagy-Magyarország alakú rántott húst is összehozhatunk vele. Rozsdamentes acélból készült konyhai kiegészítő, nyugalmi állapotban mindössze 20 centiméter hosszú. Ha kicsapjuk, bő fél méter, de játszani, mókázni tényleg nem szabad vele, mert csúnya, fájdalmas sérüléseket okozhat.

Konklúzió. Túl jó volt a karaj? Az nem lehet, hiszen a Figlmüllerben sem borjúból készítik a bécsi szeletet, hanem sertésből. Vagy nagyon megéheztem a klopfolásban? Mert hogy a gyors sütés eredményeként tökéletes volt a szabványos klopfolóval készült szelet, ahogy a többi is. Az oda-vissza kóstolásnál egyszer a Denivel kezelt tűnt jobbnak, máskor a VacSy áldozata, aztán megint a klopfolós. Néha úgy tűnt, a viperás visz mindent, de a legjobban az zavarta össze az értékelést, amikor sütöttünk egy abszolút klopfolatlan szeletet is ugyanabból az eresztésből. Talán nem voltak egyformán zsírosak? Vagy az eltérő sütési idő kompenzálta észrevétlen a klopfolási hiányosságokat? Tudja az ördög. De az biztos, hogy ideje volna rászokni a natúr karajszeletek sütögetésére.

Vote it up
35
Tetszett?Szavazzon rá!