Koppenhága menő

Miért itt a legjobb élni a világon? Szerzőnk, Robert Kiener odautazott, hogy kiderítse az okokat. Elcsodálkozott azon, amit látott

Koppenhága főpolgármesterével találkozom ma. Egyórás interjút fogok készíteni vele, miközben biciklivel bejárjuk Dánia fővárosát.

Tiszta az idő – egyetlen felhőt sem látni égen, amely olyan kék, mint a delfti porcelán –, bár kicsit csípős, ezért nincs ellenemre, hogy biciklim nyergében várnom kell az 54 éves Frank Jensen főpolgármesterre a díszes városháza, a Rådhus épülete előtt. Az út túloldalán terül el a Tivoli: Európa egyik leghíresebb és – évente több mint négymillió látogatójával – legnépszerűbb vidámparkja.

Miközben várok, a divatosan öltözött dánokat nézegetem, akik sebesen tekernek végig a nemzet világhírű fiáról, Hans Christian Andersenről elnevezett sugárúton. A biciklizők között magas sarkú cipős nőket és öltönyös férfiakat látok. A 19. századi író közelben álló hatalmas bronzszobrára turisták másznak fel, hogy szelfit készítsenek.

– Helló – üdvözöl Jensen, amikor a kockaköves Longangstraede felől odahajt hozzám. – Most jövök a miniszterelnöktől.

Le vagyok nyűgözve. A főpolgármestert nem limuzin fuvarozza, neki megfelel a háromsebességes bringa. – Jöjjön utánam – mondja, s a Hans Christian Andersen sugárút biciklisávjára vezet minket. – Sok mindent meg akarok mutatni magának.
 

Az évek során sokat hallottam és olvastam erről városról mint egyfajta modern Utópiáról. Gyakran úgy említik, mint „a világ legélhetőbb városa”, „a világ legboldogabb városa”, amely holtversenyben vezeti a biciklibarát városok listáját. És persze ez „Európa legzöldebb városa”, továbbá „az európai ínyencek fővárosa”, no meg „az európai dizájn központja”.

A brit Daily Mail „menő Koppenhágá”-nak titulálta, a USA Today ezt írta róla: „Koppenhágában könnyű boldognak lenni”. A londoni Guardianban (amely ritkán hízeleg) ez olvasható: „Koppenhága valóban nagyszerű”.

Meg tud felelni egy város ilyen elvárásoknak? Azért jöttem ide, hogy erről meggyőződjem. Első kalandom: biciklitúra a főpolgármesterrel.
 

Frank Jensen főpolgármester biciklivel jár dolgozniHamar felfedezem, hogy Koppenhágában a kerékpár az úr. Miközben csatlakozunk a gépjárművektől és a gyalogos közlekedéstől elválasztott, három méter széles biciklisávban a biciklisek rajához, a főpolgármester ezt mondja: – Koppenhága 555 ezer lakosának több mint a fele mindennap két keréken jut el a munkahelyére vagy az iskolába. Ez egészségesebb, környezetbarátabb és olcsóbb, mint autózni. A biciklik száma meghaladja a lakosokét, és ötszöröse az autókénak.

Miközben kitartott jobb kezével jelzi, hogy megállunk egy kereszteződésnél, hozzáteszi: – Még a politikusok is biciklivel járnak dolgozni. A parlamenti képviselők 63 százaléka mindennap nyeregbe száll.

Koppenhága rendszerint Amszterdammal verseng a biciklibarát városok listájának első helyéért. – Az elmúlt években „akciótervek” sorozatát léptettük életbe – magyarázza –, hogy folyamatosan fejlesszük a kerékpáros infrastruktúrát.

A város valóban úgy fest, mintha a biciklizés szempontjai szerint tervezték volna. Koppenhágában több mint 350 kilométer hosszú a bicikliút-hálózat, a sávok nagy részét szegély választja el az autóforgalomtól. A bicikliútnak megvannak a maga lámpái, amelyeknél a bringások lábtartókkal és kapaszkodókkal ellátott korlátokhoz támaszkodhatnak, amíg a pirosnál állnak. A számítógéppel vezérelt lámparendszer „zöldhullámot” biztosít a kerékpárosoknak, vagyis a megfelelő sebességet kiválasztva gyakorlatilag megállás nélkül hajthatnak át a városon.

– További fejlesztéseken dolgozunk – mondja Jensen, miközben egy nemrég átadott bicikliúton haladunk a Kalvebod Bryggén, az újjáépített vízparti negyeden keresztül, amelyben luxushotelek és csillogó irodaházak sorakoznak. – Huszonhat bringasztrádát építünk, némelyik 23 kilométer hosszú, hogy még több ember válassza a kerékpárt, ha valamelyik külvárosból Koppenhágába készül.

Ezek az új „szuper” bicikliutak festői mezők, erdők és tavacskák között vezetnek, és a bringások zavartalanul haladhatnak rajtuk, mert nem találkoznak autóforgalommal. Kilométerenként ingyenes pumpálóállomásokon fújhatják fel a kerekeket. – Állandóan keressük a lehetőségeket, hogy megkönnyítsük a kerékpárosok életét – mondja Jensen.

Mire elérjük a közel 4 méter széles Cykelslangent (biciklis kígyó), a kb. 1,5 milliárd forintba kerülő kerékpároshidat, amely a kikötő fölött ível át hullámalakban, meggyőződtem arról, hogy Koppenhága valóban a biciklisek paradicsoma. De a legzöldebb, legboldogabb, legmenőbb is egyben?

Kerékpáros halad el a Christiania autonóm városrészt jelző feliratnál

– Nos, tavaly az Európai Bizottság a „legzöldebb európai város” címet adományozta nekünk – mondja a főpolgármester. – Elköteleztük magunkat amellett, hogy 2025-re Koppenhága lesz a világ első CO2-semleges fővárosa. – Egy 2010-es törvény előírja, hogy az irodaházaktól a garázsokig és sufnikig minden új épületen (a talajszinti kerthez hasonló) zöldtetőt kell kialakítani. Egy kormányzati intézkedés arról rendelkezik, hogy minden koppenhágai lakos negyed órán belül gyalog eljuthasson egy parkba. Az egykor szennyezett kikötőt pedig annyira sikerült megtisztítani, hogy biztonságosan lehet benne fürödni.

Na jó, de mi a sikerük titka, kérdezem Jensent. – Azt hiszem, minden koppenhágai büszke arra, hogy itt élhet – magyarázza. – Tudjuk, hogy szerencsések vagyunk, ezért mindenki hajlandó együttműködni.

Egy új irodaház előtt állunk meg. – Az épület tulajdonosait találkozóra hívtuk a gördeszkásokkal, akik éjjelente szívesen használnák az épület parkját – meséli Jensen. – A tulajdonosok beleegyeztek, azzal a feltétellel, hogy a gördeszkások nem firkálnak graffitit a falakra. Sikert arattunk. Ez elég menő, nem?

A Fekete Gyémánt Királyi Könyvtár épülete

Benézek Mikael Colville-Andersen várostervezőhöz is, aki a világ több pontján abban segít a vezetőknek, hogy biciklibarátabbá tegyék városukat. – Koppenhága az élhető város modellje lett – mondja a városi biciklizés pápájaként is emlegetett Colville-Andersen, aki azt tekinti a missziójának, hogy a fenntarthatóság és élhetőség igéjét terjesztve „koppenháganizálásra” buzdítsa a városokat.

Egy kis kávézóban beszélgetünk az irodája közelében. – Felhasználóbarát szemléletre, jó infrastruktúrára és megfelelő hozzáállásra van szükség – mondja, miközben feketéjét kortyolgatja. – Úgy tűnik, itt ezzel mindenki egyetért. – Minden évben százával jönnek a várostervezők és politikusok Koppenhágába, meséli, hogy tanulmányozzák a város működését. Szinte mindenkinek tetszik, amit itt lát, és sokan határozzák el, hogy otthon is alkalmazzák az itteni módszereket. – Ez is azt bizonyítja, hogy Koppenhágában a legjobb élni – teszi hozzá Colville-Andersen.

Újabb igen Koppenhága mellett. De tényleg olyan menő? Hogy választ kapjak erre a kérdésre, felpattanok egy Gobike-ra, vagyis bérelhető, wifikapcsolattal és GPS-monitorral felszerelt elektromos biciklire. Beütöm a GPS-be Freetown Christiania koordinátáit. Irány a város hippiközpontja!

Fagyasztott rénszarvasmoszat őrölt cepegombával a Noma étterembenPedálozás közben felidézem, mit mondott Henrik Vesterberg, a helyi újság szerkesztője. – Nem kell mindent elhinni, amit Koppenhágáról hall. Nekünk is vannak problémáink.

Magam is szembesülök eggyel, amikor leparkolok Christiania közelében: a közel 40 hektáros önálló közigazgatási területre még kerékpárokat sem engednek be. A bohém kommunát 1971-ben alapították az elhagyott kaszárnyákat elfoglaló hippik, akik ellenállnak minden rendszabályozási kísérletnek.

Miután nem sikerült megszabadulni a területfoglalóktól, a védelmi minisztérium jóváhagyta az állami tulajdon efféle használatát. A mintegy ezer állandó lakos büszke arra, hogy a kormánytól függetlenül élnek a területen, amely mókás saját készítésű házak, művészgalériák és organikus kávézók sajátos egyvelege. Graffitik, batikolt minták és művészi alakzatok, elsősorban kézzel festett kenderlevelek díszítik szinte az összes elérhető falfelületet. A füstös kávézókból zene hallatszik ki.

2011-ben a kormány eladta a területet a Christiania Szabadváros Alapítványnak, amely ingyen otthonhoz juttatja az ott lakókat. Gyakorlatilag az ingatlanoknak itt nincsenek tulajdonosai, ami megfelel az öregedő hippiknek. Egy kézzel írt tábla sokat elárul: „Alacsonyabb életszínvonal, magasabb életminőség.”

A kábítószer-kereskedőkről elnevezett Pusher utcát megtölti a hasis édeskés, átható illata. Kis pultokról nyíltan árulnak könnyűdrogokat, marihuánát és a hasis vagy húszféle változatát. Mintha valósággá válna egy drogos álom.

Christiania a város második leglátogatottabb szenzációja (a Tivoli után), ahol a turisták jobban teszik, ha betartják a mindenfelé kiírt szabályokat: „Mulass jól, ne fényképezz és soha ne fuss!”

Az utolsó szabállyal a pánikkeltést akarják elkerülni: Christianiában elvileg tilos drogot árulni, és ha valaki futásnak ered, a többiek azt hihetik, a rendőrök razziáznak.

Kis idő elteltével azt látom, hogy egy turista le akar fényképezni egy pultot a Pusher utcában. – Ne fotózz! – kiáltja az árus, mire a turista gyorsan elteszi a gépét.

Vendégek egy christianiai kávézóban

Christiania talán változni fog, hiszen a városvezetés a marihuána legalizálására készül, hogy megfékezze a környéken tevékenykedő bűnbandákat. A terület „őslakosai” azonban elleneznek minden változást. Ahogy elhaladok egy pszichedelikus színekben pompázó, düledező épület mellett, eszembe jut, mit mondott Vesterberg a Christianiáról: – A vén hippik ragaszkodnak az elveikhez, és mindent elkövetnek, nehogy Koppenhága megszelídüljön. Ezt bírom.

Én is, gondolom, amikor Christiania szélén meglátok egy kijárattáblát: „Ön most belép az EU területére.” Koppenhága tényleg menő hely.

Napnyugta a Sydhaven-csatornánálSajnos nem sikerült helyet foglalnom a Nomába, abba az „új északi” étterembe, amelyet a világon a legjobbnak tartanak. De elidőztem a Tivoliban, csavarogtam divatos negyedekben, mint a Vesterbro, és megtanultam, hogyan kell Smørrebrødot enni, illetve mit jelent a szinte lefordíthatatlan hygge szó (nagyjából: barátságos vagy társaságkedvelő).

Kezdem megérteni, miért írta valaki Koppenhágáról: „ez a város mindenkiben mély bánatot kelt, aki arra kárhoztatott, hogy ne itt éljen”.

Látogatásom betetőzéseként jelentkeztem a „Vacsorázz dánokkal” programra. Elbűvölő vendéglátóim, Dorte és Thomas Winther Bruhns „ultrahygge” otthonában pazar lakomában volt részem.

A többi megkérdezett dánhoz hasonlóan Bruhnsék is azt mondták, hogy a „milyen vidámak a dánok” állítás inkább közhely, mint valóság. – Mi sem dalolva megyünk be a munkahelyünkre, hogy „hejhó, hejhó, dolgozni de jó” – mondja Thomas. – Talán az „elégedett” szó jobb a „boldognál” – teszi hozzá Dorte.

De Koppenhágáról szólva egy véleményen vannak. – Tök jó hely – mondja Rasmine, a lányuk, s a szülők bólogatnak. – Nincs még egy ilyen.

Egyhetes itt-tartózkodásom után én is csak egyetérthetek.     

Vote it up
156
Tetszett?Szavazzon rá!