Korlátlan energia

Mindig is vézna voltam, akár egy karó, és nem különösebben sportos vagy izmos. Ráadásul alattomos gyulladás támadta meg az ízületeimet. Mit sem segítettek az olyan csodaszerek, mint a halolaj vagy a gyömbér, sem pedig borfogyasztásom csökkentése. Mégis az elmúlt hat hónap során szinte minden fájdalmam és nyavalyám eltűnt. Hatvanévesen újra át tudom lendíteni a lábamat a bicikli felett.

Minek köszönhető kirobbanóan jó erőnlétem és közérzetem?

Megérintettem a mennyet és a földet. Megráztam a farktollaimat, és táncoltam a szivárvánnyal. Egyszóval, akárcsak világszerte több millióan, én is felfedeztem a tajcsit.

A taj szó szerint nagyot vagy határtalant jelent, a csi pedig belső energiát, az élet leheletét. Manapság a tajcsit belső kungfunak vagy mozgásos meditációnak tekintik.

Hongkongtól San Franciscón át Aucklandig és Koppenhágáig láttam embereket, amint ezeket a különös, lassú mozgásgyakorlatokat végzik egy parkban vagy más nyugodt helyen. Ráadásul hallottam a jótékony hatásokról is – egy ősi mondás szerint a tajcsi révén az ember hajlékony lesz, mint egy gyermek, erős, mint egy favágó, és tapasztalt, akár egy bölcs.

Mégsem hittem benne igazán. A jógát szörnyen untam, a kocogás pedig fájós térdű bicebócává nyomorított; ugyan mit remélhetek ettől a kínai hókuszpókusztól? A fiam azonban, aki a harcművészetek lelkes híve, rávett, hogy próbálkozzam meg vele. – Meglásd, megnyugtatónak fogod találni, apa – mondta.

Így hát londoni otthonunktól nem messze, egy templom előcsarnokában feleségem, Kate és én körbeálltunk kéttucatnyi idegennel – diákokkal, nagymamákkal, üzletemberekkel, egy neves újságíróval és egy tizenéves manökennel. Oktatónk, Kieran Hayes 31 éves, tagbaszakadt fickó volt, egykori rögbijátékos.

Nem sokat beszélt, egyszerűen nekilátott bemelegítő és nyújtó gyakorlatokat végezni, mi meg utánoztuk a mozdulatait. – Most pedig a nyolc brokátot – mondta aztán, és elkezdtünk egy gyakorlatsorozatot, amelyet évszázadokkal ezelőtt egy kínai tábornok dolgozott ki, hogy edzésben tartsa a katonáit.

A romantikus nevű lassú mozdulatok bizarrnak és egyszerűnek tűntek, ám távolról sem voltak olyan egyszerűek. Az elkövetkező másfél órában, mialatt szétválasztottam a felhőket és lelőttem az aranysast, minden izmom remegett.

Ám érdekes módon senki sem fújtatott vagy lihegett. Valami álomszerű állapotban siklottam egyik helyzetből a másikba, szinte úszni tudtam volna a levegőben.

Akadtak elgondolkodtató utasítások is: ...álljak úgy, mintha a fejem a plafonról lógna le, ...hajlítsam be a térdem, hogy mélyebbre kerüljön a súlypontom, és egyenesítsem ki a gerincemet, ...lélegezzem be mélyen a levegőt a hasamba.

Egy-két hónap múlva, a heti két foglalkozás és naponta otthon végzett gyakorlatok után csodás dologra lettem figyelmes. Fokozatosan visszatért a folyadék az ízületeimbe. Egész testem duzzadt az energiától, nyugodtabb és derűsebb lettem.

– Jártál valahol? – kérdezték a barátaim. – Olyan jól nézel ki!

De nemcsak én voltam ezzel így. – A vérnyomásom csökkent, sokkal jobban érzem magam – újságolta Kate. – Mintha megfiatalodtam volna.

A tajcsi eloszlatja a tévhitet, miszerint a testmozgás kizárólag akkor hatékony, ha izzadással és fájdalommal jár együtt. Itt nem az erő és az erőfeszítés áll a középpontban, hanem az áramlás. A sport és a kemény testedzés a külső izmokat erősíti, a tajcsi viszont az egész testet, sőt az agyat is megdolgoztatja. Ahelyett, hogy a végsőkig kimerítené az embert, teljesen feltölti – képes lesz bármire.

A kínai néphagyomány szerint a tajcsit egy 14. századi taoista szerzetes, Csang Szan-feng dolgozta ki, aki megfigyelte, hogyan küzd a tóban a daru egy kígyóval. Elbűvölte őt a mozgás árapályszerű hullámzása, ahogy mindketten engedtek a másiknak, ugyanakkor nem hódoltak be. A szerzetes ezeket a mozgásokat harcművészetté formálta, amely a negatív és a pozitív erők egyensúlyának taoista elvén alapul.

Követői megfigyelték, hogy ha nagyon lassan végzik a mozdulatokat, akkor érezhetővé válik, mi zajlik le a testükben. Így a tajcsi egyben testmozgásformává vált.

Az órákon például, amelyeken a feleségemmel vettem részt, megtanultam a 24 lépésből álló rövid mozgássort. Minden egyes lépés („a fehér daru kiterjeszti a szárnyát”, „lengesd a karod felhő módjára” és így tovább) egy történetet mesél el lassított testnyelven.

Gyorsan végrehajtva azonban minden mozdulat alkalmazható önvédelemre is. Ha megragadom például a veréb farkát, azzal egy támadó ütésére reagálok úgy, hogy hátralendülök, elfordítom a csípőmet, és kibillentem őt az egyensúlyából.

Léteznek más mozdulatsorok is – a 32 lépésből álló forma fakard használatával, a 42 lépéses nemzetközi küzdőforma, a 108 lépéses hosszú forma és a „kéztolás”, melyben az ember egy könnyűsúlyú küzdelem során az állóképességét teszi próbára a partnerével szemben.

Az 1800-as évek elejéig csak néhány család űzte a tajcsit, de aztán egy Jang Lu-csan nevű paraszt évekig tartó gyakorlás után tanítani kezdte a királyi családot és másokat is Pekingben. Az ő úgynevezett jang stílusa lett az összes későbbi stílus alapja, és ma is ennek van a legtöbb követője.

– A tajcsinak több millió híve van Ázsiában, és nyugaton is rohamosan növekszik a népszerűsége – mondja Anthony Goh, az Amerikai Wushu-Kungfu Szövetség elnöke. – Nem kell tornateremben izzadni, és az ember élete végéig végezheti.

Nagy-Britanniában legalább 50 tajcsiszövetség működik, némelyiknek több mint száz egyesülete van. Hamburgban 125 tajcsioktató tevékenykedik. Kína szorgalmazza, hogy a tajcsit vegyék fel az olimpiai sportágak közé, és a sportág támogatásaképpen tízezer fehér ruhába öltözött tajcsiversenyző sorakozott fel a kínai nagy fal mentén.

Sokan hirdetik jótékony egészségi hatásait, és az állítások java részét orvosilag is igazolták. A sheffieldi Hallamshire Királyi Kórház kutatói például megfigyelték, hogy a szívinfarktuson átesett betegeknél a tajcsi csökkenti a pulzusszámot és a vérnyomást. Jelenleg azt elemzik a tudósok, mennyiben előnyös a tajcsi a koszorúér-betegségben szenvedők számára, illetve hogy segíthet-e megelőzni az újabb infarktust.

– A tajcsi javítja az egyensúlyt, ezért különösen hasznos az idősebbek számára, akik az eleséstől való félelmükben nem mernek kimenni az utcára – hangsúlyozza Leslie Wolfson, a Connecticuti Egyetem egészségügyi központjának munkatársa. – Számos gyakorlattal ellentétben, amelyek bonyolultak vagy fájdalmasak, a tajcsi egyszerű és kellemes, ezért az emberek szívesen végzik.

Az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet és a Harvard nők egészségét felmérő programja egyaránt elismerte, hogy a tajcsi kifejezetten jótékony hatású az ízületi gyulladástól a szívproblémákig és a csontritkulásig a legkülönfélébb betegségek esetében.

Más vizsgálatok a cukorbetegség, a deréktáji fájdalmak és a depresszió esetében mutatták ki a tajcsi pozitív hatásait. – Ez a módszer valóban hasznos – állítja Bill Douglas, a tajcsi-világnap megalapítója.

Szóval hogyan is működik?

A tajcsimesterek híresek szűkszavúságukról, az 1993-as délkelet-ázsiai játékok aranyérmese, May Tan mégis elmagyarázott nekem néhány dolgot egyik hajnalban, a szingapúri botanikus kertben egy személyes foglalkozás után. – A lényeg: végezzen mély hasi légzést, így felélénkül a belső szervek vérkeringése – mondta. – Közben helyezze mélyebbre a súlypontját. Az ember súlypontja a köldöke alatt van, és ha a térd behajlításával mélyebbre helyezzük, miközben a hát egyenes marad, akkor felszabadul az erőtartalék, és nő az állóképesség. A belső erő a test összehangolása, az ízületek és az izmok ellazítása révén jön létre.

Hogyan fejthetnek ki ilyen erőteljes hatást a tajcsi lassú, lágy mozdulatai?

– A lágy nem azt jelenti, hogy petyhüdt – magyarázza Tan. – Azt jelenti, hogy együtt megyünk az áramlattal, ellazulunk a nehézséggel szemben. Az ősi kínai mesterek ezt úgy mondták, hogy az ember nyugodt, mint a hegy, de mozgásban van, mint egy folyam.

Döntő fontosságú a testtartás. Mindig szilárd támaszt kell találni a földön. Az ember hátrahúzódhat támadója elől, de a lábának szilárdan kell nyugodnia a talajon.

Mindezt Londonban tanultam meg azon a napon, amikor Kieran Hayes a „fehér daru”-állást tanította nekünk. Egész súlyomat az egyik lábamra helyeztem, a másik ujjhegyei súrolták a talajt, egyik kezemet kifordított tenyérrel az arcom elé emeltem, mintha meg akarnám állítani a forgalmat, a másikat az oldalamhoz szorítottam.

Tökéletes egyensúlyban voltam. Ekkor Hayes két kézzel megragadta és lefelé húzta a csuklómat. Különös módon, noha féllábon álltam, mégis csupán parányi energiával többkilónyi erőnek voltam képes ellenállni. Felfedeztem a tajcsi lényegét.