Kristine igazsága

Egy ügyvéd nyomozni kezd, hogy igazságot szolgáltathasson egy megerőszakolt lánynak és több száz sorstársának

Megjelent: 2011. október

Kapcsolódó cikkek

Hozz nekem egy törülközőt a nagynénéd szobájából! – Kristine* felsóhajtott, abbahagyta a takarítást, és indult végrehajtani a kérést. A tizenéves lány nem így képzelte el az életét, amikor Joanne* néni Manilába hívta, hogy lakjon nála és folytassa a tanulmányait. Ám Kristine-nek rengeteget kellett dolgoznia: főzött, takarított, sőt a nagynénje ellenszenves vendégeit is ki kellett szolgálnia. (*A neveket megváltoztattuk.)

Az őt utasító férfi a húszas éveiben járó Marlon Abrigo volt, Joanne alkalmi udvarlója és egy helybéli rendőr fia. Olyankor jelent meg Joanne-nál, amikor az alkoholizmusát megelégelő szülei kitették a szűrét.

Abrigo figyelte az apró termetű Kristine-t, ahogy megy felfelé a lépcsőn a nagynénje szobájába. Nem törülköző kellett neki. Más járt a fejében.

Kristine már kifelé jött a hálószobából, amikor Abrigo ott termett, s olyan erővel lökte be az ajtót, hogy az nekicsapódott a lány arcának. Kristine döbbenten hátratántorodott. Aztán hiába próbálta megvédeni magát, Abrigo megragadta, és az ágyra dobta. Az egyik kezével hátracsavarta a lány kezét, a másikkal letépte róla a fehérneműt, és megerőszakolta. Miután végzett, azt mondta a lánynak, hogy ha elárulja, megöli. 1999 áprilisában történt ez, Kristine még csak 13 éves volt.

Eltelt néhány hét. Abrigo végül elköltözött. Joanne észrevette, hogy általában vidám, eleven unokahúga most szótlan és lehangolt. Megkérdezte tőle, van-e valami baj.

Kristine sírva számolt be a megerőszakolásról. A feldühödött Joanne elvitte a rendőrségre, ahol a lány vallomást tett, majd nőgyógyászati vizsgálatnak vetették alá. Olyan brutális volt a támadás, hogy az orvos még hetekkel később is látta a sérüléseket.

Az ügyész elegendőnek találta a bizonyítékokat arra, hogy vádat emeljenek, és egy bíró kiadta a letartóztatási parancsot Abrigo ellen. De erre nem került sor, Abrigo eltűnt szem elől.

A hatóságok idővel a saját biztonsága érdekében a nemi erőszak áldozatául esett gyermekek otthonában helyezték el Kristine-t. A nagynénje elköltözött, nem hagyta meg az új címét.

Az otthonban napi háromszori étkezést, hálóhelyet biztosítottak, és ami Kristine-nek a legfontosabb volt: iskolába járhatott. Mielőtt elhagyta a Mindanao-szigeten lévő kis falut, azt mondta a szüleinek, hogy addig nem tér vissza, amíg el nem végzi a főiskolát. Önmagának is tett egy fogadalmat: az az ember, aki megerőszakolta őt, nem kerülheti el a felelősségre vonást.

A vasárnapi iskolában minden héten bosszúért és igazságtételért imádkozott. Abban az időben azonban az igazságtétel könnyen elmaradt, ha a bűncselekmény áldozata egy szegény rizstermesztő lánya volt.
 

Mintegy 14 ezer kilométernyire onnan, Washingtonban 2000 szeptemberében egy Sean Litton nevű fiatal ügyvéd felszállt a Manilába tartó repülőgépre. Néhány hónappal korábban még jól jövedelmező peres ügyeken dolgozott egy elit ügyvédi iroda megbízásából. Nemrég azonban a 33 éves jogász meghallgatta a Harvardon tanult ügyvéd, Gary Haugen beszédét az általa 1997-ben alapított International Justice Mission (IJM – Nemzetközi Igazságszolgáltatási Misszió) nevű evangélikus szervezetről. Miközben más szervezetek élelmet és menedéket kínáltak a szegényeknek, az IJM igazságtételt ajánlott fel. Haugen azt mondta: – Az ima segít. Az ima és egy ügyvéd többet segít.

Littonra oly nagy hatással volt Haugen beszéde, hogy úgy döntött, csatlakozik az IJM-hez, és jogi ismereteit humanitárius célokra hasznosítja. Csak néhány évig, gondolta.

Első feladatnak azt kapta, hogy indítsa be az IJM tevékenységét a Fülöp-szigeteken. Ebben az országban olyan méreteket öltött a szexturizmus és az emberkereskedelem, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma felvette az országot az emberkereskedelem miatt megfigyeltek listájára, s a rossz hatásfokú és korrupt igazságszolgáltatási rendszert nevezte a probléma egyik okának.

Litton a manilai civil szervezetek meglátogatásával kezdte a munkát. Eljutott abba az otthonba is, ahol Kristine élt. A fiatal ügyvéd elmondta az igazgatónak, miért van ott. – Szeretnék a védőügyvédje lenni valakinek, akit szörnyű igazságtalanság ért – foglalta össze Litton. – Van rá mód, hogy segíthessek?

– Jöjjön velem – mondta az intézet vezetője. A szomszéd szobában odament egy magas, rozsdás, fém irattároló szekrényhez, és kihúzott egy dossziékkal telezsúfolt fiókot. – Ezek – mondta – olyan lányok kartotékjai, akiken nemi erőszakot követtek el. És egyik esetben sem történt semmi. – Kivett egy dossziét, és átadta Littonnak. Kristine anyaga volt benne.

Litton a tapasztalt jogász szemével olvasta. Azon töprengett, vajon miért nem tartóztatták le Abrigót. Folytatta az olvasást, és felfedezett egy nyugtalanító tényt. A letartóztatási parancs végrehajtásával megbízott egység ugyanahhoz a rendőrőrshöz tartozott, ahová Abrigo apja. Talán meg sem próbálták előkeríteni.

Litton kérte, hogy beszélhessen Kristine-nel.

Az ügyvéd egy félénk, még tizenöt évesnek sem látszó lányt látott belépni a szobába, hófehér blúzból és kék szoknyából álló iskolai formaruhában. Az igazgató fordította, amit az ügyvéd mondott. – Rettenetes dolog, ami önnel történt – kezdte Litton. – Meg fogok tenni minden tőlem telhetőt, hogy elítéljék ezt az embert, ha bűnös.

Kristine olyan mozdulatlanul állt, mint egy szobor, a padlót nézte, és figyelt. Litton azt kérdezte: – Szeretné, hogy foglalkozzunk az üggyel?

Közel két éve várt erre a pillanatra. Közel két éve nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy az az ember, aki megerőszakolta, aki tönkretette az életét, még mindig szabad. Kristine felemelte a fejét. Egyenesen Litton szemébe nézve azt mondta: – Opo! (Igen!)

Litton tudta, hogy Kristine ügyében semmit nem lehet tenni, amíg meg nem találják Abrigót. A rendőrségre nem lehetett számítani. Neki kell megkeresnie.

De hogyan talál meg egy embert Manilában, egy több mint kilencmillió lakosú nagyvárosban? Felvette a kapcsolatot az IJM washingtoni irodájával, hogy adjanak neki ötletet. Azt javasolták, hogy próbáljon csapdát állítani.

Ezért Litton kitalálta a Szuper Nyári Nyereményakciót. Mivel a Fülöp-szigetekiek imádják a szentimentális zenét, nyereménynek megvette az Air Supply legsikeresebb dalait tartalmazó CD-t. Egy ismerőse talált egy Fülöp-szigeteki kamaszfiút, aki vállalkozott rá, hogy eljátssza a díjátadó szerepét. Miután begyakorolták a fiúval, mit kell majd mondania, elindultak Abrigo utolsó ismert lakcímére.