Légi baleset az alaszkai vadonban

A sűrű ködben a pilóta hegynek vezette a repülőgépet. Hogyan maradhatott életben a család?

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó dolog, amire Donald Evans emlékezett, hogy odakiált a mellette ülő pilótának: – Emelje fel! – Aztán az egymotoros, légcsavaros repülő becsapódott egy alacsony hegy oldalába az alaszkai McGrath városától 60 kilométerre. Donaldnak elég volt ránéznie a pilótára, hogy megállapítsa, halott. Ahogy a mögötte ülő nő, az Anvikba való közkedvelt tanárnő, Julia Walker sem élt már.

Donald megfordult a hatüléses Cessna 207-es repülőgépben, és hátranézett. A repülő alig volt nagyobb, mint egy mikrobusz, és most kettétörve hevert a hegyoldalban. A férfi nem látta a gyerekeit, a 8 éves Mckenzie-t és a 10 éves Donnie-t. Két hónapos terhes felesége, a 32 éves Rosemarie meg sem mozdult az ülésén. Donaldnak egyetlen, rettenetes gondolat járt a fejében: mindenki meghalt.

A sebesültek ellátása
Donald (32), még mielőtt kikapcsolta volna a biztonsági övét, próbálta felmérni a helyzetet. Szakadt az eső. Több foga is hiányzott. Mint később kiderült, megsérült a gerince, és eltört a lába meg az állkapcsa is.

Aztán meghallotta, hogy Mckenzie sír, valahol a deformálódott repülőgépen kívül. A lány eredetileg hátul ült, a becsapódáskor pedig kirepült a Cessnából. Bár ezt az apja ekkor még nem tudhatta, Mckenzie-nek eltört a karja, ráadásul bélsérülést is szenvedett.

Sérüléseivel nem törődve Donald kimászott a lányához, aki teljesen elázott az esőben. Attól tartott, hogy Mckenzie kihűl, ezért levette róla a vizes ruhát, és egy pokrócba bugyolálta, amelyet az útra csomagoltak maguknak. Ezután apa és lánya visszakúszott a repülőgépbe, ahol Rosemarie is kezdett magához térni.

Neki szintén megsérült a gerince, eltört mindkét lába és a jobb karja. Rettegve gondolt arra, hogy károsodhatott a magzat is. Egyetlen mozgatható testrészével, a bal kezével hátranyúlt az ablak felé, ahonnan a fia, Donnie sikoltozását hallotta.

A kis Donnie az ütközéskor kiesett a gépből, és a lába meg a csípője beszorult a rácsúszó padlódeszka alá. – Egyből láttam, hogy nem tudom kihúzni onnan – mondja Donald.

Feltornázta magát a tetőre, a fia fölé kúszott, majd a Cessna oldalán leereszkedett melléje.

Attól tartott, hogy Donnie meghal, ha nem sikerül stabilizálni a helyzetét és felemelni a fejét. A közelben észrevett egy vastag fűzfaágat, amely a gép becsapódásakor törhetett le.

– Azzal ki tudtam támasztani Donnie-t – emlékezik vissza Donald.

Aztán megtalálta a magával hozott metszőollót, amellyel le tudott vágni néhány padlódeszkát, nehogy felnyársalják Donnie-t.

– Már csak egy-két perc, és kiszabadítalak – biztatta a fiát.

Eközben Rosemarie többször is elvesztette az eszméletét, és sötét vért köhögött fel. – Nem kapok levegőt – kiáltotta.

Donald ekkor a felesége felé fordult. A férfinak leesett az adrenalinszintje, és egyre erősebben érezte, mennyire fájnak a sérülései. Nagy nehezen visszamászott a gép elejéhez, és arrébb tolta a pilóta holttestét a felesége mellől.

A baleset helyszíne Alaszka térképénAlaszkai kaland
2011. augusztus 13-án Donald és Rosemarie Anchorage-tól 550 kilométerre északnyugatra, a Yukon folyó partján fekvő Anvikba tartottak, hogy ott megkezdjék közös tanári munkájukat.

Mindketten New York állam északi részén nőttek fel, két szomszédos megyében. Tizenöt éves korukban találkoztak egy poughkeepsie-i moziban, és randizni kezdtek.

Donald nem sokkal később, 17 évesen bevonult a tengerészgyalogsághoz. Egyik harmincnapos eltávozása során azt mondta Rosemarie-nek, hogy el szeretne menni valami különösen szép helyre. Sikerült feljutnia egy katonai gépre, amely az alaszkai Fort Richardson támaszpontra indult. – Alig telt el négy-öt óra a leszállás után, és én már tudtam, hogy megtaláltam, amit kerestem – emlékezik vissza Donald.

Amikor hazatért, az autóján alaszkai rendszám virított. Miután Donald négy évet szolgált a tengerészgyalogságnál, ismét bevonult, ezúttal a szárazföldi erőkhöz.

Rosemarie-vel abban reménykedtek, hogy majd Alaszkába helyezik át, de végül Irakba került. Amikor 2007-ben leszerelt, a fiatalok az alaszkai Wasillába költöztek, és beiratkoztak az egyetemre. Miután megszerezték a tanári képesítést, ketten elvállaltak egy tanári állást az anviki két tantermes általános iskolában.

A száznál is kevesebb lelket számláló Anvik a híres Iditarod kutyaszánhajtó verseny egyik állomása. Errefelé több a hómobil, mint a furgon, és egyetlen fej salátáért akár 5,5 dollárt (kb. 1100 forint) is elkérnek.

Evansék 2011 júniusában érkeztek meg a faluba, hetekkel a tanév megkezdése előtt, és izgatottan készülődtek az alaszkai kalandra. Első alkalommal ragyogó napsütésben repültek egy kis géppel. – Amikor leszálltunk, egy kifejlett fekete medve szaladt át a kifutópályán, és a hátsó lábára állt – meséli Donald.

Megismerkedtek a falu másik tanárával, Julia Walkerrel. Donnie és Mckenzie hamar összebarátkozott a helybeli gyerekekkel, Donald pedig új játszóteret épített az iskolásoknak. Esténként a tornateremben kosaraztak.

Egy héttel az iskolakezdés előtt a tanárok McGrathba, a körzeti központba repültek tanulmányi értekezletre, családostul. Rosemarie az ottani szupermarketben terhességi tesztet vett, amely megerősítette, hogy állapotos. Az újabb gyerek érkezése izgalommal töltötte el a szülőket. Most értelmet nyert az a döntésük, hogy megosztanak egy tanári állást, ahelyett hogy egy másik körzetben mindketten teljes fizetésért dolgoznának, hiszen Donald el tudja látni a munkát, amíg Rosemarie szülési szabadságon lesz.

A McGrathban töltött hét vége felé Evansék bepakolták az ennivalót és az iskolaszereket a Cessnába, aztán várták, hogy csituljon a vihar és hazaindulhassanak. A pilóta, a 66 éves Erni Chase Anvikban nőtt fel, s már számtalanszor megtette ezt az utat. Nem sokkal este 7 után úgy döntött, nekivághatnak.

Felbukkan a hegy
Amíg a gép felszálláshoz készülődött, Donald és Rosemarie agyán átfutott a gondolat, amely oly gyakran kínozza az efféle helyi járatok utasait: megfelelő-e az időjárás? Vajon ez lesz-e az a repülőút, amelyen bajba kerülünk?

Amikor a gép a magasba emelkedett, majd távolodni kezdett a Kuskokwim folyótól, Rosemarie-t hányinger gyötörte. Donald azt leste, nem látni-e szarvast vagy medvét. A gyerekek pedig a könyveikbe bújtak.

Rosemarie minden kisebb légörvényben hányni kezdett, a mellette ülő Julia Walker letisztogatta az asszonyt, majd újra elmerült az iPodjában.

Néhány perccel a felszállás után a gép sűrű felhőbe került. Donald emlékei szerint a pilóta akkor ezt mondta: – Ez durva.

Donald semmit sem látott a nagy fehérségben. Csalódottan szólt hátra Rosemarie-nek: – Sajnálom, drágám. Alighanem visszafordulunk.

Chase lejjebb ereszkedett a géppel, hátha ott tisztább az ég. A Cessna felemelkedett, majd ismét lesüllyedt. Amikor élesen balra fordultak, hirtelen eltűntek a felhők, és a látómezejüket teljesen betöltötte egy hegyoldal.

– Istenem – fohászkodott Donald –, óvd meg a családomat!

Vonyítás a sötétben
Kevesebb mint egy óra telt el a baleset óta, amikor Rosemarie madárcsicsergést hallott. Még világos volt, de már hűlni kezdett a levegő. Donald a gép elejébe kúszott, és rádión próbált segítséget hívni. Nem kapott választ. Újra meg újra megnyomta a vészhelyzetjelző gombját.

A készülék 8.30-kor műholdas jelzést küldött a pilóta családjának. Az Aniakban székelő Inland Aviation Services légitársaság keresőgépei azonnal elindultak Chase útvonala felé. Noha a mostoha időjárás hamar visszafordította őket, a térségben repülő más gépek jelentették az Alaszkai Nemzeti Gárda légierejének, hogy vészjelzéseket fogtak.

Donald hallotta, de nem látta a felhők fölött elhúzó gépeket. Tudták, hogy húszpercnyi repülőútra lehetnek McGrathtól, így azt remélték, bármelyik pillanatban meghallhatják a mentőhelikopterek zúgását.

A hideg, szeles esőben Donald úgy reszketett, mint még soha életében. Már sötétedni kezdett, amikor a ködben farkasvonyítás hallatszott.

– Mindenki sikítani kezdett – idézi fel Donald a történteket. – Könyörögtem nekik, hogy hagyják abba.

A nap este háromnegyed 11 körül ment le. Nem jöttek farkasok, de helikopterek sem.

Reménysugár
Rosemarie megragadta Donnie kezét, Donald pedig McKenzie-t fogta. Teljesen besötétedett, Donald ezért folyamatosan kiabált, és minden erejével igyekezett rávenni a többieket, hogy kiabáljanak vissza. Attól félt, ha elalszanak, meghalnak.

Hogy ébren maradjanak, Evansék egy gyerekversikét kezdtek fennhangon énekelni, amelyet kiskorában sokat olvastak Donnie-nak: „Istenem, neked szól imám, köszönöm, hogy vigyázol reám.”

A Nemzeti Gárda HC–130-as gépe hajnali 1.25-kor szállt fel Anchorage-ból, és a vészjelzést követve 3 óra körül repült el a baleset helyszíne fölött. Ám a vastag felhőréteg miatt nem vették észre a roncsokat. Két órával később a HC–130-as visszatért Anchorage-ba tankolni. A család hallotta, hogy a repülő fölöttük köröz, de aztán elcsendesett minden.

Reggel Donald aggódni kezdett, hogy az akció elhúzódása miatt talán lemondanak a megmentésükről, és már csak a maradványaikat fogják keresni. – Nincs sok időnk hátra – kesergett. Talált egy zacskó mandarint, amelyet még McGrathban vettek, és mindenkinek adott belőle egyet.

– Hozzon az életünkbe egy kis napsütést – mondta.

Nem maradt más ételük. Miután megették a mandarint, Donald azt javasolta, aludjanak el. – Szerintem azt akarta, hogy békében nyugodjunk – véli Rosemarie.

Evansék nem tudhatták, hogy reggel 9-kor Anchorage-ból a baleset helyszínére indult a Nemzeti Gárda HH–60 Pavehawk helikoptere, amelyet percekkel később a teletankolt HC–130-as követett. Öt perc sem telt az óta, hogy megették a mandarinokat, amikor a fejük fölött felzúgtak a helikopter rotorjai.

Donald és a kis WillowAz újszülött
Az Alaszkai Nemzeti Gárda őrangyaloknak hívott ejtőernyősei 11.05-kor értek földet, miután feloszlott a felhőzet. A helikopterből, amely nem tudott leszállni a fákkal borított hegyoldalon, ketten ugrottak ki, a HC–130-asból pedig hárman. – Azért jöttünk, hogy segítsünk maguknak – mondták a mentőegység tagjai, miközben felmérték a terepet.

– A feleségem terhes. Őt vigyék elsőként – sürgette őket Donald.

Az Evans család immár 15 órája vesztegelt a katasztrófa színhelyén, amikor a gárdisták egy kosárban a helikopterbe emelték Rosemarie-t, és McGrathba szállították. A nő ott várakozott, míg a helikopter visszament a többiekért, majd mindnyájukat az anchorage-i kórházba vitték.

A sebészek eltávolították Mckenzie vakbelét, és összevarrták a sérült bélszakaszokat. Donnie a fejsebe miatt idegsebészeti beavatkozásra szorult. A szülőket gerincsérülésük egy időre kerekes székbe kényszerítette, és az orvosok nagyon rossznak ítélték a magzat kilátásait is.

Ahogy múltak a hetek, a vészjósló jelzések elnémultak. Rosemarie, akinek a gerincét még akkor is rudak és csavarok tartották, pontosan hét hónappal a baleset után egészséges kislánynak adott életet. A baba neve Willow (fűzfa) lett az ág után, amellyel Donald megmentette a fiát, Julia a balesetben elhunyt kolléganő után, és Grace (kegyelem), mert „Isten kegyelméből lehetünk még itt”, magyarázza Rosemarie. Willow Julia Grace Evans azóta is boldogan éli világát.

Előre tekintve
A baleset után Evansék a Maine állambeli Searsportba költöztek, hogy a családjuk közelében lábadozzanak. – A szívünk egy része örökre Alaszkában marad – mondja Rosemarie. – De a körülmények miatt visszaköltöztünk a keleti partra.

Mckenzie és Donnie gyorsan felépültek sérüléseikből, és beilleszkedtek új lakóhelyükön. Mckenzie elkezdett szaxofonozni, és imád focizni meg lovagolni. Donnie a futásért van oda.

Donald és Rosemarie fizikailag még nem jött rendbe, de nem adják fel. A sorozatos műtétek miatt egyelőre nem mehetnek vissza dolgozni, és a balesetért kapott biztosításból élnek. – A testünk már nem fog tökéletesen működni – mondja Rosemarie. – De boldogok vagyunk. Kiálltunk egymásért.

Vote it up
172
Tetszett?Szavazzon rá!